Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-08-01 / 8. szám
A nagyobbik testvér ölébe vette a kisebbik szöszke fejét s szeretettel simogatta:- No. ne okoskodj. Kelj fel és gyerünk még egy darabot. ^ Ejn^e, hogy tudtál te sz§ladozni odahaza! Eopsza, ugorj fel, kis öcsém. Játszunk lovaséit! Én leszek a nyerges, te leszel a rudas. A kis fiú azonban bágyadtan eresztette le a fejét:- Itt nem lehet az utszélen. Hanem tápászkodj fel, menjünk odább, majd megsegít az Istenke.- Éhes vagyok, nem bírok - nyöszörögte. - Adj ennem! A kis fiú tágra nyitotta szürke szemeit.- Messze lakik innen az Istenke?- Az Isten mindenütt lakik.- Hát akkor hova menjünk hozzá? Miért nem ad nekünk enni itt mindjárt.- Oh, te kis csacsi... nem úgy van az! E pillanatban zördültek meg a furmányos szekér kerekei mögöttük. Dobosné kihajolt a gyékényernyő alól és megösmerte a Veres-gyerekeket.- Hophó! Álljon meg kend! Nini ni, a jobbágy-gyerekek! Hét csakugyan kikergettek benneteket? Égre kiáltó istentelenség! Nem tudom, elnézi-e az Isten, mert ő neki sok a gondja, de én ugyan el nem nézem. Nosza, ugorjatok fel szaporán a szekérre! Maga mellé szedte a szegény árvákat, enni adott nekik a szeredásból (hideg foghagymás borjupecsenye volt benne és pogácsa), a két gyerek jóllakott a szuszogásig s azon módon elaludtak a rázós kocsin, kezeiket egymás nyaka körül fűzve. A derék asszonyság pedig, akinek a szive megesett rajtuk, szőtte magában a terveket, mialatt a szekér csendesen beérte Debrecen ismerős házait, hogy ő bizony fölneveli ezeket Isten nevében. A saját fiait elvette tőle az Isten s ezeket adta helyettök. Legyen meg az Urnák az ő szent akarata. Az öreg toronyban megkondult a szépenszóló debreceni harang,mintha "ament" mondana rá, a szekér pedig begurult a Dobos-portára.-Itthon vagyunk, - szólt az asszonynéni s felrázta a fiukat. Hogy hinak téged, fiacskám? - kérdezte a kisebbiktől.-Palinak.- 4 te neved ezentúl László, el ne feljtsd! És a tied?- En Peri vagyok - válaszolta a nagyobbik.- Ezentúl István leszel. Hej Dobos! Hol vagy, Dobos? Micsoda rendetlenség az, hogy ki sem jössz elémbe?- A szegény Dobos bácsi előcsoszo^ott nagy lustán, mint a medve.- No, mit bámulsz ide? Hát nem latja kegyelmed, hogy gyerekeket hoztam?- Miféle gyerekeket? - kockáztatta meg félénken.- Ingyenes diákokat?- Még annál is többet. Se apjuk, se anyjuk! Lacinak fogjuk hivni az egyiket, Pistának a másikat.- No, ez már valami! - kiáltotta hivatalos örvendezéssel Dobos bácsi; odalépett s mind a két bámészkodó fiúnak egy-egy barackot nyomott a fejére. Jó k'tnény ko ’.ponyájuk van, okos emberek lesznek! 20 -
