Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
I* í$ Jn! /Ifi/;*- J« art at. í Hajnali ködben indulunk a Maros felső folyásánál.Gyergyószentmiklósról n Kárpátoknak. Hatalmas, évszázados fenyőerdoben kanyargó úton kapaszkodunk fel a havasokba. Fent, a csúcs felett már ragyog a napfény. A köd csak odalent a völgyekre nehezedik súlyos fehér lepelként. A ködtenger felelt nyugati irányban a Görgényi-havasok és a Hargita bércei törnek az ég felé. Elérjük a Békás-szoros feletti magaslatot. Lassú lejtéssel jutunk a Gyilkos-tóhoz, melynek látványa minden várakozásunkat felülmúlja. A tóból csontvázként kimeredő fenyőtörzsek, a tavat környező lejtők gyönyörű fenyvesei s a tó északi szélét lezáró Nagy Cohárd égbemeredő sziklája olyan összhangba olvad, melyhez hasonló szépet eddig csak régi erdélyi népmesét hallgatva képzelhettünk. Egy hatalmas szálfáról fenyőtoboz csobban a vízbe, mely néhány szempillantásra megtöri hegy és erdő csodálatos tükörképét. A felbomlott ezernyi színből, mintha régi idők balladája kelne életre.A feneketlen tóba vetett jobbágyleány története támad fel a víz csillogó-gyöngyöző fodraiból... KÁDÁR KATA BALLADÁJA Az egyiknek csináltatott Fehér márvánkő-koporsót, A másiknak csináltatott Veres márvánkő-koporsót. Az egyiket temetette Az ótámak elejiba. A másikat temetette Az ótámak háta mellé. Az egyiken nevelkedett Veres csukros vilojaszál, A másikon nevelkedett Fejér csukros vilojaszál. Addig s addig nevelkedtek. Amíg összeölelkeztek. Addig s addig nevelkedtek. Árig összeölelkeztek. Gyula iné azt megláta, Mindakettőt leszakasztá, Kebelibe elhervasztá, Kebelibe elhervasztá. Gyulaira kisebb fia Hóta után megszólala, Hóta után megszólalás ^Gyulainé édesanyám. Éltünkbe se hagyott békét, Hótunk után se hagy békét." "A kenyere kővé váljék, Kése benne kettétörjék. Mosdóvize vérré váljék S a kendere gerebennél * ■Az a palló lánggal égjen. Miken kijed átalmenjen! Az a palló lánggal égjen, Miken kijed italmenjen!■ J'Sri; p op & * . kirjena m«e«| Xol-cLat- k* - »>. 4 ? r IQ J o fc> ytj kJc Mik.-t fnep \e - cL -nyÁt. El ÉJ5H3 Mintsem fiam megengedném. Inkább Katát elyesztetném, Feneketlen tóba vetném. Feneketlen tóba vetném. ■Szolgám, szolgám, édes szolgám, Vezesd elé a paripám. Mer elmegyek nagyvilágba. Országokról országokra.* Élévezették paripáját. Egy ugrásban úgy megugrik, Kata kapujába ugrik, Kata kapujába ugrik. Hát Kata im kinnjár vala, A kapuját nyissa vala: ■Ne nyiss Kata, Ja kapudat. Mer nem megyek gúzsajasbal* Elindula hosszú útra. Hosszú útra, bujdosásra. Talála egy disznópásztort, Talála egy disznópásztort. ■Hallod-e te disznópásztor. Mi hir vagyon a falübal* ■Én egyebet nem hallottam. Kádár Katit elvesztették. Feneketlen tóba vették; Feneketlen tóba vették!* ■Mutasd meg nekem azt a tót. Neked adom a lovamat. Selyem nyerget, hevederet, Selyem nyerget, hevederet.* Gyulainé kisebb fia, Leüle a tó partjárat •Elsz-e rózsára, vagy meghóttál, ▼aj felőlem gondókoztálT* •Se nem élek, se nem halok. Csak felőled gondókozok! Se nem élek, se nem halok. Csak felőled gondókozok." Gyulainé kisebb fia. Beugrók a nagy tóba. Gyulainé azt megtudta, Mindakettőt kivétette. /A 6-soros versszakok utolsó 2 sora a dallam utolsó 2 sorára/. 9
