Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
Valóban, a torpedórombolótól gőzcsónak vált el és a tengeralattjáróhoz igyekezett. Két perccel később már az U-77 bordáihoz simult és a vashágcsón apró táskányi teherrel .borruhás tengerész kapaszkodott fel.- Parancsnok ur,alázatosan jelentem, a fedélzetre léptem!pattogta előirásszerüen, azután bemutatkozott: - Konrad von Kettinghausen fregatthadnagy, az U-77-re beosztott másodtiszt. Mialatt kezet ráztak, újból menetre dohogtak a motorok. Az öbölbe vezető, hegyek közé szorított viziut végére jutottak és eléjük tárult a tenger. Az Adrián dúló viharból semmit sem éreztek a védő hegyfalak között, azonban a háborgó hullámtömegek látványa elég izelitőt adott abból, hogy mi vár reájuk a nyilt tengeren.- Lemerülünk! - határozott a parancsnok a kavargó vízfelület láttán és Hadady zászlós szolgálatkézséggel kászmálódott a hajóba végrehajtani az intézkedést. A toronyban maradt két tiszt elköszönő pillantást vetett a parti tájékra és Szűcs önkéntelenül kifejezést adott feszültségének:- Isten velünk! -mormolta befelémélyedően. A kemény férfi sóhajtotta fohász észrevehetetlenül halvány gunymosolyt villantott el a másodtiszt szájaszólón.- Ugy-e a vakszerencsét idózted az imént, parancsnok ur? - szólalt meg egyszersmind hibátlan tiszteletteljesóggel. Felettese csodálkozóan húzta fel szemöldökét.-Én?...dehogy!...-aztán hirtelen eszmélő döbbenettel bámult a kérdezosködore.- Te... te pajtás... te nem hiszed Istent, a Gondviselőt!? Kettinghausen legyintett:-Gondviselés!? Ugyan!..... Üres feltevés! Az tény, hogy n icngeraiaiijaro looogoaiszes hadihajók sorfala között úszott az olrantói kikötőben /folyt.13.old./ 7
