Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

Ä hét holS us ói áh

irta Mikszáth Kálmán

/15./

Ágnes csak most nézett először végig a beszélőn s elpirult egész fülig, és szemeit szendén lesütötte. Csalhatatlan jel ez, hogy túlságosan csinosnak találta az ifjút ehhez a mondáshoz. Öregebb embertől lovagi bókszámba siklik le az ilyen, fiatal úrtól, csinostól, csintalan udvarlás. Egy

Nesselroth Ágnesnek nem szabad ilyen vakmerőségeket mondani,- igy egyszerre!

Rideg pillantást vetett lovagunk felé.- Rosszabbul van? - kérdezte az természetes aggodalom -mai.- Köszönöm, sőt inkább magamhoz jöttem egészen, úgy hogy képes vagyok hazamenni.- Elkísérem, kisasszony.- Nem szükséges, - szólt hidegen, elutasítón, de csakhamar megbánta, mert rögtön hozzátette szelíden: - Megszólnának, uram.

Azzal fölkelt, megköszönte nyájasan a háziak szívessé - gét, s könnyedén, fürgén távozott az ifjúval együtt, aki egy aranyat tett le ajándékba az ápolásért a szabó asztalára.- Istenem! Ezt értem teszi! - sopánkodott a leány.-Már most hogy adom én azt meg kegyelmednek? Nekem nincs pénzem, uram.- No bizony, - nevetett fel a kedélyes urfi. - Hát irást ad róla. Jó lesz?- Igen, igen, atyám vissza fogja fizetni, de ő most nincs otthon s én nagy zavarban vagyok... Megálljunk csak!..

Mosolyogva futott vissza a küszöbről a szabóék szobájába.- Valamit ott felejtett talán? - kérdezte az ifjú, aki az udvaron várta meg, hogy ótt búcsút vegyen tőle.- Én Nesselroth Agnes vagyok, a polgármester leánya;

följegyeztem kegyelmednek a nevemet erre a fehér lapra. Ha úgy tetszik, Írja fölé azt is, amivel tartozom és küldje el hozzánk, hogy beválthassam. Szerződés lesz az reám nézve!- Jól van, kisasszony. Elfogadom ezt a papirost emlékül. ümbár úgy is emlékezném ón erre a félórára örökké.- 18 -