Magyar Cserkész, 1955 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1955-04-01 / 4. szám
TAMÁS PAP VIRÁGA Tamás pap szegény falusi lelki— pásztor volt a török világban. Csengéiének hivták a csöndes falucskát, hol istenfélelemben, emberszeretetben éldegélt. Csupa szegény zsellérember volt a hive, kincseire rá nem áhithatott se törökj se német, élhetett békességben. Az akacfa-erdők közé bujt tanyácskák mellett sűrűn ellovagolt portyázó utjain a szegedi bég, de soha ügyet se vetett rájuk. Ez a szegedi bég különben sem volt kincsszomjas ember. Hanem akkoribanujság volt még Magyarországon a tulipán: annak volt bolondja. Arannyal mérték föl akkoriban ennek a divatos virágnak a hagymáját s a hatalmas török urak nem abban versengtek,hogy kinek van ékesebb kardja, szebb lova,sebesebb sólyma, hanem abban, hogy kinek van különb tulipánja. Hát a szegedi bégnek volt sok. Amilyen fajta tulipánt csak ismertek abban az időben, az mind ott pompázott a cseperke-szigeti kertben.Voltak köztük pirosak, sárgák, lilák, feketék, cirmosak,csikósak,csillagképüek,harangiormájuak, turbánalakuak, császárkoronát utánzók, rojtosak , sallangosak. Az Isten kertjében sincs több tulipán,mint az enyémben, - szokott kérkedni a bég, mikor a tarka tulipánerdőt bejárta vendégeivel. ,>3® Kalmárjai csakugyan hiába járták már a hollandi tulipánkerteket, meleg tengerek partjait, sziklabércek vadon erdőit, nem tudtak már újfajta tulipánt találni. S akkor egyszer csak azt hozzák hirül a bégnek a martalócai, hogy de bizony van a világon olyan tulipán is, amilyent ő még nem is látott.- Tengereken túl? - kérdezte a bég.- Nem biz az, csak egy lóugrásnyira ide, Csengéién.- Kinek a kertjében?- Biz az Istenében, uram!A Csengéiéi pap nevelgeti az anyja sirján. Világlátott ember az, külső országi főiskolákon szerezte a tudományát, virágját is onnan hozta. Fehér a szine, mint a frissen hullott hó, teljes a virága, mint a pünkösdi rózsa.- Sokat locsogtok! - intett bosaszusan a bég. - Reggelre itt legyetek a csengelei virággal. Adhattok érte egy erszény aranyat. Még azon estén el is nyargaltak a martalócok s reggelre azt jelentették a bégnek, hogy nem eladó a csengelei virág: azt mondta Tamás pap, a török császárnak sincs annyi kincse, amennyiért ő megfosztaná az édes anyja sirját a virágtól.- Hozzátok elejbém Tamás papot!s végigverte dühösen embereit a bég a vizilóbőr-korbáccsal. A pribékek vágtattak sebesen Csengéiére, de még sebesebben vágtattak visszafelé. Tamás pap föllázitotta a hiveit, karddal, kaszával védte a falu temetőjét.- Kő-kövön ne maradjon abból a faluból, - tajtékzott dühében a bég s most már rendes hadi népet küldött Tamás pap ellen. Azok aztán teljesítették is a parancsot. A falut széthányták, népét szétzavarták s hozták nagy diadallal a csengelei tulipánt. Teljes volt, mint a pünkösdi rózsa, de szirmai friss haván itt-ott piros foltok égtek.- Micsoda ez? - nézte őket megborzongva a bég. Megmondták neki, hogy Tamás pap kezének vére pergett a virágra. Arra aztán selyem kaftánjával letörölgette a piros foltokat s vitte a virágot a Cseperke-szigetre. Maga ültette el a tulipán-kertbe. Főhelyre tette, hogy onnan király gyanánt nézhessen a többire.- ő legyen köztük a basa,-mondta kertészének, - úgy vigyázz rá, hogy a fejeddel felelsz a basa-virágért. A kertész tudta, hogy a bég nem tréfál s egész éjjel strázsálta a virágot. Akkor is ott szorgoskodott körülötte, mikor másnap reggel a bég kisétált a szigetre.- Mi keresni valód itt? -ez volt az első szava.- A piros foltokat törulgettem le a virágok basájáról, ó nagy ur!-borult arcra ijedten a kertész. De a nagy ur még jobban megijedt. Arca sápadt lett, mint a viasz, ahogy megnézte a csengelei tulipánt. Fehér szirmain csakugyan ott égtek a vérfoltok, mint a rubin. Semmi tisztogatás nem fogott rajtuk. C maga már nem mert hozzányúlni, hanem a kertészre kiáltott rá:- Tépd le azt az átkozott virágot! A kertész leszaggatta a virágokat, de másnapra uj bimbói hasadtak. Folytatás a 11.oldalon. 5
