Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11. szám
A kis királylány nehezen találta magát bele ebbe a zajos környezetbe. Idegennek és elhagyottnak érezte magát Wartburgban. Anyja halálának hire még jobban megrendítette és még teljesebb magábavonulásra késztette. Nagy magárahagyottságában az imádság volt egyetlen vigasztalása. így múlt el öt keserves esztendő, mikor vőlegényének hirtelen halála még keményebb próbának vetette alá a szegény gyermeket. Ellenzői ugyanis most már nyiltan ellene fordultak és kolostorbaadását, illetve hazaküldését sürgették. Az öreg tartomány gróf azonban úgy döntött, hogy a magyar királylány másodszülött fiának, Lajos grófnak legyen a jegyese. Erzsébet annál szívesebben belenyugodott ebbe a döntésbe, mivel Lajos már előbb is figyelmet és rokonszenvet tanúsított iránta. 1221-ben az ifjú gróf fényes menyegző keretében egybekelt tizennégy éves arájával. A fényes menyegzőt boldog rgyüttélés évei követték. Lajos gróf, akit alattvalói holta után szentként tiszteltek, minden tekintetben méltó volt jámbor hitveséhez. A hitvesi szerelem egyre közelebb vitte őket az éghez. Mint Erzsébet egyik udvarhölgye a szenttéavatás alkalmával vallotta: "Csodálatos szeretettel szerették egymást és édes szavakkal kölcsönösen Isten dicsőítésére és szolgálatára buzdították egymást". Erzsébet vallásos élete most bontakozott ki teljes szépségében. Hogy a nappalt megtoldja, sokszor éjtszakánkint is felkelt és akárhányszor annyira belemerült az imádságba, hogy az álom ott nyomta el az ágy előtt. Az imádság mellett kemény önsanyargatást gyakorolt. Kora fiatalságától fogva sokat böjtölt és vezeklőövet hordott. Belső életével lépést tartott irgalmas emberszeretete. A szegényeknek bő alamizsnát osztott, s ha pénze kifogyott, ékszereivel és drága öltözékeivel elégítette ki őket. Az elhagyott és nyomorék gyermekek számára menhelyet állított, ahol maga gondozta őket. Hasonló szeretettel fonta körül a betegeket; mennél elhagyatottabbak voltak, annál nagyobb készséggel forgolódott körülöttük: főzött számukra, megvetette ágyukat, mosdatta és kötözgette sebeiket. Különösen a szegény bélpoklosokat ápolta nagy odaadással. Minden poklosban a szenvedő Krisztust látta és ápolta. Boldog házassága hatodik évében szörnyű megpróbáltatás érte. Eérje ugyanis 1227 nyarán Olaszországba indult, hogy résztvegyen egy kereszteshadjáratban. Mielőtt hajóra szállhatott volna, áldozatul esett az olasz földön fellépő súlyos járványnak. Hetek teltek bele, mig valamennyire össze tudta szedni magát. És ime, még jóformán fel sem száradtak könnyei, s máris újabb szenvedés szakadt rája. Gonosz sógorai ugyanis mindjárt férje halála után olyan kiméletlenséggel léptek föl vele szemben, hogy ő jobbnak látta Wartburg helyett a kis Eisenach városban vonni meg magát. Itt azonban senki sem merte befogadni. Utoljára is egy rozzant ólban volt kénytelen menedéket keresni három kis gyermekével. De akkor már mindenestül fölemelkedett megint Isten-szeretésének teljes magaslatára. Az Üdvözítőre gondolt, ki istállóban jött a világra és később nem volt hol lehajtania fejét. Heggel egyenest a barátok templomába sietett és hangos hálaéneket énekeltetett velük. Hősiesen állotta a harcot akkor is, mi-' kor gyermekeitől is meg kellett válnia, s mindenkitől elhagyatva két keze munkájával kellett kenyerét megkeresnie. Ennek a méltatlan állapotnak csak akkor szakadt vége, mikor férjének hazatért bajtársai mellé állottak s rokonait az égbekiáltó igazságtalanság jóvátételére kényszeritették. Erzsébet asszony igy ismét viszszatérhetett Wartburgba. Mivel azonban nem érezte jól magát a rideg falak között, önszántából elvonult Marburgba. Itt élte le életének utolsó éveit imádság, alamizsnálkodás és betegápolás közt. 24 éves korában az Üdvözítő tudtára adta, hogy most jöjjön hozzája. Néhány nap múlva megbetegedett. 1231 nov. 17-én lelke szép csendesen bement az Ur Krisztus örömébe. t Sej, ■ ke- te hattyú gytetvisel me- ffá-A-t J J II* J JU 1 i "J Jl Sej, én Is gyászt vi- u- lek el- ha-gyott hazám-ért. 2. Szállj le hattyú, szállj le a fekete földre, had írjak levelet régi helységembe. 3. Egyiket apámnak, másikat anyámnak, a harmadikat írom jegybéli mátkámnak. 4. Istenem, Istenem de sok ennyi idő! Sej, hogy telik el búval ennyi gyász esztendő. 5. Nyárba nyíl a szekfű s a szép piros rózsa: hazamegyünk, rózsám, nyolc esztendő múlva! 14
