Magyar Család, 1976 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1976-01-01 / 1-2. szám
Magyar Család 5 hogy arra engedélyt kell kérni. Ez a bölcs mondat megindította a tanácskozást. Hosszas ide-oda beszélés után úgy határoztak, hogy a három legidősebb ember menjen el a főszolgabíróhoz, megkérni az engedélyt. Sok huza-vona után engedtek a rábeszélésnek, s Mihály bá’ vezetésével egy nap beállítottak a főszolgabíróhoz, s nagy alázatoskodások közt előadták, hogy ők Gé Mózest szeretnék megfeszíteni tanuságtételül arra, hogy ő valóban az Úr prófétája, mert harmadnapra föl fog támadni. A főszolgabíró figyelmesen hallgatta ezt a szokatlan kérést. Nem olyan ember volt, aki mindjárt rámorduljon a parasztra. Minek bántani? Eleget bántja az élet, nem keU még a közigazgatásnak is keseríteni őket. Aktát sem akart csinálni ebből a hihetetlen kérésből. Kezét hátratéve, láthatólag gondokba merülten néhányszor föl-s-alá sétált hivatali helységében. Aztán megállt a küldöttség előtt.-Emberek, - mondta, - megértettem kérésüket. Törvény ugyan nincs erre, de hogy mégis lássák a jóakaratomat, én a magam felelőségére megadom az engedélyt Gé Mózes megfeszítésére. De egy kikötésem van, éspedig az, hogyha Gé Mózes harmadnapon nem támad föl, én magukat fogom megfeszíttetni. Elmehetnek. A fölfeszíttetés sohasem történt meg és Gé Mózes nem lett az Úr helytartója.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------EGY CSOKORRA VAL0== - ~ ■■■-■-— —-----—TOLLAS TIBOR ==i-- - = —-■■■ - - ............= "IRGALMAS FÁK" CÍMŰ KÖTETÉBŐL A Magyar Család először mutatja be Tollas Tibor közelmúltban megjelent legújabb verseskönyvét öt világrészben élő olvasóinak. A költőt a “Bebádogoztak minden ablakot” c. verséért mindenki ismeri. — Mint a NEMZETŐR életrehívója és fenntartója, csak öregbítette hírnevét és lankadatlanul — nemzetőre — ma is az egyetemes magyarságnak. A több nyelvű kiadványaival pedig ébresztgetni kívánja a szabad népek figyelmét a kétszer megcsonkított Magyarország orosz megszállás alatt élő népe iránt. Az Irgalmas Fák c. kötete azért érdemel különösen is figyelmet, mert szimbolikus jelentésénél fogva a legszentebb föld, édes hazánk és magyar népünk sajátos életsorsát mesterien ábrázolja úgy, ahogyan a történelem viharában kipusztíthatatlanul megmaradtunk a helyünkön. Nem volt könnyű és a jelenünkben majdnem reménytelen sorsunk már, de mert - akárcsak Tollas Tibor fái — a magasba emeljük szemünket, átvészelünk minden vihart. Másrészt, ez a kötet - egy verstől eltekintve - nem követi a modemkedőket, hanem meleg emberi érzéseket kelt és szerkezetileg kiforrott verseket tartalmaz. Enyém, tied, mindenkié, aki csak olvassa. — Annyira magunkénak érezzük, mintha mi írtuk volna és mi tárnánk a nyüvánosság elé. Ezért szólalok most meg és átnyújtok egy csokorra valót. — ÁGAITOKRA KAPASZKODVA Ti özönvíz elől az otthoni tájba fogódzó fák, lombos horgonyok, hozzátok kötözöm magam. Amikor mindent elsodor a víz, amikor mindent elhamvaszt a tűz, amikor mindent kiszaggat a szél, az idegen és parttalan tengerek fuldoklójaként emlékeim eltéphetetlen indáival gyökértelen embertársaimba többé már nem kapaszkodom; csak fiatalságom virágos fáiba, kik vízzel, tűzzel, széllel dacolva ágaitokból sáncokat fonva körülálltok, — holtaknál is szívósabb oltalom. Ti sziklazátonyoknál szilárdabb lombos szigetek! A tajtékos esztendők kifáradt menekültjét fogadjátok be. Kivetett fiatok szívébe vilió fecskeszárnnyal visszatérő makacs gondolat: emlékeimből építek új fészket védő ágaitok között, zöldkeresztes lombotok alatt.
