Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

A telihold fénye ezüstözte te a tájat, és világította meg halványan az irtat a hírvivőknek, akik csendben igyekeztek a törzsek szálláshelyei felé. Mikor ütjük elvált, csak egy karlenditéssel búcsúztak el egymástól, és a következő pillanatban alakjukat elnyelte az erdő.

Hamarosan elérik a szálláshelyeket. A vigyázok megállítják őket, s majd miután a jelszó bemondáséval igazolják magukat, tovább engedik.a hírvivőket. - A vigyázok parancsnoka kapja meg az üzenetet, hogy azonnal értesítse a nemzetségek vezetőit: a két legnagyobb törzs főtáltosa szerre hivja őket még ezen az éjtszakán.

Rövidesen készülődés halk nesze szűrődik ki a sátrakból. Nemsokára kinn gyülekeznek a meghívottak. Számbaveszik egymást, és a hirhozó vezetésével megindulnak visszafelé. A vigyázok kíváncsian utánuk néznek, ahogyan néhány lépés után a mozgó csoport beolvad az éj sötétjébe.

Hangtalanul halad a csoport az erdőben. A várakozás izgalma lepi meg őket, ahogy mereven figyelik az előttük haladó alakját, nehogy szem elől veszítsék egymást. Vezetőjük is némán lépked előttük, szemeivel igyekszik áthatolni a sötéten, - keresi az ut ismerős formáit. Fel-fel néz közben az égre, a Göncölnek a rudjára, hogy ellenőrizze az idő múlását, ügy látszik későn lehet már, mert lépéseit jól megnyomva igyekszik előre.

tűz körül ülők következnek.

Egyszercsak hirtelen letér az eddig követett csapásról, - ágak súrolják az arcukat,- majd néhány lélekzetvétel idejének eltelte után tábortüzek rőt fénye dereng szemükbe. Megérkeztek! Az egyik tűznél már ott látják ülni a szomszéd törzsbelieket, a másik tűz közelében azonban nincsen senki. Vezetőjük eltűnt mellőlük, s igy kis gondolkozás után letelepednek az üres tűz köré.

Hallgatnak..., csak az égő fa ropogása hallatszik. Átellenben, kissé oldalt a szerfa lombjai sötétlenek, susogásuk - mintha mondana valamit. Hátrább, egy harmadik tűz körül állnak hosszú palástjaikban a törzsek táltosai és sámánjai. Árnyékaik óriásra nőve táncolnak mögöttük.

Most egy kilép közülük, és a többiek felé tart, akik közelében egy hatalmas kidőlt fatörzs fekszik. Kezében megvillan harci csákánya, amint nagy erővel belevágja a fatörzsbe: - "Cselekedjetek valamennyien igy fegyvereitekkel!" - U- tána a többi táltos lép elő, majd a két

Tompán csattognak a kések és vadásztőrök, amint remegve megállnak a fában. A tüzek pirosas fényében úgy csillognak a pengék, mintha megannyi uj Isten kardia nőtt volna ki a földből. Mikor visszaülnek a tűz köré, megint csend ül meg közöttük, de ahogy felpillantanak, a napkeletre lakó törzs főtáltosának az alakját látják felmagasodni előttük.- "Testvéreim! A mai szert kezdjük meg áldozat bemutatásával!" - Mind felállnak. -A főtáltos egy csapással levág egy fiatal nyirfáról, - az ősi szent ligetek fájáról - egy zöld ágat, és a tüzbe veti. Szeme a lángokba mered, és lassú, vontatott hangon beszélni kezd;

— "Mindannyian ismeritek azt az öreg vezérről szóló régi történetet, amelyikben az öreg halálát érezvén közeledni, fiait magához hivatta, unokájával pedig odahozatta tegezét. Kihúzott tegezéből egy nyílvesszőt, és odaadta a kicsinek, hogy törje el, aki ezt könnyem megcselekedte. Ezután kivette az egész nyalábot, összeszijjazta, és odaadta legerősebb fiának, hogy törje el. A fiú-4—