Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-07-01 / 7-8. szám

Amit a temetők beszélnek Ósmagyar világkép. Mint már utaltunk rá,ásatásokból kiderült, hogy a temető a halottak vi­lága, a túlvilág mása, ahol mindennek megvan a maga helye és rangja, mint e­­zen a földön. Őseink elképzelése a vi­lágmindenségről, a földről,a túlvilág­ról, egyistenhivő vallásukon nyugodott, amely egy szigorú, zárt formájú világ­képet adott. Hogy milyen volt ez a világkép elképzelésük, talán legjobban illuszt­rálhatjuk Dzsingisz kán, a tatár lo­­vasnomad nép nagy uralkodójának a pe­­csétfelirataval. Az égben:Isten, A földön: a Kagán, Isten hatalmának le­téteményese. Az Emberek Császárának pecsétje ez." Ebből a rövia feliratból, világosan kitűnik, hogy őseink szigorú egyistenhivők vol­tak, s ahogy az ég­ben nem lehet két Isten, úgy az ural­kodónak is erre a teljességre kell tö­rekednie a földön, így töltheti be a vezér a rendeltetését a földön, aki e­­redetét és hatalmát közvetlen Istentől származtatja. Ezt még ma is láthatjuk a japánok Mikádójának a szerepénél,aki egyenesen a nap fia. Hogy ez mennyire igy volt, sok bizonyítékunk van. Őseink a szó leg­szentebb értelmében "megjátszották" e­­letükben a nagy világmindenség kicsi mását a földön. így a vezér minden reg­gel kijött a sátrából üdvözölni a kelő napot, este a kelő holdat. A hold fo­gyásával ő is egyre ritkábban mutatko­zott a nép előtt, mig holdtöltekor teljes pompájában jelent meg.Egyes né­peknél, igy a vötjakoknál ez annyira ment, hogy ősszel, amikor a nap ereje lehanyatlott, a királyukat meg is öl­ték, mert annak az ereje is megszűnt a hitük szerint. Ez az ősi világkép tudat alatt tovább élt az árpádhazi királyaink a­­latt, bár már régen keresztények vol­tunk. így az aranybulla kiadója, Endre a maga alakja mellé jobbról,balról o­­daverette a bulla pecsétjére a nap, a hold és a csillag, tehát a világminden­ség szimbólumait. Hogy alakult ki őseink elképzelé­se szerint a világ és benne az ember? Abban minden ősnomád nép elképzelése kivétel nélkül egyetért, hogy a világ­mindenség az ember megjelenése előtt is már letezett. Ennek a világnak az ura és teremtője az Isten, akinek lát­ható jelképe és megtestesítője az é­­letado nap. Amint a napba nem lehet belenézni,úgy halandó szem sem láthat­ja az Istent. Hogy földi élet létrejöhessen, s halandó szem is megláthassa az Isten,a fény jelenlétét, anhoz a fényt tompí­tani kell. Ennek a megjelenési formája a madár, jelesül a griff, a sas, ill. az ősmagyar elképzelésében a karvaly, mely madar Csörgey Titusz jeles mada­rászunk nézete szerint a karvaly-só­lyom volt. Ezeknek a nagy magasságok - ban élő madaraknak a fénnyel való kap­csolata és közelsége közismert. A szellem /griff/ és a föld /a­­nyag/ nászából születik meg az első ember. A magyar teremtésmondában a kő­sziklák zord világából csapott le a Turul, a fény, a szellem megtestesitő­je, 8 párt keresve magának, a disznóa­nyára, Emesére bukkant. Emse ma is nosténydisznót jelent. Nászukból meg­született az első sámán, s megindult vele együtt az Idő. Ez a legrégibb te­remtési mondánk. A csodaszarvas monda fiatalabb keletű. A sas, a griff maga a fény. mig a szarvas csak annak hordozója., 0 vezeti Hunort es Magort Dúl király lá­nyaihoz. így a szarvas szintén a nő, a születés megtestesitője, szent totem­állat. De a fény hordozójának, a szar­vasnak el kell tűnnie, amikor a Meotis mocsaraihoz, ködlepte tájaihoz, a sö­tétség birodalmához ért. A fény nem mehet a sötétség birodalmába, hivatá­sát már teljesítette. A szarvas ősi szimbóluma, mint jelkép számtalan szkitha, hun es ma­gyar diszité seken, ékszereken tűnik fel. Utoljára a magyar mondában, Szent ■Lászlónál találkozunk vele. A mogyoró­di diadalmas csata után bukkan fel e­­lőttük a Duna mocsaraiból az ősi fény­hordozó állat, a szarvas, aggancsán égő gyertyákkal. Magától értetődik, hogy Szt.László a szarvas megjelenését isteni jelképül fogta fel és azokkal az ősi szarvasmitológiai képekkel hozta kapcsolatba, melyek ősmagyar eredetűek lévén, benne éltek. A monda szerint: "Bizony nem volt ez szarvas, hanem Is­ten angyala, s nem szarvak azok, hanem szárnyak, nem is égő gyertyák. hanem ragyogó tollak és azért állott meg, hogy megmutassa a helyet, ahová a Szí. Szűz egyházát épitsük és sehová másho­vá.1' így szólt szt.László testvéré­hez, Gejza királyhoz a monda szerint. /Folytatjuk/ 18

Next

/
Thumbnails
Contents