Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

így jutott a két koldusdiák Dobos nénihez, s igy lett, hogy a Dohos-portan újra az a két felejthetetlen kedves név hangzott* "Hej Laci, Pista, hol vagytok? Laci, Pista, ide jertekl"

A két gyereket a nemzetes asszony ruházta, vasárnaponkintő maga fésülte, a fizetéses diákoktól a jobb falatokat titkon nekik adogatta és mindezt csak azért, hogy mikor a napi dolga mellett a nagy bánata elalszik, azt a dévajkodő gyerekek lármája, meg a Laci, Pista név még jobban elringassa.

Csata a Nagyerdőn.

A két fiú is nagy vonzalmat tanúsított Dobos néni iránt. Jók,szótfogadók, nyájasak voltak, de valami méla bánat mindig ott ült az arcukon, a szemeikben, amit nem lehetett eloszlatni semmivel. Kivált az idősebbik, a Pista volt szomorú fiú. Ha elvonulhatott valami félreeső szögletbe, mindjárt eltört a mécses, sirni kezdett.

Az iskolában is ilyennek ismerték, azzal a különbséggel, hogy Pista legalább jól tanult a szomorúsága mellett, de a Laci fejébe a nagy bubánatok miatta, bele nem fért a tudomány. Ott kuporgott rendesen az utolsó padban. De bezzeg első veit, áhöl a kámpát verték, meg ahol verekedésre került a sor, a csizmaöialegényekkel.

A debreceni kollégiumban a gerundium (fütykös) akkor volt a legnagyobb divatban. Többet ért verekedni tudni, mintha valaki fel tudta mondani az egész Ovidiust könyv nélkül.

A verekedő diák nagy tekintélyben állott a civis előtt is. Sőt a nagytiszteletü professzor uraknál is tekintet volt a jó izmos ökölre.

Mert a török ugyan el nem szalad innen, akármilyen szépen szavalják el

neki a Horatius ódáit, de ha jól hátbaütögetik a buzogánnyal, tudom szedi az irháját.

Még nagytiszteletü Piskárkosi-Szilágyi Márton uram, a hires matematika-professzor, aki azt szokta mondogatni: "minden tudomány csak a

sirig tart, domini, de a metézis* azon túl is, mert ha van túlvilág! élet, akkor a kétszer kettő ott igy négy", mondom maga Szilágyi uram is

minden esztendőben prémiumot himeztetett a serdülő hajadon leanyaival,hol Magduskával, hol Esztikével avégből, hogy mikor a nagyerdőn pünkösd másodnapján engedélyezett verekedés vagyon a diákok közt, azt a legvitézebb kapja jutalmul.

Félig sem tréfa dolog az! Ott van altkor Debrecen apraja, nagyja.Maga a főbiró Domokos Gergely uram sem átall kijönni ez alkalomra a város hires négylovas kocsiján: a szürke pyeplős ló kantárján fekete, zöld, fehér szalagok röpködnek. (Ezek a kollégiumi szinek.) A szenátorok szamára emelvényt tákolnak össze előttevaló nap az ácsok, balról a nagytiszteletü urak gyönyörködnek, mellettük meg, mindig a porhanyós körön belül, a város előkelő hölgyei és hajadonai foglalnak helyet.

A diákok közül persze csak az marad el, aki halálra vált beteg.Nagy szégyen itt az "absentia".

Hanem igazán szépek is ezek a gonosz nebulók abban az egyforma ruhában.

Annyiban egyforma ugyanis, hogy 162b- óta egy taláros fekete dolmányból áll, amely fehér ércből vert kapcsokkal és széles övvel van a testhez szoritva, a zöld posztó palást és az alacsony prémes süveg még mesésebbé teszi - hanem annyiban mégsem egyforma, mert a ruhát úgyszólván a posztója meg a "kecskéje" teszik. Már csak másképp áll az a ruha, amit a hires Kartos Gáspár varr, mint amit Kozsehuba János uram csirizei össze gyatrán.

Ez a két"kecske" ruházta akkor egész Debrecen városát, ami nyilván - való tanúság, hogy a ruha is erősebb volt a régi jó világban.- 21 -