Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3. szám
állást, jól elbújtatva csapatait a vidéket ooritó ősrengetegekben. Á magyar vezéreket elkápráztatta Sejbánék menekülée8zerü visszavonulása. Azt hitték, hogy a tatárok a kb. 65.000 küzdőt számláló magyar hadtól annyira megrémültek, hogy viadal nélkül kitakarodnak az országból. Béla király csapdát sejtett a tatárok futásában és nem örvendezett a főurakkal. Nekitüzeseáett hiveit nem engedte az üldözöttek után az erdőségekbe rohanni, hanem Mohi-Susztán tábort veretett és nyugati mÓ- on, láncokkal összefűzött szekérgyürübol alkotott sánccal vétette körül a sátorvérost. A szűk szekérkörön belül egymás hegyén-hátán álltak a sátrak, oly sürünTnogy feszitőköteleik valósággal összegabalyodtak, lehetetlenné téve bármily rendezett csapatmozgást. Batu figyelőhelyéről leselkedve örvendezve mondta alvezéreinek:- "A magyarok nyáj módjára, akolba zárkóztak!" A magyar vezérek vélt biztonságukban őrizetlenül hagyták a Sajó fölött átívelő hidat és csak akkor állítottak vigyázókat a hidfőhöz, mikor ápr.lo-én este egy átszökött orosz rab azt ahirt hozta,hogy a tatárok éjszaka megrohanják a tábort. A király a hidfő védelmével öccsét, Kálmán herceget bizta meg,akihez TJgrin érsek is csatlakozott dandáréval. A felvonuló őrhad azonban már ellenségbe ütközött. A tatárok legyilkolva az ott virrasztó néhány vitézt, teljes csendben átkeltek az innenső partra.Irtózatos küzdelem kerekedett. A két dandár halálmegvetéssel támadt a folyton özönlő tatárokra. Batu kán harcosai a kézitusában kevés hasznát látták felülmúlhatatlan nyilazási tudományuknak és az ember-ember elleni harcban gyengébbnek bizonyultak az otthonukért küzdő magyar vitézeknél. Aki nem futott vissza közülük idejekorán a túlpartra,az elveszett a tomboló harcban.vagy menekülés közben a megáradt Sajó hullámaiba fűlt.A hid eresztékein patakokban csar?ott a vér ás a tusázók valóságos hoLtetem-halmokon tapodva viaskodtak. A győzelem leírhatatlan lelkesedést váltott ki a magyar táborban.Kálmán herceget és Ugrint, az érseket azonban a balsejtelmek nem hagyták aludni.A bekövetkezendőket azonban az ő éberségük sem akadályozhatták meg.Alig hogy álom borult a magyarokra.Batu ismét rohamra hajtotta csapatait.Haji tógépei jégesőként szórták lövedékeiket a hidra es mire a szunnyadók felriadtak. meg is kaparintottak a fontos átkelési pontot. Április 11-én virradóra már a Mohi-pusztán folyt az öldöklés. Kálmán meg Ugrin felverték az alvókat és a sebtiben összegyűjtött haddal újból nekiestek a tatároknak. Montroyal Jakab, a magyarországi templomoslovagokkal azonnyomban mellettük termett.de vállvetett kirohanásukat a sokkalta erősebb támadók visszanyomták. Kálmánék a hozzájuk csatlakozó erősítéssel ismét ellentámadásba lódultak s oly heves lendülettel törtek a mongolokra,hogy azok riadtan hátráltak.Maga Batu Is a küzdelembe elegyedett, csakhogy megállítsa elfutni készülő harcosait. Irgalmat nem ismerőén tombolt az ütközet, lekötve a magyarok figyelmét és ezalatt két másik tatár hadoszlop átlábolt a gázolhatatlannak vélt. Őrizetlenül hagyott folyón.a harmadik meg hidat verve jutott a Honi-pusztai partra. Kálmán herceg dandára felmorzsolódott a feltartóznatatlanul szaporodó tatárok tengerében. Ugrinnal együtt,ha sebesülten is, de visszaküzdöttek magukat a táborba,Jakab mester ellenben olasz és francia eredetű templomosai zömével elhullott a csatasikon, drágán fizettetve meg önvesztüket az ellenféllel. A sebtiben összetákolt hadihidon s a gázlókon áttörő támadó oszlopok, a már a Mohi sikra jutott derék haddal gyűrűbe fogták a királyi sereget.Tüzes nyilak özönét lőtték a sátrakra, páni kavarodást idézve elő a rajtaütéstől amúgy is tulon-tul meglepettek között. Mind számosabb helyen gyűlt ki a sátrak olajos vászna. A magasra csapó lángok nappali fényt árasztottak, megkönnyítve a célzást a szakadatlanul nyilazó tatárok számára s eként egyre nőtt a küzdelem nélkül holtra sebzettek száma. A kavarodás nőttön nőtt és Béla nem volt ura többé seregének. Kisebb,ö8szeverődött csoportok ugyan megkísérelték a kirohanást,de vagy elhullottak a tatárok csapásai alatt, vagy visszaszorultak az égő szekérvárba. A főkán látva, hogy a magyarok mi másra sem gondolnak mar a menekülésen kivül,délnyugat felé kiutat nyitott az egérfogóból. El akarta fogni Bélát minden áron; úgy vélte, hogy a király felhasználva a kínálkozó alkalmat, kereket old és akkor menekülés közben könnyű szerrel ráteheti kezét. Azonban a király, bár belső emberei rimánkodva ösztökélték, hogy mentse életét, nem volt hajlandó megfutni. Országa romlásán elkeseredve, elhatározta,hogy megmaradtvitézeivel az ellenségre ront és küzd mindhalálig. Egyes kútfők szerint akkor fegyverhordozoja, mialatt bajtársai félreterelték uruk figyelmét, ■agára öltötte a királyi páncélt, koronás sisakot és a testőrcsapat élen a tatárokra támadt. Ugyanekkor Béla élete megóvására összeesküvők a királyt lovára emelték és közrefogva kivágtattak a táborból. Batuék a vélt királyfogás hevében ügyet sem vetettek a kisded menekvő csoportra és csak akkor indultak Béla üldözésére, amikor kiderült,hogy a király fegyverzetét viselő férfi nem azonos a hajszolt fejedelemmel. Akármint is történt, tény az, hogy Folyt.a 7.oldalon.
