Magyar Cserkész, 1956 (7. évfolyam, 1-2. szám)
1956-01-01 / 1. szám
SZATTYÁN CSIZMA Tavaszodott. A galieiai dombokon sárgásán töppedt az olvadó hó, langyosan tűzött a" napfény és a levegőben már ott bujdosott a kikelet minden illata. Szép, békességes nap volt. A domboldal! ütegállások körül sürgölődő tüzérek szinte el is felejtették, hogy háború van, annyira megigezte őket a tavasz varázslata, lefoszlott róluk a mogorvaság és nótázva rakosgatták le a lőszerládakat az elöremerészkedett szátlitókocsikról. Messze előttük néha puska csattantj géppuska köhögött egyet-kettőt, csakúgy figyelmeztetőül az oroszok felé: He' hetvenkedj koma, résen vagyunk! Az üteg tisztjei is künn sütkéreztek a napon, a foldbevájt fedezékek előtt. Szakállas, cserzett arcukat az ég felé fordították, nehogy elveszítsenek egy parányi fényt, meleget, mert ki tudja, lesz-e részük még benne holnap. A holnap,a nagy bizonytalan... holnap támadás, holnap az ágyuk okádni fogjak a tüzet és onnan túlról is záporozni kezd maja a vaseső. Soltész zászlós a maga tizenkilenc esztendeiével erre a holnaura gondolt. * Álmodozásából csodálkozó hang réz zentette ki:- Ejnye, zászlós,te ébren alszol?! Mi ütött beléd, hogy meg sem látod az embert? Felvetette tekintetét és a kérdezősködő láttán kiegyenesedett:- 0... bocsánat; - mentegetödzött kisfiús mosollyal. - Elgondolkodtam... De Isten hozott főhadnagy úr! Cserháti főhadnagy bocsánata jeléül hátbapüfölte, aztan lepiszkálta bakancsáról a rátapadt sarat, amit a futóárokban felszedett s helyrerángatva elcsúszott derékszíját, magával vonta a,zászlóst a sütkérező csoport felé. ü is a napozók közé telepedett s a némát játszotta, mignem az ütegparancsnok megjegyzése kirobbantotta belőle a szót:- No, te is rászorulsz már az ezredsuszterra! Cserháti mérges pillantást vetett nyütt bakancsara, melyből mi tagadás ,' kilógtak lábujjai s felfortyant:- Persze, könnyű nektek.tüzéreknek! Tétlen lógatjátok csizmátokat,vagy lóra rakjátok, hogy be ne piszkolódjék a tükre. Csak lennétek gyalogosok,a ti holmitokat is leenné lábatokról a sár. Suszter... Suszter! Három hete kergetem és sehol sem lelem! De kirázom az irhájából, ha kezembe kerül a beste lelke! - fűit nagyot, aztán ábrándozóan a tüzérek lábtyüire nézett: - Ilaj, ha egyszer nekem is megint csizmám lehetnél... A beszélgetés abbamaradt és nem is kezdődött újra, mert tüzelésre jött hátulról parancs és erre Cserháti sietve felszedelözködött. rohant vissza az árokba legényeihez. Az embernek a bálban a helye,’ ha kezdődik a tánc! Háromnapos volt a viaalom sugyancsak nem jutott idő sütkérezésre. Lőni, lőni, mig rohamérett lesz a muszka front,kivárni a rajtát, felmozdonyozni akkor és előre, aztán lőni megint!... Végre negyednap .mikor már vagy húsz kilométerrel előbbre tolódott az arcvonal,újra akadt egy kis pihenő. Az'úteg nekilátott, hogy pótolja a kényszerű koplalás hiányait,* mert ki gondol evésre, amikor körmén ég a munkai1 Ep hogy belekóstoltak a frissen főtt gulyásba, amikor máris megállt kezükben a kanál. Elképedve bámultak az odatartó jelenségre. Cserháti főhadnagy közeledett nyálkén, kikeféit zubbonyban, simára borotválva, Nem is hasonlított arraa három nan előtti főhadnagyra, aki feketében látta a világot foghijjas bakancsa miatt. Varga kapitány, az ütegparancsnok, nem állhatta sző nélkül ezt a csodát:- Tán biz ráleltél a suszterra, komám?!... Cserháti megvetően morgott:- Suszter!... Bahh!... Hát akkor?... Talán csak nem javult meg magától a rossz bakancs? Varga kapitány tekintete magyarázatot keresveTeijebb vándorolt és felcsuklott attól, amit látott. A főhadnagy lábán csizma fénylett. De nem igy kisbetűvel hanem naggyal: CSIZMA... álomcsizma... 5
