Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
: azonban hiába erőlködött, megrepeszteni sem tudta. Látjátok fiaim - monda az öreg, - ha külön utakon jártok, ha nem tartotok össze bajban, olyanok lesztek úgy fogtok járni , mint az egy szál nyílvessző: egy kisgyermek is könnyedén eltöri.De ha összefogtok, a legerősebb ellenség sem vesz erőt rajtatok." Ezután még egyre hallották a főtáltos hangját. Olyan volt, mint a hegyi patak zúgása. Régi történetek elevenedtek meg, uj feladatok körvonalai bontakoztak ki szavai nyomán. Egyszercsak elhallgatott, majd néhány sóhajtásnyi idő után emelt hangon folytatta:- "Testvéreim, talán soha nem volt nemzetünknek nagyobb szüksége arra, - hogy közös erővel szálljon harcba, mint manapság. Előttünk a hét vezér példája, akik vérükkel pecsételtek meg a szövetségetl Akarjátok-e követni őket? Gondolkozzatok! Az ezt követő hosszú csendben mindenki a tűzbe meredt. Ki tudná megmondani merre cikkáztak gondolataik. - "Aki nem érzi magát elég erősnek, vagy nem akarja a szövetséget, az álljon fel a tüztől, és távozzék!" Senki sem mozdul ! A következő pillanatban fáklyák fénye lobban fel, és a fáklyahordozók között két sámán lépked a tűzhöz, az egyiknek kezében nyirfaágból faragott csanak, benne tiszta forrásvíz, a másikéban az áldozati kés. Ezután sorra ők lépnek elő. Az első pillanatban valami szorongás féle üli meg őket, de összeharapják fogukat, és tartják karjukat a sámánnak. Kinek bőrét könnyebben, kiét nehezebben fogja a kés, de a vércseppek egymásután hullanak és oszlanak el a forrásvízben - összeelegyedve, eggyé válva! Miután mindenki sorrakerült, a főtáltos veszi kezébe a csanakot, az ég felé tartja, közben ajkai hangtalanul mozognak. Majd egymásután hivja a szerződőket. A maradékot a tűzbe önti, s kettéhasitja a csanakot: -"Ezt senki többet ne használja!" A homályból most a napnyugat felé lakó törzs főtáltosa lép elő. Egy ideig kezeit magasba tartja, majd mély hangja hallik:- "Kivánságtok szerint most már testvérek vagytok, vér egymás véréből. A feladat nagy, de együtt könnyebben birjátok, Soha ne feledkezzetek meg arról, amit ma fogadtatok. Hajdan a hét vezér átkot mondott arra, aki a vér szövetségét meg merészelné szegni. A Hadak Ura vezéreljen utatokon! Vegyétek fegyvereiteket és távozzatok! " A tüzek már hamvadóban vannak. Csendben húzzák ki késeiket a fából, s elindulnak. A hold lenyugodott már, csak a csillagok milliárdjai ragyognak a koromfekete égbolton. Közöttük ködös fehér szalagként húzódik a Hadak Útja. Hangtalanul mennek, vezető nélkül, de már nem tévesztik el az utat. A táltosok még ott állanak a tűz maradványai körül. Mind gondolataikba merülve nézik a csillagos eget. Talán a jövő jeleit kutatják, a jövőjét, amit halandó ember csak megsejthet, de egyedül Isten ismer. Mindezen dolgok történtek a Rák csillagzat havában, az 1064. esztendőben azután, hogy Árpád vezér hadai átkeltek a Vereczkei hágón. Valahol messze napnyugaton, a nagy vizen túl. Azon a földön, melyet őslakói a "sátrak tömegének", azaz ősi nyelvükön Kanathe-nek neveznek. Az eljövendő nemzedékek számára felrótta: Jó cserkésznek tartod magad? Magyar cserkész vagy ! Hány betűjét ismered a rovásírásnak?-5-
