Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

zászlőanyák zászlónk körül, melyet P. Domonkos megszentelt. Horvát János cscst. "Csapatzászló" című verse következett Kasza Ottó stj. e­­lőadásában. A helyi testvér-cserkészcsapatok, a Regös csoport, a Valentin Alsina-i Magyar Iskola és a Zrínyi Ifjúsági Kör szereplése emelte ünnepélyünk fényét. Háromugrős, juhász-tánc, üveges tánc, szavalatok nagy sikert arattak, míg magyar népdalok szí­nezték a műsorszámok közötti szü­netet. Uj zászlónk alatt új feladatokra, jő munkára készültünk. _____— Bodnár Csanád stj. —_____ (folyt. 6. oldalról) tanulnak más népviseletben. A kö­zönség viharos tapssal jutalmazta minden számukat. Az előadás töké­letességét pedig a torontoi cserké - szék vendégszereplése egészítette ki. A nagy vidámságban akkor még nem tudtuk, hogy Salkovits Zoli bá1 cserkésztestvérünk,iparművész, a­­ki a gyöngyösbokréta színfalait fes­tette, aznap reggel halt meg szív­­szélhüdésben. Hűséges, mindig se­gítőkész cserkésztestvérünket vesz­tettük el vele. Fáradságos, de jől végzett munka után az Úr Istennek hálát adva Him - nusszal az ajkunkon vontuk le a zászlót. Egy év újra leforgott a cserkésznaptárban. De megállás nincs,a munka folyik tovább. A cle­velandi négy csapatban majdnem duplára duzzadt a kiscserkészek száma idén. Tíz év múlva ezek fog­nak a gyöngyösbokrétában táncolni. — Sz. I.— CSERKÉSZ HÍREK (folyt. 6. oldalról) Örömmel regisztráljuk, hogy a Sao Paulo-i magyarság egyik leg­fontosabb összefogó' elemének szá­mít a cserkészpark. A helyi öreg­­cserkészek okt. 14-én rendezték meg első táncmulatságukat a cser­készpark javára. A regöscserkészek és leánycser­készek Kodály emlékünnepélyt ren­deztek Sao Pauloban. Kodály Zoltán munkásságát egy volt tanítványa, Geszti György öcs. méltatta. Élet­rajzát Pillerné Tirczka Éva ismer­tette. Nemzetnevelői érdemeiről Deák Csaba adott alapos összefogla­lást. Az öregcserkész kórus a Forr a világ c. Kodály művet adta elő, a leánycserkészek pedig szép csokrot kötöttek a mester gyűjtéséből. KANADA 1956 okto'berének 11-ik évforduló' ján az Ottawa-i 3. és 68. sz. csapa­tok maguk vállalták a helyi emlék - ünnepély rendezését, mely egyben első nyilvános szereplésük volt. Sza­­valőko'rusuk,tábortűzi jelenetük nagy tetszést aratott. Harold Holt, Ausztrália tragikus véget ért miniszterelnöke 1966-ban résztvett a sydneyi Szent István ün­nepélyen .Cserkészek sorfala között érkezett. Amikor bemutatták neki Nt. Bernhardt Bélát, valaki megje­gyezte, hogy nem csak pap, hanem a cserkészcsapat parancsnoka; a miniszterelnök így szo'lt: "Büszke lehet cserkészeire, ilyen fegyelme­zett csapattal még nem találkoztam.'' 12

Next

/
Thumbnails
Contents