Magyar Család, 1977 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
A Város és az ember című verséből álljon itt ez a három versszak, mely a II. Világháború utáni újrakezdés küzdelmeit varázsolja elénk: — Halljátok a ritmust, hogy zeng a falak közt? Ha rom is a város, él benne az Ember. Falakat bontanak, szállong ismét a por. Uj téglák koccannak; épít már az Ember. Ha béna volt a tegnap, ha rom-város még ma, jövője van, fényes, mert van benne élet: dolgozik az Ember, szépíti a Szellem! És a csodálatosan szép Őszi vers-bői szóljon hozzánk az utolsó versszak, melyben az elmúlás felett diadalmaskodó életet dicsőíti: — Nincs menekvés hát? nincs bocsánat? A halál végleges? Keringve hull lehullott társra, és suttogja: - Temess! Temess be hó, fagy, múlás, álom! Sorsom betelíett, mit sem félek: Mert jő a Tavasz, a tündérlány, Kürtjébe fú és újra élek! 10__________________________________________ Szerényen a kis nyúl a fa tövét rágja, közben visszagondol a bőséges, szép nyárra. A szürke égbolton nagy V-betű halad, a végtelenség útján száll egy vadlúd-csapat. A földet vastagon hólepel borítja, a meleg takarót fagybilincs szorítja. Szürkére az égbolt, a föld fehérre festve, - Csend honol a tájon, közeleg az este. Magyar Család Feketéné, Fábián Magda: MÁR CSAK EMLÉK Lelkem tombolva, vadul felkacag. Mit hoz a holnap, — mit énfelém? Keresem, amit már nem találok, Vagy találtam, de elvesztettem én? Önvágy gyötör, részegen elmélkedem, A tegnap a mával összevegyül, De tovább megyek a megtorlott úton, Hogy meddig. . . — ki tudja még? Bimbóban, rügyben visszatérek!! Sajtó alá rendezte: Lajossy Sándor PAP FERENC: TÉLI TÁJ Ha tegnapi vágyam elém hoznád, Megtagadnám-e? — kérdem önmagam. Meghagynám emléked, szerelem, mártírnak, S levinném a sírba magammal azt! EKUMENIKUS GONDOLATOK . . . Havas fenyők alatt lesben áll a róka, fogát vicsorgatja valami falatra. Száraz ágról holló mered a rókára; ez nyájasan vissza rá, mint anya a fiára. N e törekedjél az igazságra — a szeretet rovására. Tiszteld, amit mások szentnek tartanak. Ne védd a védhetetlent. A világ szeretete és az isteni szeretet a mérleg két serpenyőjéhez hasonlít: - amint az egyik alászáll, úgy emelkedik a másik. Aki hegytetőn él, annak a nappalai hosszabbak, mint annak, aki a völgyben él. Ajellem fontosabb, mint a jócselekedet.
