Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
Kedves LányokI Valamelyik szerdán, ami városunkban a cserkeszgyűlések napja, valahogyan, valamiért betévedtem a magyar templomba. Imádkozgattam kicsit, alig véve tudomásul a folyosóból felhangzó rohangaszást, kiabálást. puffanásokat, stb. Az egész valami egységgé verődött össze és nem követelte, hogy tudomásul vegyék, hanem monoton kísérőzenéjévé szegődött imádságomnak. Ámde hirtelen mindent tulharsogott egy hatalmas hang, mely zengően hirdette a világnak:"HÜLYE VAGY!” > ^ Kissé furcsán hatott ez az alvilági kinyilatkoztatás a templomban, a padlózaton átszürődve. Nagyokat is nyeltem, hogy nagyon kikivánkozó véleményemet le tudjam nyelni, főleg, ha arra gondoltam, hogy cserkész becsülte meg így cserkésztestvérét... Más. ülünk együtt az otthonban, barátságos csevegés közben, amikor a vita hevében valamelyik leányzó odavágta a másiknak: "Te hülye!" Lányok, nem tudom másként mondani, de fájt, fizikailag fájt ez a két szó. Még sokkal jobban, mint mikor fiuktól hallom. Valahogyan úgy éreztem, leány szájában, leánycserkész szájában nincs helyén ez a szó. És ahol valami nincs a helyén, ott nincs rend, nem? Más. Valamelyik cserkészmama megszólított, amikor a nyári tábor után összetalálkoztunk valahol:"Tudod,Julika, minden táborozás után egészen megváltozva jön haza ez a gyerek! (Mondanom sem kell, hogy kihúztam magam és boldogan mosolyogva lestem a folytatást. Meg is jött!)- Én tudom, hogy nekünk is más szókincsünkLeÓH^fcáje/JzéAMJz*ieJz
