Magyar Cserkész, 1956 (7. évfolyam, 1-2. szám)
1956-01-01 / 1. szám
ragyogó, sárga, puha torkú, szattyáahörből való csizma! Olyan volt ez a’ csizma a fekete kincstári jószágokhoz hasonlítva, mintha egy bocskort és lakktoeánt állítottak volna egymás mellé. Az ütegparancsnok felhőrreht álmélkodásábari: Tyü, azt a Ponciusát!... Hát ezt hol szerezted?! Cserháti valósággal fürdőtt a feléje áradó figyelemben. Leült a padkára", keresztbe vetette lábát s miután 5 is kellőképDen kigyönyörködte magát méltán megcsodált tulajdonában, megadta a várva-várt felvilágositást: A muszkáknál!... A gazdája a fedezékbenSLejtette, mikor megkergettük őket. ' Gondoltam jó lesz nekem. Az üteg rábólintott: ifi is azt gondoltuk volna!-mondták kórusban,méla irigykedéssel s ezzel Cserháti a nap hősévé lépett elő. Persze, hogy ilyen csizmához ‘meg kell borotválkozni és ki kell keféltetni a ruhát! Különben a csizma azt hihetné, hogy nem is egy főhadnagy, hanem valami 'ág rólszakaat lócsiszar viseli! Soltész zászlós kénén öröm ragyogott, amint a csodacsizmát bámulta. Cserháti hozzá fordult; Minek örülsz úgy, zászlós?- A csizmádnak főhadnagy űr! - hangzott a felelet. - Rossz' lehetett lyukas bakancsbanjárnod.- Rossz ám! - dünnyögte a főhadnagy borzongó visszaemlékezéssel. -De most már!...- és ez a csonka mondat mérhetetlen megelégedést árult el, mintha azt mondaná, hogy ezentúl paradicsom lesz az élet... Paradicsommá azért nem változott, sőt a tüzérek számára egy kicsit hasonlítani kezdett a purgatóriumhoz. Újfajta gázgránátokát kaptak. "agy volt a hatásuk, prüszkölt tőle az orosz, de.... a gáz ólomkamrába volt sajtolva és ez a fránya ólomkamra a kilövés pillanatában meglazult a lövedék belsejében, ha éppen kedve szottyant rá es ettől a zökkenéstől a gránát kurtán-furcsán kitért röppályájából. Kitért és nem oda csapott mindig, ahová küldték, hanem gyakran a hazai legényeket tréfálta még a tüzvonalban. Baj azért nem igen történt,mert már ismertek a kerge gránátot és előkapták az álarcot, fia bugás figyelmeztette őket, hogy ismét féléjük csavarog egy bepityizált gáztöltet. Hanem aztán egész nap szólt az ütegtelefon és kapták a tüzérek az áldást elölről, hogy minek tartják őket, ha még lőni se tudnak és a sajátjaik fejére hullatják dohos től- T.öttkáposztaikat?! A méreg ette az egész tüzérkompániát és elátkozták az ólomkamrának még a feltalálóját is. Hanem aztán ismét elmúltak a csendes naook és komolyra fordult a dolog, rájúk szakadt az offenziva előkészítése. Odaátról az oroszok felfedezték az ütegállást és csépelték, mint aratók a búzát. Egykettőre kilőttek minden tisztet, legényt is eleget és parancsnokul végül Soltész zászlós maradt. Utánpótlásról a-nagy felfordulásban szó sem lehetett.Dübórgőtt,harsogott az egész front, a rajvonalban pillanatról-pillanatra várták a rohamparancsot, Sóltészék ütege a végső sorlővéseket adta már, mikor megint rossz útra tévedt egy gránát.Kilendült pályájából és lecsapott oda, ahol Cserháti főhadnagy féllábán csizmával várta, hogy ragyogóra pucolódjék a csodacsizma másik félpárja. Kert maszatosan csak nem lehet rohamra vinni ilyen csizmát?! És becsapott. Hallották bűgását, rohant a fedezékből szerte mindenki, aki mozgott, járt,a csizmapucoló legény is vitte"irháját, egyedül a sárga szattyáncsoda fele maradt félig megtisztítva a földlyukhan. Rövid, rémült pillanat aztán mély robbanás és a fedezéket eltörölte a gránát. íiég el sem ült a dörej, amikor Cserhátinak eszébe jutott a csizma.Legényét kereste, meg is lelte kezében a fényesitő kefével, amint kábán meredt az összeomlott dekungra. Pillantása kétségbeesett volt és Cserháti főhadnagy mindertmegértett. Tagolatlan kiáltás hagyta el ajkát s nem törődve a golyózáporral, kiugrott a .Lövészárúkból... Száguldott rohant sírra,ahol ritka füstgomoíyok terjengtek az alacsony dombok felett. Rohant az üteg felé. .. Soltész zászlóst vezénylés közben pörditette hátra Cserháti rántása. A szattyánbörcsiznáról ismert rá csupán, mert arcát elfedte a gázmaszk vászna. A főhadnagy valamit kiáltott és mikor látta, hogy a zászlós megértetlenülbámul rá, letépte az álarcot:- Atkozott furvézerek! - süvítette magából kikelten. - Tönkretetté+ oV O TT1Q C3 T Tro "f 7JoC!«7+oV O 2 ís! — clZZEll Soltész elé brdult. lés a domb tetejéről látta, mint bukdácsol vissza a golyóférgetekben az árokba. Háta mögött parancsot továbbított a telefonos:- Tüzet szüntess! - és rá percre támadásra lendült elől a gyalogság. A távcső negreoegett a ' zászlós kezében, amikor felfedezte, hogy bajtársa mezitláb vezeti rohamra szakaszát. Úgy érezte, hogy valóban ő az óka a szattyánbörcslzma szomorú végének és ez az érzés nagyon-nagyon kesernyéssé tette szája izét. ’ Mielőtt még befejeződött volna az ütközet,megjött az utánpótlás és Soltész átadta a parancsnokságot, könnyű karsebével hátra mehetett. Estére mar a front mögötti kisváros utcáin sétált fölköíött karral, várva a továbbinditást. Amint tétován elment egy trénkocsi mellett, hol egy huszárhaanagy csomagoltatta at poggyászát, szemsügara lerángata az árva felet csapta s már sarkon is Az elkéoedett zás 6
