Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
A herceg merőn nézett az urakra, kutatta tekintetüket. Most újra éljenezni kezdték a jó urak Kézmért. Sbböl megtudhatta a herceg, hogy mindannyian együtt gondolkoznak az öreg jánusszal.- Himökl - mondta Kázmér. - Add át uradnak Jánusz mester szavait, mint a király üzenetét... A hirnök kihajlongott a teremből, a herceg pedig zenét kért. Rövid idö múlva az urak énekétől zengett a vadászház. Arról daloltak, hogy Lengyelország édesanyjuk mindannyiuknak... * * * Kázmér herceg nem egyedül találta otthon ősz apját. A diszesen faragott faburkolatu teremben termetes, fiatal, de szakállas férfi állott a király előtt, aki fegyverekkel telerakott asztal mellett ült. A férfi külseje idegen volt Kázmér előtt. Hosszú, fekete haja varkócsokban lógott a mellére, páncélinge öblösen domborodott mellén, oldalán kard lógott. Kázmér csak futó pillantást vetett rá.- Apámat, a királyt üdvözlöml - mondta. Azután az idegen férfihez fordult:- Kázmér vagyok, a király fia, ha nem ismernél.- Béla a nevem - válaszolta a szakállas férfi. - Magyar herceg vagyok. Vazul fial A két herceg hosszan és mélyen nézett egymásra. Hosszú tűnődés után Kázmér szólalt meg:- Menekültél, hercegi Béla bátran és őszintén felelt:- Igen. Hazámból kellett menekülnöm. Ott most idegen az ur. A király nem Arpádvér... Péternek hivják a királyt. Kázmér tovább gondolkozott. Néhány perc múlva szinte szótagolva kezdett beszélni, inkább csak magamagához.- Evekkel ezelőtt Csehországban hallottam menekült magyar hercegekről. Azok hárman voltak... testvérek... Béla szeme tüzet fogott ezekre a szavakra. Hát már hallott felőle és testvérei sorsáról a herceg? Akkor biztosan jó helyen jár itt...- Úgy van, hercegem! Még István király ur életében menekültünk el mind hárman magyar hazánkból... Apánk, Vazul az egyetlen jogos örököse lett volna a magyar trónnak, de István ur... másként határozott... Forró ólmot öntetett apám fülébe, hogy ne hallja többé a siránkozást és jajgatást a sok idegen jö vevény ellen... Nekünk menekülnünk kellett... Legelőbb Csehországba mentünk ekkor hallhattál rólunk, herceg... De ez már régen volt... Most is hazulról jövök, sikertelen harc után, pedig... szeretem a harcot...- Szereted a harcot? - csapott rá Kázmér.- A harc az életeml- És hol vannak test - véreid? Nem tudom. Nyilván 0- roszországban... De lehet, hogy itt, valahol a közelünkben... Régen készülünk már mi Lengyelországba........ Utaink elváltak, amikor én visszatértem hazámba... Ennek másfél éve, azóta nem hallottam felőlük semmit... Ekkor felállt az ősz király és Bélához lépett.- Maradj itt, herceg, udvaromban. Itt megvárhatod- 10 -
