Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
/folyt.7.old./- szólt Pongrácz. Az ablakhoz rohantak. A születő hajnal fénye derengett az udvaron. Tompa dobpergéssel, föltüzött szuronnyal egy karé haladt, közepén egy honvédatillás, láncravert alak, mellette a pap. Jánossy föltépte az ablakot.- Isten veled, bajtársi Imádkozni fogunk érted, mi rab ma gyarokl A lánc megcsörrent, az elitéit feléjük tárta karjait.- Isten veletek 1 Éljen a hazai - felelt vissza.- Éljen a hazai - kiáltott vissza az ablakból száz torok.- Stark trommeln! - vezényelt az őrnagy. Negyven dob perdült meg egyszerre, irtóztató dübörgéssel, de Jánossy hangja tulkiáltotta:- Térdelj 1 Imához I Az exekució elhaladt. A honvédek még akkor is térdeltek, mikor az őrség berohant. Jánossyt megvasalva azonnal elvitték, a többit az udvarra parancsolták.- Mi vár ránk? - sutogá Borbás.- Tizedelés, - felelt hidegen Pongrácz. Dacos némasággal állt ott a magyar, mikor kiolvasták és oldalt állitották a tizedikeket. S akkor jött a parancs, hogy vesszőt fognak futni. Barbár büntetés volt ez! Az áldozatokat elvitték, s csak délfelé kerültek vissza, egymást támogatva, vérevesztetten, sápadtan. Legalább ezer vesszöcsapást kapott mindegyikük. Legjobban oda volt a kis Szabó. De Borbás és Pongrácz megmosták sebeit, bekenték valami zsirral, melyet egy jószivü cserepártól kaptak, s hozattak neki titokban a kantinból jó ebédet. Ebéd után az ép bajtársak durva katonaköpenyegekböl puha ágyat terítettek a pricsre és igy, jól betakarva elaludt. De csakhamar láza támadt, fölébredt és vizet kért.- Káplár ur, - szólt halkan Borbáshoz, - nem felejtette el a levelet?- Nem.- Most tán megírhatná.- Ugyan mit írjak mostani szomorú állapotodban?- Majd én mondom, csak tessék Írni. Borbás tollat fogott s irta, amint következik: Kedves anyám! Bocsássa meg, hogy régóta nem értesítettem sorsomról,mert annyi dolgom volt, hogy nem értem rá, egy napot se töltöttem soha egy helyen, mindig ide-oda járkáltunk az országban. Azt már tán hallotta, hogy mi letettük a fegyvert, igy hát vége van a háborúnak, mert elárultak bennünket. De a német aszongya.- 18 -
