Magyar Család, 1977 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
HA MEGHIGGADNÉK. . . Ha meghiggadnék, az a halál volna. Tetszhalott soha nem leszek! Sírok, nevetek, futok, elesek . . . Ha meghiggadnék, az a halál volna! Én nem lehetek nagyképűn nyugodt! Ha már ölelek, két kézzel teszem. Öröm és bánat tőrök szívemen. Én nem lehetek nagyképűn nyugodt. Langyos, szűk szívvel élni nem tudok! Bár sok keserűt lenyeltem bután. Maradjak végleg béna, hazug tán? Langyos, szűk szívvel élni nem fogok! A jövendő házaséletét pedig így álmodja meg: — JÖVENDÖLÉS EGY ÉLETRE Jön majd egy szelíd, álmodó lány, homlokán titkolt aranykorona: szívét kínálja alázattal, csendben, —s én az enyémet úgy adom oda, hogy soha többé soha-soha többé ne fázzon, fájjon, ne legyen maga; csittítsa lázam, dédelgessen lágyan, s borítson be végleg, temessen be végleg csókja, mosolya. . . ,------o-----•/• Magyar Család_______________________________ Az élethajszában úgy tűnik, hogy nem is volt gyermekkora, de a Merengés című versében előttünk állnak a felejthetetlenül szép emlékei: MERENGÉS Óh, lenne bár. . . a tél olyan játékos, örömös, gazdag, mint a múltban volt, mikor a gyermek ámuló szemekkel rohant a hóban, s keze tapsikolt. Óh, lenne bár. . . a szívem olyan fényes, milyen tavaly volt, egy lány oldalán; rajongott, játszott, ragyogott, virágzott. Az egész esztendő tavasz volt talán! Óh, lenne bár. . . Merengés oldja lelkem. Nézem a hóhullást: a Tegnap oda! Hull a pehely szállva, — gyönyörű a tánca! — de ez a hóhullás nem lesz már soha, — nem, nem lesz soha, soha többé ÍLY SZÉP!------Másokat, de önmagát is buzdítja élete zenitjén: -SZERELEM ÉS IFJÚSÁG Ajándékom csak pár szó, ennyi: Akarjatok majd egy irányba menni Nevető szemmel bátor, kemény lábakkal. Sugárzó szívvel, napos ifjúsággal, s az úton végig társatok legyen: A szerencse, s az ízes Szerelem! _________________________________________9
