Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

Az első napokban mindenki igen nyugtalnul aludt! forgolódott.rugdalt és nagyokat nyögött kínjában. Mi volt ennek az oka? Mindenfelére gondoltunk. A szegény parancsnokság már azt is feltételezte, hogy ez bizonyára valamelyik világrésznek az éjjeli szórakozásához, vagy szertartásához tartozik. El tudjátok képzelni, milyen az, ha valaki egész éjjel a sátratok mögött igy csinál, hogy GILING-GALAHG, GILING- GALAMGGILING-GALANG, vagy ha nem, akkor GLIKG-GLAN-GLING-GLAN, vagy GANGLGINGL, GANGL-GIHGL$ GANGL-GINGL.....?!?!?!?!?

Másnap reggel karikás szemekkel, morcosán mentünk reggeli mosdásra. Ez még 2-3 napig igy ment, addig amig egyszer.....fényes nappal reggeli mosakodásra indulunk, és újra csak azt halljuk, hogy GALANG-GLINGLAM.... Erre egy egész csapatra való izgatott leány ráugrik arra a bokorra, ahonnan a zaj jött éss ohhhhhh.... ott mosolygott reánk egy kolompos ló! (Megj.! itt Argentínában az a szokás, hogy egy öreg, szelid kancára rákötnek egy koíompot és ennek állandó zaja által a csorda együtt marad).

A tábor végére már úgy megszoktuk az e fajta zajokat, hogy a napostiszt a sátrunkon belül is sípolhatott - mi már arra sem ébredtünk fel!

Az egyik szép hajnalon, minden épkézláb tag, szokatlan lomhasággal jíupos hátizsákot ragadott és bóbiskolva, botorkálva az autóbusz megálló felé csörtetett abban a hiú reményben, hogy nemsokára egy kellemes kis utazás résztvevője lehet. A"kaján sors" azonban nagy fricskákat adott autóbusz helyett, mire a reménytvesztett társaság fojtott szitkok mormolása közben - hipp-hopp- röpke 1, azaz egy órácskát kutyagolt, főleg "enyhe hegymenetben" az országúton, egy útkereszteződésig, hol rozo|a zsákokként omlott össze az árokparton. A végkimerült hadat az 1 órácskát késő autóbusz vad tülkölése zavarta fel jótékony pótálmából, mire mi, maradék erőnkkel feltolakodtunk a pontos menetrendszerűnek becézett járműre és Los Homillos-ba pár perc alatt végre be is jutottunk. Itt a helybeli pap és annak húga fogadott, kik utunk hátralévő részén kalauzoltak. Mivel amúgy is késtünk már, azonnal felvettük a köpcös hátizsákokat, elemózsiás szatyrokat, kondért és mit tudom, még miféle kisebb-nagyobb felszerelést! hipp-hopp nosza-nosza, fel a magas hegyre! A- lig haladtunk túl a tanya házcsoportjain, máris egy gyönyörű kis patakocskát találtunk hol minden vezényszó nélkül, puff! - le a "motrókkal" és nekiláttunk a végtelen "vedelésnek". Vagy tiz perc után úgy eltelt mindegyikünk az óhajtott egészséges nedűvel, hogy lélegezni is nehezünkre esett már. Előttünk állt azonban e^y állítólag négy és félórás hegymenet, 1000 méterről 2700-ra. Tehát fajó szívvel búcsút mondtunk az édeni helynek, fel a gyenge hátacskánkra a sok holmi és usgyi nekil Ezt könjiyü leírni, de elkövetni már jóval nehezebb. Eleinte 15 perc gyaloglást 5 perc pihenő követett, majd az arány 10*10 lett, s ez tovább javult a pihenés javára ?:l5-re, sőt a rossz nyelvek szerint 2:20-ra. így bizony nagyon nehezen haladtun előre és a csomagok is, ahelyett, hogy könnyebbek lettek volna: hűségesen követték Archimedes közismert törvényeit és ami tüdőnket illeti, a levegő felrjtkúiása folytán még nehezebbé váltak.

Egy másik csermelyhez érkezve, az elsősegélynyújtó működésbe lépett. Ez abból állt, hogy cseppeket osztogatott, melyek arra voltaik jók, hogy a magaslati levegő káros élettani hatásait semlegesítsék. Ize a tüzénel is pokolibb volt...- 7 -