Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-05-01 / 5. szám

- EMLÉKEZÉS AZ EMIGRÁCIÓ ELSŐ ÉVEIRŐL -A kotenger déli partján táboroztunk. Hallgatag, ritka szálerdőben álltak nagy amerikai sátraink. Gyöngyöző hegyipatak zuhogott tova a tábor mellett s a hegyoldalból holdas esténként furcsán bámult le táborunkra egy nagy, fehér kastély. Ideális táborhelyünk volt.

Ebben a környezetben éltünk már majdnem három hete; élvezve a cserkésztábor apró örömeit, kirándulva egyszer-egyszer a kotenger közelebbi csúcsaira.

Almunk azonban mindvégig a déli látóhatárt lezáró fenséges Gross- Glockner csoport egyik csúcsának megmászása mardt. Elképzelhető, mekkora volt az öröm, amikor a táborparancsnokság a helybeli amerikai alakulattól kapott egy "truck"-ot s szombat délben az eddigi magatartásukért és munkájukért jutalmazottak kis csoportja elindult bőséges élelemmel ellátva a magas hegyi túrára. Célunk a Johannisberg 3^*00 méter magas csúcsának megmászása volt. A múlt évben elkészült, - a modern technika egyik csodáján - a Gross-Glockner-uton kapaszkodott a teherautó velünk fölfelé. Egymásután maradtak el mögöttünk jobbra-balra a háromezer méteren felüli csúcsok. Csodálatos, ezüstfehér gleccserpatakok zuhogtak százméteres vízeséseket alkotva a mélybe, S az ut mindig csak feljebb és feljebb vezetett, - 1800 - 2000 - 2500 méter. Szinte hiheterlen, ha meggondoljuk, hogy Nagymagyarország legmagasabb csúcsa, a Ferenc-József-csúcs magasságában járunk autóval...

Egyszer azitán élesen fordult az ut és kitárult előttünk a Gross- Glockner jeges panorámája. Mélyen alattunk volt a Gross-Glockner-glecscser vége s az autó még egyre kapaszkodott felfelé. Majd egy térre értünk. Itt 10-15 idegen zászló jelezte az éppen itt tartózkodó idegenek nemzetiségét. Tőlünk is udvariasan megkérdezték, kik vagyunk, s máris kúszott fel a háromszinü zászló, hirdetve ezeknek a gigászi hegyeknek, hogy a bujdosó magyarok egy kis csoportja áldozni jött az örök szépség templomába...

Hét óra elmúlt már mire felértünk. Csipös hideg volt és a mene - dékház még messze, hol az éjtszakát tölteni akartuk. Rövid tanácskozás után Béla bá'-val úgy döntöttünk, hogy nekivágunk az útnak, számítva a holdra, mely már halványan bevilágitóttá ezt a csodálatos gleccser- birodalmat. Huszonhármán vágtunk neki az útnak. Tizenhat fiú és hót leány. Rövid, sziklás ut után értük., el a gleccsert. Időközben teljesen leereszkedett az éj. A hold el-elbujt néha s mi hallgatagon, egymás nyomába lépkedve haladtunk előre. Körülbelül a jégmező közepén voltunk, amikor egy eléggé széles repedés állta utunkat. Alattunk - a gleccser alatt - gyorsvonatszerü robogással zuhogott alá egy láthatatlan patak. Furcsa pillanatok voltak. Elindultunk utat keresni. Nagynehezen megleltük a menedékházhoz vezető ösvényt s baj nélkül felértünk a 2937 méter magasan fekvő "Oberwalder-Hütte"-hez. Fönt a menedókház előtt el- 5 -