Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5-6. szám

- Valóban - mormogta -, magam is azt kezdem hinni,hogy Becs előtt vagyunk, fiuk! Hej, a nagyságos fejedelem udvarában sokat hallottam én erről a városról, ahol a mi nagy jó urunk fogságban volt! Sokat hallottam én ezekről a tornyokról, bástyákról, várakról. Mintha csak láttam volna őket.

A kuruc csapat a hegytetőről, a nagy fák alől hallgatagon, összeszoritott ajakkal nézte Bécset.- Nini, az a magas ott Szent István tornya, abban a palotában pedig a császár lakik...- Hopp, Pogácsa bátyó! - kiáltott fel Jávorka hadnagy. - Nekünk azt a palotát meg kell nézni közelebbről...- Nehéz lesz odáig jutni, hadnagy uram. Ezer meg ezer katona őrzi a császárt!

Jávorkának kipirosodott az arca.- Márpadig nekem most az a terv villant meg fejemben, hogy a császárt elfogom. Fogságba ejtem,aztán viszem haza rabságba, Magyarországba, mint ők vitték el tőlünk a mi nagyságos fejedelmünket.

Pogácsa bácsi csak megcsóválta bozontos üstökét:- Nagy fába vágod a. fejszét, öcsém!- Aki fél, az itt maradhat. Hadd lássam, hányán jöttök utánam! - kiáltott föl Jávorka hadnagy, és megsarkantyuzta a lovát. A kuruc ló nagyot nyeritve iramodott lefelé a bécsi országúton.

Mikor Jávorka hadnagy hátranézett, azt látta, hogy senki sem maradt el a csapatból. A süvegeken lengtek a tollak, és a kardok sasok módjára süvöltve repültek ki a hüvelyekből amint a kuruc csapat gyors vágtatással közelgett Bécs felé.-10 -