Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-12-01 / 12. szám

/ide teszik i gyertyát/. Azután a dró­tot meghajlítjók a rajz /6/ szerint, s a végére aranyozott diót szúrnak. A karácsonvest meleg hangulatét uzsonnával szoktuk összekötni, s ezért az örsi asztal felteritése is sok gon­dot okoz. * miénk lesz az idén a leg­szebbemért uj módszert találtunk ki, amit meg eddig a csapatban senki sem ismert. Csak az a baj, hogy sok radir­­gumi kell hozzá. Veszünk egy nagy pa­pirost, az lesz az asztalterítő és ve­szünk papirasztalkendőket. Most egy jó nagy radírra rárajzolunk valamilyen a­­lakot /szivet őrsi állatfeiet, kará­­csonyfaágat/. A radirt kivágjuk körü­lötte, úgy hogy a minta kiálljon a ra­­dirgummihol /7./. Még vonalakat is véshetünk vele a mintába, annál szebb lesz. Ezt most festékbe mártjuk s mint a bélyegzővel, gyönyörű mintát nyomunk ki az abroszra és az asztalkendőkre. Ásztaldiszitásre pedig lombfii­­rásszel fából csillagokat vágunk /?./. lérdelő, álló angvalókat vágunk ki /lo/,melyeknek kis taloacskát hagyunk hogy a csillagba bele illeszthessük.Az egészét lecsiszoljuk csiszolópapirral, befestjük szép színesre, mindegyik csillagra ráirjuk egy-egy őrsi' tagnak a nevét és az angyalkák kezébe kis gyertyácskát adunk /ll./ Az asztal közepére csillárnak szintén ezt készítjük, csak nagyobban. Kivágunk két drb. 5o cm átmérőjű' 5-6 ágú csillagot. Minden sugárba egy- egy angyalkát illesztünk s a két csillagot egymásra tesszük, úgy, hogy az egyik sor angyalka lejjebb, a másik feljebb álljon. Közepére egy vastagabb szál gyertyát helyezünk/es kész a pompás világítás. K.A. ALLELUJA MISZTÉRIUM JÁTÉK SZEMÉLYEK: Betlehemi fiú /:magas hang:/, Gáspár, napkeleti bölcs /:mély hang:/, öreg számadó /:mély hang:/, Menyhért, napkeleti bölcs /:középmély hang:/, Boldizsár /:középmély hang:/ Angyalok /.‘középmagas:/, Pásztorok /:középmély:/ /:Diszletes előadás esetén: szín: a betlehemi is­­táló előtt, az istálló az egyik oldalon látszik:/ Angyalok: Áldassék Jézus szent neve, dicsőségben,hogy eljőve emberek üdvösségére!! Glória, glória!! A mennyekből alászéllva , királyként az istálóba, égi békességet hoza! Glória,glória!! Betlehemi fiú /:az istáiéból kiszaladva:/: Jöjjetek, óh pásztorok, hamar ti is bojtárok. Csoda van a jászolban, csodás fény az akolban!! Az angyalok a II. Pásztorok: Jöjjetek,óh, jöjjetek, ti jó pásztor emberek! Isten fia született, imádjuk a kisdedet! Öreg számadó: szakaszt ismétlik, ezalatt bevonulnak a pásztorok.:/ íme, eljövénk sebtében, hajhó, mi légyen? Angyalt létánk a nagy égben, hajhó, szép fényben! Mennyei világosság árad szét, Angyal-szó hozott imára minket, a durva, hideg akolból,nagy Ég! Mondd,hol Az,kit a dicsőségillet? Betlehemi fiú /: az istálló felé mutat:/: Ott látjátok szegényen, pedig Ő még nagy lészen!... /:álmodozva, látományszerüen:/: Pásztorok /: menet közben:/: óh, dicsőséges Kisded, Isten fia pólyábanj /: bemennek :/ hozsanna, dicsőség Néked! Oh, mily csoda valóban!... Angyalok: íme, csillag vezérli napkeletnek bölcseit, /: Közben a napkele­hogy hódolva idehozzák messze földjük zsengéit! ti bölcsek bejeinek/ Gáspár: A csodás jel, a szép csillag, Menyhért: így hát itt van a királyok uj im, megélla! királya! Boldizsár: Imigy mondja szentatyáink hagyománya. 8 Látom lakodalmas háznál, amint fohászára vizből a szolgáló jó bort kinál.. Látom a háborgó tavon, amint végső nagy veszélyben uralkodik a habokon... Latom,amint egy szavara a holt ifjú felkel épen, édasanyja vigaszára .... Látom beteget gyógyítani; poklos, bénajvak es sánta, mind a jóságat dicséri!!... /:ujra természetes hangon a pásztorok felé:/: Menjetek, imádjátok az újszülött Megváltót!

Next

/
Thumbnails
Contents