Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

- Nem, nem, vissza kell azt küldenie. Hát kegyelmedneK ni a neve, hogy én is megőrizzem? - kérdezte aztán kissé szégyenlősen.- Fáradi Veres László.

A kapunál elváltak, balra ment Ágnes a Dunaparton hazafelé, mert Nesselrothék ott laktak valahol a török császár leányának a háza mellett, Laci pedig a hullámzó néptömeg közé keveredett, hisz itt van most boldog-boldogtalan, az egész ország, hátha megtudhatna valamit a testvéréről, vagy ha talán össze is jöhetne vele.

Oh, be ragyogóra szinezte ki lelke ezt a találkozást, lyulafehérvártól egészen idáig ez volt egyedüli álma ébren, alva, azaz, hogy álmában minden éjjel összetalálkozott Pistával, mindenféle tarka viszonyok közt. Egyszer mint koldust találta az útfélen, licium-kerités alatt, máskor ragyogó ruhában, fényes hintón robogott el mellette; utána kiáltott "Pista, Pista!" - s felébredt. Látta sebektől véresen a csatatéren, haldokolva, egy éjjeli temetőben sétált s egy nagy márványkövön ez volt felirva: "Itt nyugszik Veres István", máskor a debreceni katedrán ült és Cicerót magyarázta. Egyszóval annyit gondolkozott róla nappal, hogy aztán az éji tündérek rendesen eleibe hozták vagy szomorú, vagy jó hely - zetben, a saját szeszélyeik szerint.

De a nappiai tündérek lassú népség. Nehéz csizmában járnak! Nemcsak elő nem hozták, de csak meg sem súgták a Pista hollétét. Pedig mennyire vágyott már utána: milyen boldogság lesz, mikor azt mondhatja neki: "Nemes ember vagyok s azonfelül gazdag, urra teszlek téged is. Van pénzünk hála Istennek busásan, ha nem lenne elég, majd visszamegyek a másik feléért. Megveszünk egy kastélyt, szép birtokot hozzá, erdőt, szántóföldet, gazdag réteket, négy prüszkölő lovat szerzünk a debreceni vásáron, befogjuk őket festett hintóba, úgy megyünk el Szegedre s hintón hozzuk el a kastélyba Dobos nénit a férjével. Ez lesz az első utunk.

Oh, be szép lesz, be gyönyörűség lesz, mikor az öregek ott fognak tipegni a márványos tornácokon s el fogják mondani egymásnak: "Bizony derék fiuk ezek a mi diákjaink!" Hanem a második utunk se lesz ám unalmasabb. Találd ki no,Pista, hova megyünk a hintón aztán? Oh, beh nehéz fejed van!

Hát hova mennénk egyebüvé, te golyhó, mint hogy beállítunk csengösen-bongósan Debrecenbe, a Szilágyi professzor uram udvarára... ha még ott virit az a kedves jószág, aki valamikor a kardkötőt adta. De hát azután, azután? - fogja kér - dezni a Pista. No hát azután is lesz még valami, a harmadik- 19 -