Magyar Cserkész, 1956 (7. évfolyam, 1-2. szám)
1956-01-01 / 1. szám
rávillant egy pár lakkcsizmára. Melegség öntötte el szivét és habozás nélkül a huszártiszthez lépett:- Add el nekem a csizmádat! Katonatársa rámeredt:- He bolondozz! Ilinek? léhány szóval elmesélte a történteket. A hadnagy felnevetett. —Pompás! Vigyed!-és most már valósággal rákényszéritette a kért holmit.- Cserháti főhadnagy ur? - _ tudakolta az elébe kerülő őrmestertől. Az őrmester a csizmára bámult furcsán, hökkenten.- Parancsára, zászlós úr! - mormogta aztán. - Odavezetem. A segélyhelyre vitte, hol keservesen nyögtek a sebesültek, s gyöngéden félreháritotta a takarót egy némán fekvő alakról.- A főhadnagy űr... - mondta keserűen - elesett, ügy ment rá az oroszra, mint még soha!... A zászlós hallotta is nem is, a rövid búcsúztatót. Dermedten nézte elpihent ba j társát . Nyugodt, megbékélt volt Cserháti főhadnagy arca, dé ő még most is vádat olvasott le róla. Az őrmester torokköszörülése rezzentette ki zsibbadtságából. Ekkor kihúzta derekát és feszesen tisztelgett a halott előtt, majd gyengéden raelleje helyezte a lakkos izmát.- Húzzák a lábára! - rendelkezett érdes hangon, aztán kifordult a segélyhelyről. Odakiinn pedig, ahol saiki sem figyelte, megtörölte árulóan nedves szemesarkát. Mert bár zászlós úrként tisztelték ás három kitüntetés ékesítette mellét, csak tizenkilenc éves volt és kimondhatatlanul fájt a lelke azért, hogy valaki elment, mielőtt engesztelőén megragadhatták volna egymás kezét. VALAMI NAGYON TETSZETT NEKEM Tavasszal Pesten bandukoltam A nagykörúti forgatagban, S valahonnan szép serdülő lányok Jöttek sietve, majdnem trappban, Hagy lendülettel, piros-szepen, S megvallom: minden tetszett nékem. Minden kézben virágos ág volt, Másik kezükben hosszú spárgán Félméter széles nagy léggömbök Lengtek lilán, pirosán, sárgán, Zölden, fehéren, barnán, kéken, És mindez nagyon tetszett nékem. Mögöttük fehér-oillangós nagy Bóbitával ment az apáca. Hem ecet-arccal, s nem oly szivvel, Mely a gyermek vágyat kiiatssza: Vastag, anya-szövetben, kékben. Megvallom: ez is tetszett nékem. Széo a vidámság, tavasz-jókedv, Széb a virágos tavasz-álom, Ha valaki vigyázva virraszt ÍSs féket tart' szeretet-szálon, He bukjon el a láb a vétken! Bor, tréfa, báj, igy tetszik nékem. Valamikor vig tavaszomban így jártam én is, ó bevallom. Egész májusfákat cipeltem Szivem lengett, mint bibor-ballon finden magyar- lakott vidéken s mindez nagyon tetszett nékem. Barátaim reszkettek értem, A püspökök aggódtak értem, Hern látták, hogy mögöttem Jézus Jár titkon, és bármerre tértem, Szeretetből volt gyeolűn-féken. En tudtam, s nagyon tetszett néken. A süldőlányok elsiettek. Pelálltam egy körúti padra, Hogy lássam meg, miként libegnek Léggömbjeik lerígőn, dagadva. Zölden, oirosan, sárgán, kéken, 3 kimondhatatlan tetszett nékem! Mécs László 7
