Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 10. szám

/ * 11 / / griff madar volt, oroszlánt akart ezentúl. 0 tökéletesen ér­tette Brunszvik vitézt.- Ne rázd a fejedet - puhitgatta Dobos bácsi. - Arany­­élet a kántor élet. Cantores amant humores. A kántorok sze­retik a bort. A kántorokat pedig szeretik az emberek. Lám, Mátyás király milyen jó barátságban volt a cinkotai mesterrelI A cinkotai icce azonban egy csöppet sem csiklandozta a Pista nagyravágyását»' Azzal fenyegette Bobosékat, hogy in­kább a vizbe öli magát, vagy leugrik a toronyból.- De hát mi akarsz lenni, édes fiam? - kérdezte szere­tettel Dobosné. - Hiszen ón nem erőszakollak semmire. Ne ta­gadd el, mi voltaképpn a szived kivánsága, s ón rajta leszek, hogy azzá légy. Pista elpirult, a szemei lázasan csillogtak.- Legelőbb is nemes ember akarok lenni, akkor aztán meg­mondom a többit. Dobosné összecsapta a kezeit ijedtében;- Jaj fiam, azzá csak a király tehet meg!- No hát el fogok menni a királyhoz.- Oh, oh te szerencsétlen. Hol szedted magadba ezt a szertelen nagyravágyóst? Ki tanított téged az ilyen hivalko­dásra? Elmégysz a királyhoz? Verd ki a fejedből ezt a gon­dolatot. Azt gondolod te, hogy az csak egy ugrás ide, hogy fel kell huzni a mesebeli bocskort és azt mondani "hipp, hopp ott legyek, ahol a király van". Először azon kezdem, hogy nem is hiszek benne, hogy egyáltalán van király, mert én so­hasem láttam. Azt mondják, Becsben lakik. Azt mondom én erre, hogy nincs is Becs nevű város Magyarországon. Akármennyire lohasztotta az ilyen beszéd, de a külső életben minden csak szitotta. ezt a nagy vágyát. Pokol volt akkor az iskola a nem nemesnek. Pokol volt megtanulni, hogy az Isten mind a maga képére, egyformáknak teremtette az em­bereket, egyformán adott nekik lelket, hallást, látást, ér­zést s az emberek eldönthetlen válaszfalakat ópitettek: kis király az egyik, pária a másik. Minden lépten-nyomon érezte ezt. S azonfelül gyakran kellett látnia Doboséknál apja gyilkosát, Krucsayt, aki i­­rátt évei számával növekedett a gyűlölete. Valahányszor Krucsay jött, az a nap mindig a szomorúság napja volt nemcsak ő rá, de Dobosókra is. Csüggedten, lehor­­gasztott fővel jártak-keltek s a néni bezárkózott a szobájába és sirt. Pista ilyenkor az ökleit összeszoritotta. Hej, ha ö va­laha mißt férfi férfivel szemben állva, kérhetne számot tőle! Vájjon miért jár ide, mit akarhat s miért szomoritja a jó embereket? Nem sokáig maradt titokban.-21-

Next

/
Thumbnails
Contents