Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

& kei koISusSiáh

.. . i r . ■ ' a r

(2)- Nos? - szólt Krucsay félvállról,nevetve. - Azt akarjátok, hogy feltámasszam?

Most megszólalt a nagyobbik fin»- Azt akarjuk neked mondani, hogy vigyázz magadra} Vigyázz magadra!

A gyermek fölemelte a mutatóujját és megfenyegette a "Nyírség királyát".

A gyermek hangja úgy csilingeltj mint a temetésen a csengettyű s fenyegető ujjának árnyéka reszkető késpengét ábrázolt a falon.

A kegyetlen Krucsay, aki nem félt ujjat huzni a vármegyével, aki szemébe nézett nem egyszer a halálnak (ösmerte jól, maga is hitta sokszor), aki a palatínussal is akárhányszor kikötött, a hatalmas Krucsay összerezzent a gyermek fenyegető ujjától.- Ejnye, akasztófára való kölykei! Átkozott medvebocsok, - kiáltotta s megdidergett tagjaiban -^még fenyegetni mertek, nézze meg az ember! lm lássa kegyelmed, Dobosné asszonyom, milyenek a parasztnak a palántái is! Hej, Mátyás, Mátyás, - rivallt rá a huszárra - kergesse ki ezt a két prontyot innen! Ki a faluból, a határból, a területemről, pusztuljon a magja is az ilyennek!. Most pedig mondja meg kegyelmed a legutolsó árat, amit az ártányokért adhat, mert nagyon fel vagyok indulva .

Dobos néni maga is meg volt indulva, biz Isten még könnyek is fénylettek a szemeiben, nem sokat alkudozott hát a nagy úrral, megadta a kívánt árt s még aznap hazautazott a debreceni fuvarossal, Bujdosó Dániellel, aki Nyíregyházán innen minden egyes kastélyról és kúriáról, minden egyes majorságról tudta, hogy kié, milyen a gazdája s milyen a gazdának a^felesége, hány gyerek van a háznál s kinek mennyi jussa lesz a jövendőben.

De akárhogy/'szórakoztatta is útközben, a derék asszonyság fejéből ki nem ment a két paraszt fiúcska sorsa. Mi lesz azokból? Kikergették őket a ride| vilá|ba. Most vaHiol az országúton bolyongnak sirva. Ki bont nekik agyat éjszakára?

Amerre ment a falvakban, mindenütt füstölögtek a házak. Az emberek sütnek, főznek ott bent. De vájjon főznek-e valahol annak a két szegény gyereknek?

S addig-addig rajzolta őket maga elé a képzelete^ amint fáradtan, tikkadtan, lecsüggesztett fejjel az országúton mindegeinek, hogy egyszer csak, midőn Eadházról kigurult a nehéz furmányos szekér, ott látta őket a valóságban egy garád szélen ülve.- 19 -