Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

A legrégibb fellelhető pásztorfaragvanyokon kezdetleges diszitési módot találunk, általában a vésett és karcolt díszek szerepelnek rajtuk. Ezek mellett, valószinüleg a múlt század elején, rendkívül érdekes uj technika lépett fel, amely csak a Dunántúlon terjedt el, de ott megmaradt mind a mai napig. Ez a technikai eljárás a spanyolozás.

A különleges diszitö eljárás lényege az, hogy a tárgy felületébe mélyített mintákat színes spanyolviasszal töltik ki - innen a neve -, amivel nagyon szép hatást érnek el. Spanyo - lozással nemcsak a fatárgyakat, a tükrösöket, borotvakésto - kokat, furulyákat és ivóbögróket díszítették, hanem gyakran a szaruból készült sótartókat, néha még a vékonyhéju kobakot is.

Képzelheted, milyen mutatás a sárgáspiros szinü fán vagy szürkésfehór szarun a tüzes piros, zöld, fekete vagy

kék díszítés, amely sokkal erőteljesebb, mint a festéssel való szinezés. Ezt a szépséget azonban ne csak képzeld el, hanem csinálj magad is néhány spanyolozással díszített tárgyat.

A pásztortarisznya egyik fontos felszerelési tárgya volt a "tükrös", vagy "tükörfa", ami a borotválkozáshoz, bajuszpödörgetéshez igen szükséges holmi, mert azért a férfiembernek is kell valamit adni a külső megjelenésre. Igaz, egy tokba helyezett szögletes vagy kerek tükördarabka is megtette volna, de a magyar pásztor ilyent nem szívesen használt. Úgy gondolta, hogy ami pásztorholmi, az olyan legyen, hogy elámuljon rajta, akinek a kezébe kerül.

A tükörlapot négyzet, téglalap, ovális vagy kör alakú falapocskába süllyesztette és az iskolai tolltartókhoz hasonló módon becsusztatható fedéllel látta el. No és azutan alaposan kidiszitette karcolással, faragással vagy spanvolozással.

Az egyszerű betolható fedelű megoldásnak két példáját látod az 1.ábrán, egyiknél a fedél három oldalról határolt mélyedésbe csúsztatható be, a másiknál csak két oldalról fogja közre sin a fedelet, s a fedél nagysaga megegyezik a tük- 11 -