Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1962-03-01 / 3. szám

O

RlAK

KSJZé

Szeszélyes, vad folyó a Dráva még ma Is. Hajdan, amikor folyását nem szabályoztak, mellékágak sokaságára bomlott} folyton vetette s bontotta ágyát, hatalmas területieket mocsarasitott el. Árterülete végelláthatatlan sárrét volt, valóságos sarország. A falvak a mocsáritölgy-erdős, ingoványos területből kiemelkedő apró szigetekre, halmos szárazulatokra települtek. .Gerendatalpakra építették a házakat s amikor közeledett az árviz, a gazda jókora hengereket helyezett a gerendák alá, befogta ökreit s egyszerűen magasabb talajra mozdította házát. Megesett az is, hogy ilyenmódon a falu templomát vonszoltak arrább vagy egy kiióméterre.

Ilyen - mocsarak és hatalmas erdőségek által elszigetelt - vidéken hosszú századok során egy zárt világ alakult ki melyet Ormánságnak hívunk. Közel 50 községből áll ez a Dráva északi partján, illetve Baranya megye legdélibb szegélyén elnyúló táj. Külön szokásai, népviselete és nyelvjárása van.

Az Ormánság népe a mocsarak közé rejtezett falukban a történelem sok viharát átvészelte. Száma csak a múlt század közepe óta csökkent. A meginti - vélhető föld kevés volt s elterjedtek az egy-gyermekes családok, az egyke. Ilyenmódon a család 5-20 holdas földjét nem több gyermek örökölte,hanem a gazda egyszülött fia s a földet : nem kellett felosztani. Ezzel egyidőben a sajátságos ormánsági viseletét is mindinkább kiszorította a városi ruházkodás. Az elmúlt évtizedben pedig az Ormánság gazdáit bekényszeritették a termelőszövetkezetekbe, uj telepeseket hoztak be az ország más vidékeiről és ezzel végleg felbomlott az ősi, drávamenti társadalom} a régi ormánsági szokásoknak ma már csak nyomaira akadhatunk.' Az a sajátságos népi kultúra,amelyet e táj népe kialakított, ma azonban az egész magyarságé. Népdal és néprajzi kutatóink munkássága nyomán mindenki megismerkedhetik értékeikkel. Ezen a téren különösen kiemelhető Kiss Géza kákics! református lelkész munkája, aki egyéb néprajzi müvein kivül hatalmas, több mint 600 oldalas szótárt állitott össze az ormánsági nyelvjárásról.

Milyen volt az ormánsági viselet? A férfiak fehér nyakatlan "imögöt" (ing) és rojtosszélü gatyát viseltek. Lábukon régen bocskort, majd a múlt század óta ráncostorku csizmát hordtak. Fejükön kerek fekete posztókalapot,télen pedig báránybőrből szabott "per - csiá-sipkát" viseltek. Igen szépek voltak a rózsa "mestörkékkel" és tulipánokkal diszitett ujjatlan szürgallérok és ujjas szürkabátok. A fiatalok ünnepi alkalomra viselték a "csuhát". Bársonyos, selymes anyagból készült ujjatlan mellény volt.Elöl gombok fogták össze. Elején és hátán varrás ^diszitette. Téli ruhadarab volt a báránybőrbőí készült combig érő ujjas "bunda". Leginkább a tiszta fehéret kedvelték} csupán kézelőit, gallérját és széleit szegték be fekete bárányprémmel. Ugyancsak báránybőrből készítették a subát. Különösen olyan házaknál tartották, ahol sokat jártak kocsin télen is} nélküle nem mentek hősaszu útra.

Tulajdonképen a nő ruházata az,amelyik az ormánsági viseletét erősen elkülönözi más dunántúli tájegységek viseletétől. Itt ugyanis a fejdisz, a kötény és a lábbeli kivételével minden ruházati darab fehér. Tisztaságukra nagyon ügyeltek. Amint Kiss Géza Írja, az ormánsági nő mezőre sem ment ki úgy, hogy hófehéret ne váltott volna. Legszembetűnőbb az "imög" mely fátyolszerü, fehér mintákkal diszitett un. "tilángli" (tüli anglé) anyagból készült-6-