Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-11-01 / 11. szám

Örvend a menny, vigad a föld eljövetelén, Az angyalok, a pásztorok most születésén Glóriát énekelnek, dicsőség az Istennek, Békesség legyen a földön a jó embernek! /A 1,Y. pásztor kifordul a körbejárok közül s kifelé indul. A többiek utána. A sor végén az Öreg ballag és az Asszony viszi a betlehe­met és a lámpát. Énekszóval távoznak/: Isten áldja meg a háznak gazdáját, Töltse meg az Isten csűrét és kamráját! /Kívülről visszaköszönnek; az Öreg az utolsó iallamsort igy szokta ismételni/: Töltse meg, töltse meg az Öreg kalapját! Mezőkövesd, Borsod m. 1938 Volly István gyűjtése. LEÁNYCSERKÉSZEKNEK Szent Cxziébet Szent Erzsébet az ür 12o7. esztendejében született a sárospataki királyi várban. Apai és anyai ágon egyaránt királyok és szentek véréből eredt. Alighogy gügyögni kezdett, már imádságra nyílt ajka, s még játékát, is imád­sággal igyekezett megszentelni. Fogócskázás közben szándékosan a kápolna felé terelte pajtásait, hogy igy alkalma legyen legalább egy pillanatra beugrani és az oltár elé le­borulva egy-egy Miatyánkot vagy Üdvözlégy Máriát elmondani. Korán megnyilatkozott jellemének másik alapvonása, az irgalmas szeretet is. Ha já­tékközben nyert valamit, azt azonnal szegé­nyebb sorsú társnőinek adta. Korán barátságot kötött a koldusokkal. Eleinte csak a magától megvont falatokat adta nekik. Később azonban már nem érte be ennyivel, hanem minduntalan betipegett a cselédszobákba és a konyhába, s onnét vitt nekik bőséges alamizsnát. A gyermekkor ártatlan örömeibe nemsokára keserűség vegyült. Mint Hermann thüringiai tartománygróf hasonló nevű fiának jegyese, már négyéves korában Wartburgba került, hogy leendő vőlegényével együtt nevelődjék. A hirtelen környezetváltozás igen mély nyomo­kat hagyott a zsenge királyi gyermek lelké­ben. Hiszen szüleinek, testvéreinek és ját­szópajtásainak szerető köréből egyszerre ide­gen emberek közé jutott, akiknek legtöbbje bizalmatlansággal, sőt élig leplezett ellen­szenvvel fogadta. Nem kevésbbé idegenül haj­tott rája a grófi udvar vége-hosszát nem érő örökös dinom-dánomja. 13 Székely kancsósor

Next

/
Thumbnails
Contents