Magyar Család, 1976 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1976-01-01 / 1-2. szám
2. Magyar Család sítja, neveli és szakadatlanul átteremti.” — Világbéke? — Ehhez is van szava. Szívügye, hogy az emberiség békében éljen:-“Látom-e Isten terveinek ezt a nagy összefüggését? Érzem-e a kapcsolatot minden emberrel a földkerekségén? Szeretem-e őket, bár ismeretlenek és nyomorultak, mint a tőlem messze vetődött, de szívemből soha ki nem szakítható testvéreket? Tudok-e imádkozni azért, hogy ők egyek legyenek velem és az Úrral, akivel én vagyok a Lélek által? Sóvárgok-e azért, hogy béke és szeretet lakozzék mindannyija között? Érzem-e az irtózatos és elviselhetetlen súlyát a háborúnak, a Sátán eme óriási triumfuszának, amivel véres darabokra töri az emberiség életegységét? Felnyílt-e a szemem annak a meglátására, hogy az emberiség nemcsak karddal viselhet háborút, hanem vívhat gazdasági és osztályharcot is? Talán még ez a legrémítőbb minden világháborúk között. Számlálhatatlan tömegek pusztulnak el éhségben, tudatlanságban, jogtalanságban, félig állati sorban. Siratom-e azt a civilizációt, amelyik kevesek javáért milliókat pusztít el? ” — Végül legemberibb kötelességünkre hívja fel a figyelmünket:-“Lehet-e számyalóbb imádságom, a kegyelem ajtóján kétségbeesettebb zörgetésem, mint amikor azért könyörgök, hogy mindnyájan egyek legyenek és ez a testvériség, amely a Kezdet természeti törvénye és vérségi kapcsolata volt, legyen a Vég lelki egysége, megtisztult, boldog harmóniája ...?” — Ugye milyen időtálló tanítások ezek mindenki számára? Éppen azért az az ember, aki ezeket mondotta, nem élt hiába. Dr. Ravasz László püspök úr ilyen gazdag életet hagyott maga után. Hosszú igehirdetési szolgálatán keresztül nemzedékeket tanított és nevelt fel, indított el, vagy tartott meg a mindennapi élet göröngyös útjain. Mint mondottam, nekem lelki inspirálóm volt és úgy néztem fel rá, mint egy emberiség vállán álló óriásra. SZEMELVÉNYEK MINDSZENTY JÖZSEF: EMLÉKIRATAIM c. műve 231 és 233. oldalairól: Azonban hasonlókép oktató és nevelő hatása van hazánk másik szellemóriása, Mindszenty József bíboros hercegprímás alanti pár gondolatának is. —“... De nincs megállás, nem szabad megtorpanni, menni kell tovább ... A legsilányabb reverendámat öltöm fel és a legegyszerűbb püspöki gyűrűt és láncot viselem. Ha lefognak és kirabolnak, úgy csupán ezektől fosszák meg az Egyházat. Magamhoz veszek egy töviskoronás Krisztus-képet is, amelyet még novemberben küldött egy ismeretlen hivem ezzel a felírással: — Devictus vincit —, azaz Legyőzetve győz. A képet az Andrássy útra is magammal viszem. A börtönben is velem van. Hogyan maradt meg? Nem tudom. A tárgyalás napjaiban is ott van és titokban rá-ránézek. Amikor a fegyházamban misézni engedtek, ez az oltárképem. A háziőrizetben is ott áll az asztalon előttem. A szabadságharcosok jöttével is ezt veszem először magamhoz 1956-ban. Az amerikai követségen is ennek a “Legyőzetve győző” Krisztusnak a képe előtt misézek. Oda is a ruhám alatt, a keblemen őrizve vittem magammal. — Azóta is velem van. Állandóan magammal hordom. A felirat fele, a legyőzetés, rajtam is és az én életemben is megtörtént. De az állítmány, a “Vincit” .. . Isten kezében van! Másütt írja: “Papjaimhoz intézett búcsúszavaim is eszembe jutottak: Mindig és mindenütt csak az történhetik velünk, amit az Úr rendel, vagy megenged. Tudtán kívül még egyetlen hajszál sem esik le a fejünkről. Annyi más után elveheti a vüág tőlünk ezt, vagy amazt, de nem veheti el tőlünk Jézus Krisztusban való hitünket. Ki választ el minket Krisztustól? Sem élet, sem halál, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket az Isten szeretetétől... Nem lehetünk tehát olyanok és nem viselkedhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük és hitük... Ereznünk kell sokkal inkább, mint bármikor, hogy látványossága lettünk a vüágnak, angyaloknak és embereknek is... Tőlünk telhetőén munkálkodjunk Krisztus Király országáért, mely az igazság és kegyelem vüága. Az oda vezető úton nem felejthetjük el Tertullián szavait: — Bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.” -E két főpapunk intelmei kísérjenek mindnyájunkat 1976 küzdelmei során.
