Magyar Cserkész, 1959 (10. évfolyam, 2-5. szám)

1959-03-01 / 3. szám

nem szóltak: katonáik voltak, kalandokon, harcközben használtaik eszüket, a törzs dolgaiban a hadnagy döntött meg a nemzetségfők.

Tétény hosszú ideig hallgatott,a tüzet nézte, aztán sokáig a főtáltost, mintha igézni akarná a helyes elhatározásért. Még keményebb volt a hangja, amikor megszólalt:- Múlt esztendőn, Árpád ur kurtájában közös akarattal elhatároztuk, hogy a jövő tavaszon mindenkipen áthágjuk a nagyhegyeket. Addigra Leventa megritkitja az bulgár niépeket és megtisztítja az nagy folyók közit. Ám arrul is szó esék vaia, hogy az kangarok előbb meglódulhatnak, miként most történők. lén azt gonuuiom, az Allaht imádó niépeK nyomták meg uket, úgyhogy nékik sincs vissza, foglalni gyuttek az boszurgánok testvérei. Rengeteg haduk mögött gyón az égisz katangar niép, barmostul, felesigestül, gyerekestül. Legelő kő nékiek, erdő meg viz. Nincs mást tennünk, mennünk kell... Éjszaknak, Kieva felé húzódunk, ott tanálkozhatunk az többi mogyeri niéppel balrul-jobbrul, mán aki Onau niépibul ilve marad.Rögtönvest riasztassanak az nemek, oszt induljanak is az rend szerént. -“z Bug révjeit vigyázzák, nehogy tám onnan kapassanak oldalba az tonguz kutyáktul. - Nem mondott uj dolgokat. Hosszú téli estéken, nemzetségi vadászatokon kitervezték, kipróbálták a nagy vándorlás minden részletét. Persze a déli gyepük kapuinak ilyen gyors elfoglalására nem számítottak és arra sem, hogy három töménnyel támad a kangar-besenyő. Imitt-amott nagy pusztulás lesz, az most már bizonyos. Négy jó ezred Levente hadában Simeon bolgár cárral győzködik; csak legalább szerencsével járjanak, nehogy a nagy hegyek déli lábainál bolgár töményre találjanak, mert akKor mindegy már ha itt pusztulnak. A hadnagy is ezeket forgatta eszében, de aztán arra gondolt,

hogy úgy is az történik,amit Ukon akar és folytatta utasításait: - Az elvonulókat kisérje, az gyalok niépek cselvetéseitől vidje Két ezred, az többi niégy meg Uncsuk vezérsigivel a déli gyepukapukhó mén. Oda gyűlnek a többi törzsek hadai is. Amig azok nem gyüttek volna, magában verekszik. Az is lőhet, mindannyian Hetükkel váltják az feleségek, leánok és gyerekcsék iletét, meg az niép barmait.

Szinte a hadnagy szavaiba vágva, majdhogynem törvényt tört az öreg Balog.- Úgy lösz vezir, ahogy szóltál vala. Mégis, mondanék valamit. Ne az niégy sziépssiges ezredet küdd a kapukhon, hanem küggy minket, az niép öregjét... Htunk mi mán, vezir,eleget, sziép vót, jaó vót. Gyün mán reánk az halál mindenhugyan. Miér vesszen ippen most el az niép sziépséges verága, amikor szükség lösz majd a nagy hegyeken túl is karjára meg férfiúi erejére. Magam is láttam vala azt a földet, sziép nagy uruszég, sok niép köll betöltésire. Osztán kituggya hányán gyunnek vissza Leventével is? A besenyő csákánynak meg mindegy. Nekünk sziép halál lösz, kivánni se lőhet szebbet, oszt utoljára még inasokat is szerezhetünk tulontulra.

A gyűlés öregje pár pillanatig meghökkenve nézett Balogra, aztán a hadnagyra, a másik pillanatban szinte egyszóval kiáltották:- Megyünk mi az erdengfiakra,aprittyuk mi az boszurgánok testvéreitIHetykén kiegyenesitette ültében nyolcvan esztendejét még az öreg Csete is, kumiszért intett és tömlőből itta harsány pirosra képét.

Tétény a főtáitoshoz fordult:- Naplemente előtt nagy áldozatot teszünk Ukonnak, készülj Hetüd. - Aztán Baloghoz szólt: - Vezire az öregek hadának te leszól. Kiépemben meg az ién ézös fiadom, Egus, megyen véletök. Folyt. köv.

7