Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3. szám
MOHI 1241 A nemzetet végromlással fenyegető, Keletről hömpölygő veszély akkor zúdult a magyarságra, amikor a belső bajok úgyis szertecibálták, pártokra szaggatták az ország népet, II. Endre pazarlása elszegényítette a királyi házat és nyomorba döntötte a kisembereket. IV. Béla erélyes kézzel próbálta rendbeszedni az ország ügyeit, sorra visszavette az elajándékozott várbirtokokat s amennyire tehette, istápolta a jobbágyságot, a föld népét. A megrövidített főurak szembehelyezkedtek a királlyal s még azok is, akik húzódoztak a nyilt ellenségeskedéstől,megcselekedtek minden lehetőt, hogy gyengítsék Béla hatalmát. A viszálykodás akkor sem csillapodott, midőn nir érkezett a határokról. Julián barát hozta a figyelmeztetőt, Batu kán meghódolásra szólító levelet. A többség dajkamesének vélte a mongol had roppant nagyságáról hozott jelentéseket és legyintve tért napirendre a kérdés fölött. Még akkor sem adtak teljesen hitelt az eseményeknek, mikor egyre-másra menekültek IVlBéla udvarába a trőnjavesztett orosz hercegek,fejedelmek. A negyvenezernyi alattvalóiával menedéket kérő kun fejedelem, Ruthen hírmondása azután meggyőzte a obbérzésü főurakat és beláttak a felészülés sürgősségét. A mongol ezalatt már gáttalanul tört Magyarország felé. Batu 124o dedemberében legázolta a kicsi orosz fejedelemségeket és utána négy hadoszlopra osztva irdatlan serept, egyenesen Magyarországra tört. Batu alvezere, Sejbán, tízezer főnyi lovaselősereggel törte az ösvényt Batu előtt. Vagy negyvenezernyi rabláncra fűzött oroszt cipeltek magukkal és ezekkel a fejszés rabszolgákkal szétromboltatták a Vereckei-szorost elzáró fatorlaszokat. Dénes nádor kötelességéhez hiven, rendíthetetlenül védelmezte őrhelyét, a szoros déli kijáratát és 1241 március 12-én összecsapott a beözönlő hordával. Kicsinyke csapatja elhullott a hősi, de meddő tusában és maga a nádor is csak sebekkel borítva tudott kitörni a pusztulásból, hogy megvigye arémhirt Pestre. A nádorral egyidejűleg Sejbán szélsebesen száguldó portyázó lovasai is megjelentek a főváros falai alatt és vakmerőén dúltak, raboltak mindenfelé, az elkövetkezendők jeléül felperzselve Hatvan meg Vác városát. A segítségül hivott Frigyes osztrák herceg a várt sereg helyett csak néhányadmagával érkezett.Útközben öszszeakaszkoaott egy csatangoló mongol különítménnyel és még foglyot is ejtett. ami felmérhetetlen sulvu,gyászos következményeket okozott. A fogolyról kitűnt, hogy kun származású és a fékezhetetlen természetű, az enyém -tied között mi különbséget sem tévő kunságot amúgy is gyűlölő magyarokban lobot vetett a gyanú. Árulással, a tatárokhoz szitással vádolták meg Kuthen néét és a felgerjedt, vak tömeg a kun fejedelmet családjával, kíséretével eyutt lemészárolta. A gyülekező tábora tartó fegyveres kunok értesülve vezérük vesztéről, nyomban szövetségeseik ellen fordultak, leöldöstók a faluk lakósságát, szétverték a Csanádi püspök bandériumát és elvonultak Bolgárországba. A szerencsétlen népharag több mint negyvenezer, a mongolok hadviselési fóaját ismerő harcossal gyengítette meg a magyarok haderejét. Béla királyt a kunok elvesztése további várakozásra késztette. Sejbán, Batu kánhoz hátráló tatársáea elvágta az ország keleti részéről Pestre futó utakat és a királyhoz igyekvőket Szeged felé téritette ki, ahonnan már nem tudták utolérni a Miskolc irányába vonuló fősereget. A magyar had a tatárok egyöntetű harcos tömegével ellentétben igen ve- ' fyes összetételű volt. Ezzel az elegyes addal üldözte a király az összecsapás elől folytonosan kitérő, Batuhoz törekvő Sejbánt,ki a Tisza, Sajó és a Hernád folyók közötti vidéken foglalt 5
