Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

elmenetel, de ezt már te ki nem találhatod, mert ezt már csak én tudom, merre lesz.

S utána nézett a távozó Ágnesnek, merengő arccal. Biz az már eltűnt a tömegben, még csak a szoknyája csücskét sem lathatta.

lassan haladt a csoportok közt, mert a kutyájára is folyton vigyáznia kellett, nehogy elmaradjon, miközben részint tovább szőtte a rózsaszinü mesét a jövőről, részint pedig igazitgatott rajta. Mert az is nagy mulatság.

Hogy mégis jobb lenne talán, ha már Dobos néniéket a kastély udvarán fogadná a szép Szilágyi Magdaléna, mint háziasszony. Persze, mert a konyháról sem szabad megfeledkezni,a szép asszony főztje gazdagon terített asztalon várná már őket. Ez volna az igazi! ügy bizony, a Magdáért megyünk el legelőbb. Rideg a ház, még ha kastély is, asszonyi mosoly nélkül. Az adja meg a fényét. De hátha még Ágnes is ott lenne! A szép Nesselroth Ágnes! Ha ő mondaná üde, nyájas hangjával: "Isten hozta, Dobos néni" s megölelné, megcsókolná a jó öregeket, akiknek erre könny peregne végig a ráncos arcukon. Úgy, úgy, az Agnes lesz a legelső dolgunk!

Anrjit gondolkozott Ágnesről, hogy lassankint nemcsak elsőnek jött a kastélyba, hanem majdnem kiszorította a többit...

...Az udvar bevonulásának már ekkor vége volt. Az emberek, csak azért hullámzottak, hogy még egyszer elfecsegjék, amit láttak, a pompát, a császár minémüségét /bizony nem volt elöl, mikor az ábrázatokat osztogatták/, a Nádasdy lovának csörgés pokrócát, az Sszterházy mentéjét, a sok mulatságos esetet, ami előfordult. Néha jött egy-egy udvari fullajtár, vagy gazdagon öltözött föur s az is jó látványnak, ha nagyobb nincs.

Laci remélte, hogy találkozni fog a sok nép közt valamely debreceni ismerőssel, aki tán hirt mond Pista felől, de az óriás emberseregben egyetlen ismerős arcot sem látott. Végre egészen lemondott a reményről, midőn a hajóhidnál egyszerre örömkiáltásban tört ki. Megpillantotta Rozsomák «Jánost, aki egy pár gazdagon öltözött úrral beszélgetett. Ö maga egyszerű ruhában, hétköznapias feketáoen.

Szive nagyot dobbant, keresztül törte magát, egy pár asszonyt fellökött, néhány embernek a tyúkszemére hágott.- Rozsomák uram, Rozsomák uram! - kiáltotta; és hozzáfutott s bizalmasan a vállára ütött a derék férfiúnak.

Az visszafordult mogorván és végignézte:- Miféle magaviselet ez? Mit akar?- Hát nem ösmer már, Rozsomák ur.- 20 -