Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-07-01 / 7-8. szám

Erős tavasz és nyárelő után hirtelen melegre váltott az idö. A gőzölgő mocsarak dögvészes levegője megfeküdte Fehérvárat; aki tehette, menekült a városból. Udvari emberei tanácsolták a királynak eleget,költözzék át Veszprémbe, a királyné monostorába, hiszen amugyis alig-alig kap elegendő levegőt, s a köhögés is fullasztja minduntalan, Csak legyintett a kérésre-könyörgésre és maradt,többet fekve mint fent, de intézte az ország dolgát. Ha délelőtt fenn is volt, délután lepihent medvebőrökkel vastagon megrakott ágyára a káptalan nem rég elkészült kőházában.

Ezen a napon különösen meleg volt. Ember és állat menekült az árnyékba. Mint mindig, most is Beszteréd kanonok vigyázott a király nyugalmára. Nyugtalan álma volt, többször megszakította fullasz^ó köhögési roham. Csáknembéli Ákos alkonyatfelé átment a káptalani házba; a díszes királyi sátorban együtt ült már estebédre a nagyasszony és a belső udvar. Beszteréd. az előcsarnokban várta.- A királ ur szipen nyugoszik, hagyjuk magára és a Boldöntött

dogasszony oltalmára. Az őrzök iparkodjanak szállásukon pihenni, mert könnyen lehet, egész ijjel köröszt előtt tirdepelhetnek a král úrral.- Pedig Jézus ur nem kívánja tüle, hogy annyit fárassza magát, - válaszolta gondterhesen az ispán. -Mán Vászoly ur is háborgott a sok tirdepelés mián. Aszonta a gyűlésben, hogy a Nagyur márcsak a Körösztyón Istent álgya, a magyari nipröl el is feledkezék.

Szemere nembeli Beszteréd legyintett hatalmas lapátkezeivel. Vászoly ur mindenért háborog, nincs hite néki Jézus urban. Nincs is az ü szívben Ur Istenünk imádása. Keserves idők gyünnek ránk, ha majd ü ural minket.

Ákos ispán csak bólintott a kanonok szavaira, szólni sem mert. Az utóbbi időben tele volt Fehérvár nagyhangú tiszai meg somogyi emberekkel. Vászoly ur sátrában néha reggelig folyt a mulatozás, s szolgák mesélték hogy kumiszt ittak és hajnal felé már hangosan Ukonra esküdtek a mulatozók. Két napja, vasárnap, a nagy mise után neki is odaszólt Vászoly.- Osztán hinném még eszedbe vagyon, hogy tölgyfára akaszták Lél hadnaggyal ükapádat a svá-5