Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

L_- Elment az esze? - mordult rá amaz bosszúsan.- Én nem vagyok Rozsornakt- Nem Rozsomák? - szólt ez kétkedő ámulattal. - De hát ki akkor?- Én gróf Bercsényi Miklós vagyok.

Nem volt ez még akkor hires név, sziveket gyújtogató. Bőt, inkább úgy hatott Lacira a fölcsillant remény után, nintha egy dézsa vizzel nyakon öntötték volna. Busan som - polygott el s egész estig céltalanul ödöngött az utcákon.

Éjjel be nem hunyta szemeit. Álmatlanul hánykolódott puha ágyában, a budai "Griff"-ben, ahol megszállt.

Ágnesről ábrándozott. Végiggondolta a kalandját a legkisebb részletekig s átélte még vagy kilencszer. Kiképp vitte be elaléltan a szabóhoz, hallotta csengeni minden szavát, amelyet hozzá intézett. Ott volt a fehér lap is, amit adott. Ezzel akarta megjutalmazni s milyen finom, nemes modorban. Azt gondolta magában: "Ha szegény ember, Írjon fel oda nevem fölé nehány aranyat, ha pedig gazdag ember, hát akkor tegye el emlékül".

Hanem Laci egyiket sem cselekedte. Alig várta, hogy reggel legyen, türelmetlenül tintát kért a vendéglőstől s ki töltötte a fehér lapot. Ezt irta a "Nesselroth Agnes" név fölé:

"Én alulirott kötelezem magam, hogy Veres Lászlót holtomiglan hiven fogom szeretni."

Akkor azután boritékba zárta, piros pecsétet ütött rá s elküldte a vendéglő szolgájával Nesselrothékhoz.

Izgatottan várta a választ, feje égett, szive félelmesen dobogott, levegőre volt szüksége a tüdejének. Kiment sétálni a vár felé s nézte a sok sürgő-forgó udvari népsé - get. Hát amint ott bámul a rácsnál, látja az udvaron grófn Bercsényit, akinek most már nem olyan mogorva, rideg az arca, mint tegnap volt. Feléje jön s nyájasan kérdi:- Nem lát O-Buda felől egy lovas embert? Az én szemeim gyöngék kissé.- Senkit se látok. Egy csepp porfelleg sincs az utón, gróf ur.- Miért szélit grófnak?- Hát nem mondta, nagyságos uram, tegnap, hogy gróf Bercsényi? - kérdezte meglepetten Laci.- Én? - felelt az szemmeresztve. - Én Rozsomák János vagyok, az udvari intendáns.- No, hála Istennek, - rikkantott fel Laci. - Csakhogy megtaláltam végre, kedves Rozsomák bácsi. Mit, hát nem ösmer?- 21 -