Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
KISFIUKNAK-KISLÁNYOKNAK TORDAI HASADÉK Erdélynek az a szép halmos-hullámos vidéke, amely Tordától és Kolozsvártól keletre a Kárpátok sziklafaláig húzódik, hajdanta nagyon sokat szenvedett a kunoktól, maid meg a tatároktól s a törököktől. A nép emlékezetéhen a kunok kalandozásai maradtak meg a legélénkebben. Fölötte nehéz volt velük szemben a védekezés. Amig a királyi csapatok összeszedelőzködtek, addigra a portyázók már a hetedik vármegyében zsákmányoltak. Csatába csak akkor ereszkedtek, ha túlsúlyban voltak. E-fyebként lohalálában menekültek,s egyettőre túl voltak a határokon. De végre emberükre akadtak a legdicsőségesebb magyar vitéz, Szent László személyében. A kunok, mint annyiszor már,váratlanul a Szamos vidékére csaptak le és zsákmányolva, foglyokat szedve rajzottak városről-városra. Érkezésüket nem előzte meg a szálló hir, további utjuknak nem volt ismerője, aki a várvavárt királyi hadakat a portyázókkal szembevezethette volna. Egyébként azok a várvavárt királyi hadak el sem indultak, sőt még csak nem is gyülekeztek, mert a fiatal Salamon királynak fontosabb dolga akadt: császári rokonának, a német Henriknek ünnepélyes fogadása kötötte le minden ideje László herceg azonban Henrik császár személyénél is fontosabb dolognak tartotta a sokat szenvedő erdélyi nép megmentését. A szomorú hir hallatára menten otthagyta az udvari lakomát, és kedvelt hiv'eivel, barátaival Erdélybe sietett.- Kevesen, nagyon kevesen vagyunk - mondogatták csüggeteg hangon László herceg emberei, amikor Torda környékén a kunok nyomába értek.- Ha kevesen vagyunk is, de velünk az Isten! - nyugtatta meg őket a jámbor herceg és gyorsabb ügetésre nógatta fáradt paripáját. Rövidesen utol is érték a kunokat, akiket annyira meglepett László herceg váratlan megjelenése, hogy első ijedtségükben csak a menekülésre gondoltak. A magyar leventék pedig nagybótran a futok közé vágtak és vitézül szabdalták a rabló atyafiakat. Hanem hát a kunoknak sem volt ám bekötve a szemük, s igy hamarosan észrevették, hogy László nerceg igen kevés leventével hősieskedik. A harci kürtök egyszerre csak más hangon kezdtek recsegni, és az üldözöttekből üldözők lettek.- Hej-haj, leventék! - kiáltotta harsányan László herceg, miközben széles kardjával jobbra-balra kaszálta a kunokat - csak addig tartsunk ki, amig a megszabadult foglyok átvergődnfik az Aranyos megáradt vizén. Azután egérutat veszünk! A leventék ki is tartottak derekasan. Amikor a megszabadult foglyokat a túlsó part halászai szerencsésen átsegítették az Örvénylő áradaton, a magyar vitézek is feladták az egyenlőtlen küzdelmet. Megeresztették gyorslábú lovaik kantarszárát.és nekivágtak a szomszédos hegyhátnak. A nemes zsákmányra éhes kunok harci riadója, amint a menekülők után vetették magukat, az égig harsant, és repültek a szakállas nyilak, hullottak a vashegyü kopják, és nabzó tajtékot fújva száguldottak az agyonsarkantyuzott paripák. A magyar leventék a szél szárnyain repültek és szinte észre sem sem vették, hogy szeretett hercegük,aki az üldözők késleltetésére, övéinek megmentésére vissza-visszafordult,messze elmaradt tőlük. És amikor észrevették, még csak nem is siethettek a megmentésére. mert a kunok már egészen beérték. Tehetetlenségük tudatában megdermedve nézték, hogy mint kerül az ellenség kezébe a hit s haza aranyvirága. üs az utolsó pillanatban, amikor a diadalittas kun harcosok előrenyujtott kardjaikkal már-már elérték László herceg pikkelyveretes páncélinfét, az üldözött és az üldözők között élelmetes robajjal kettéhasadt asziklahegygát. László herceg lova, a szakadékot maga mögött hagyva, továbbiramodott. az üldözők pedig,akik már nem tarthatták vissza rohano paripáikat, valamennyien lezuhantak a mélységbe. A kunokat annyira megfélemlítette e csodálatos esemény s legjobb harcosaiknak gyászos pusztulása, hogy minden további küzdelem és zsákmány nélkül ki takarodtak az országból. 19
