Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
A toportyán féreg Karácsony utáni héten,hétfőn vitt ki agám a tanyánkra. Ezt karácsonyi ajándéknak szánta, de éppen karácsonykor, amikor ki akartunk menni,oly«fergeteges hózivatar keletkezett, hogy otthon kellett maradnunk. Anyám ki is adta a parancsot: "Kifogni!"- maradtok. Pedig készültem rá nagyon. Ha tőlem függött volna, nem sokat törődöm a hózivatarral. Nagyon vágytam már utána, hogy télen is lássam a tanyánkat, mely a Berettyó külső kanyargóiánál, nádasoktól fodros tó vizétől körülvéve, képzeletemben egy királyi várként húzódott meg. Ez nyáron volt igy, de milyen télen? Miska bátyám - csak egy évvel vilt öregebb nálamnál, de sokkal tekintélyesebbnek tartván magát mindenben - azt mondta, hogy ilyenkor télen még szebb s érdekesebb a tanyánk, mert az üresen hagyott házba télire azok a rablók költöznek, akik nyáron a rétségben húzzák meg magukat, lehet, hogy fegyverrel kell visszafoglalnunk s' azért jó lesz, ha visszük a puskánkat is. Csak egy hét múlva lett olyan idő, hogy kimehettünk. Felvettük a báránybőr ködmönkét, fejünkré huztuk a báránybőr süveget, Úgy hogy a fülünket is takarta, kire anyánk felöltöztetett bennünket, kint megcsendült a szánkó csengője - befogva utrakészen állt.Gábor bácsi bundában ült a bakon,úgy bebugyolálva, hogy csak a pipája meredt ki előre és fu]ta belőle a füstöt. Két bunda volt még a szánkón. Az egyikbe mi kerültünk, Misivel; a másikba a bujt bele, aki épp’ most jött ki a házból, kezében a vadászfegyverével s vadásztáskájával. - Na, gondoltam elszorult szivvel s ránéztem Misire: "Jó hogy elhoztuk a puskánkat, biztosan harc lesz a rablókkal." Minden rendben volt. - Mehetünk? - mormogta hátra, Gábor bácsi.- Mehetünk! adta meg a választ apám.- Akkorhát - na - cs! - csettintett Gábor bácsi a nyelvével, a lovak megindultak s kisiklottunk a kapun. A- mig a mi utcánkban jártunk, mindig integettünk anyánknak, aki kint állt a kapuban s azzal köszönt el apámtól: "Vigyázzon a gyerekekre!" Hamar elhagytuk a falut. A vásárszélen már erősebb s csipősebb lett a levegő. Ereztük, hogy pirosodik az arcunk. A Villogó szőlő után az úttól balra, a Kisér vizén nádvágók dolgoztak. A másik oldalon pedig jeget vágtak, Egy darabig ezeket néztük, majd a 12 apám fehér pusztaságba eleségért leszálló fekete varjak esetlen ugrandozása kötötte le figyelmünket. Alig vettük észre, hogy megérkeztünk. Gábor bácsi lelassitóttá a lovakat, mert a Berettyó jegén mentünk keresztül. A jég a szánkó súlya alatt nagyokat roppant. Li minden roppanásra éktelen nagyokat sikítottunk, mintha elmerülés veszélye fenyegetne. A Berettyón’ túl ott volt a tanyánk egyedül. Fehérre meszelt fala egybefolyt a fehér pusztasággal; nádtetős teteje, mely nyáron oly’ szépen zöldéit a mohától, olykor, virágot is nevelve, most csupa fehér volt. Nehezen ismertem rá a nyári emlékek után s nem is hatott annyira. Egyedüli reményem a rablókban volt, de mikor láttam, hogy apám leszálíva a szánról, a puskáját a falhoz támasztja s a tanya kulcsát keresi zsebében - már ebben sem hittem. Gábor bácsi kifogta a lovakat és bevezette az istállóba. Mi is kibújtunk a bundából s hementünk a házba,ahol a kemence volt. Tarisznyában hoztunk szalonnát meg kenyeret.Apám a kemence elején nyilt tüzet rakott s egy nagy karé] madárlátta kenyeret, meg szalonnát adott a kezünkbe. ’Szalonnát sütöttünk s azt falatoztuk piritóskenyérrel. Falatozás után, apám ée Gábor bácsi kimentek a Berettyóra halászni. A- nyamat akarták halzsákmánnyal meglepni. - Hátha sikerül! - Mi,L;is>kaval visszamarad tunk a tanyai házban. Mi :ka gályákat tördelt s rakosgatta a tűzre,én pedig egy kis széken állva orromat az ablakhoz’ nyomva néztem, hogy merre mennek apámék. Amikor elérték a Berettyót, Gábor bácsi csákánnyal kezdte a téli halászat legnehezebb részét - a lékelést. - Lassan bele is melegedhetett, mert levetette a ködmönét, s úgy foly-KISFIUKNAK-KISLÁNYOKNAK
