Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
Farkas kaland A háború előtti évek bőséges havazásu teleinek egyikén, két társammal együtt a máramarosi havasok közé utaztunk, hogy egy több napig tartó siturát végezhessünk. Előző nyáron persze terepszemlét tartottunk. Megállapítottuk merre fekszenek a nyilt területek, merre az erdőirtások, hol találhatók pásztorkunyhók /stinák/, hol vannak vadászkunyhók, merre vauinak bővizű források, stb. A máramarosi erdőségek és hegyek nyáron át is gyéren látogatottak,télen át pedig teljesen lakatlanok.A pásztorok télen a falvakba terelik a birkákat. Minden elnémul a nagy hegyek között és csak itt-ott látható egy - egy magasan keringő sas, vagy a caapatokban vonuló hollók és vsa1 juk károgó serege. Azt hinné az ember, hogy ezeken kivül nincsen több élő lény, de ez csalóka, mert a hóban számos nyom elárulja a rókákat, a nyulakat. az őzeket,a szarvasokat, a vadmacskakat és az erdő sűrűjében a vaddisznókat, a farkasokat, és néha a medvéket. A méteres hóban az állatok nehezen mozognak és nem egyszer vaddisznó es bzarvascsordákat közelitettünk meg a gyorsan mozgó sítalpakkal . Óriási h ötöm egek alatt roskadoztak a fenyőfák.Metsző hideg pirosra csipte az arcunkat,de a meleg ujjasok és vastag keztyüktől védve, jól bírtuk a hideget. Esti szürkületben értünk el egy behavazott primitiv pásztorkunyhót. Ajtaja nem volt, a szél szabadon hordta tele hóval. Ki kellett előbb ásnunk a hótakaró alól, úgyszintén a közeli forrást is. Éjjeli szállásunk bizony fázósan hideg es szellós volt, de azért nem zúgolódtunk. Mindenek előtt teát főztünk, mert alaposan át voltunk fagyva. Csakhamar a hálózsákokba bújtunk és igy fogyasztottuk el vacsoránkat. Rendkívüli étvággyal falatoztuk a szalonnát és a szalámit. Csakhamar mély álomba merültünk és kora reggelig pompásan kipihentük az utazás és az idejövetel kimerítő fáradalmait. Hajtuikon és bajuszunkon vastag jégcsapok lógtak, de ez velejár az ilyen merész kirándulással. Tanyánk közelében kitűnő siterület volt. A letarolt lejtők kilóméternyi lefutásokat tettek lehetővé. Gyermekes örömmel kóboroltuk össze az egész vidéket. Másnapra merész tervet kovácsoltunk Átsiklunk a bukovinai határhegyeken. Nagy ut, de megbirkózunk vele.Majd csak találpnk egy vadászkunyhót, vagy egy pásztorkunyhót, ahol éjjelezhetünk, mert az nap már visszatérnünk nem lehet. Csakhogy elszámitottuk magunkat. Nem találtunké^ jeli szállást. Az idő is megváltozott. Szörnyű hóvihar kerekedett^alig láttunk három lépésnyire.Ilyen időben, bizony, könnyen el lehet tévedni.A térképpel sem tud az ember eligazodni. Vissza már nem térhettünk, mert ránk esteledett. Befutottunk az erdő fenyőfái közé és ott hóból egy szélvédő falat építettünk, kifürészeltünk fiatal fákat,tetőt alkottunk és gályákkal befedtük. Valahogyan meg voltunk védve.Hőjtogy a szél fagyos lehelletétől megmeneked - tünk, de az éjjelt álmatlanul töltöttük, mert a metsző hidegben folyton mozognunk kellett. A kísértetiesen zugó erdő, a fák recsegése és az ágak ropogása a sivitó szélben lehetetlenné tette a pihenést. Egész éjjel havazott és a szél reggelre annyira fokozódott, hogy feldöntötte az embert.Délidő is elmúlt mire lecsendesedett a szél és a visszain - dulásra gondolhattunk. A fogvacogtató hidegben a hó egeszen porszerüvé vált, amelybe térdig roskadt az ember, a sítalpakkal együtt. Keserves vergődés volt az előrejutásunk. Felkapaszkodtunk a fát lan gerincre és ameddig lehetett fönt maradtunk. Az idő rohamosan múlott és szomoruanmeg kellett győződnünk arról, hogy az est beállta előtt nem érhetjük el korábbi tanyánkat, a szellős pásztorkunyhót. Többóra hosszat meneteltünk,siklottunk, csúsztunk szótlanul egymást követve, amikor egy különös hangra lettünk figyelmesek. Meghökkenve álltunk meg és hallgatoztunk. Az elnyújtott vonitásszerü hang újra hallatszott. Barkasok! villant át agyunkon. Nem volt semmi vesztegetni való időnk. A túlsó hegyoldalról lerohanó farkasok láthatóvá váltak. Gyorsan le a völgybe. Szorosan, egymást követve siklottunk le, imilyen gyorsan csak lehetett. Vigyáznunk kellett, hogy egyikünk se essék el, mert akkor menthetetlenül elvesz - tünk volna. A farkasokat ugyan már nem láthattuk, de bizonyos, hogy a nyomunkban voltak. A porhó igen megnehezítette a lesiklást, de a farkasokat is akadályozta a futásban. Nekik még a hegygerincet is meg kellett mászniok, mig a közelünkbe férkőzhettek. Ezt az előnyt a lesiklásunklo