Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-01-01 / 1. szám
6 MAGYAR CSALAD tözte. Megkötözve is ellenségeiért imádkozott és kísérőit buzdította állhatatosságra a vértanuság órájában. Erre egyik pogány lándzsájával átszúrta, mire a többi is mind beledöfte dándzsáját. 997 április 23-án szenvedett vértanuságot. Holttestét Boleszló herceg nagy pénzen kiváltotta és fényes pompával temettette el. Negyven évvel később püspöki városába, Prágába vitték földi maradványait. A nép, mely életében nem akarta befogadni, holtában adta meg püspökének a tiszteletet és elismerést. Nemcsak Csenhország és Lengyelország tekinti apostolának és térítőjének, hanem Magyarország is, ahol Béla néven ismeretes. Thamóy Éva: A szent láng. Idegen szép ország, minden széppel-jóval ellátsz. Miért fáj a szívünk mégis, miért sír a lelkünk mégis a régi haza után? Ott sokszor jég vert, eső áztatott, sorcsapások értek. Azok a szenvedések ide el nem érnek. Csak belül, jaj belül nagyon ég valami. Jajgat, sír, kiállt: — haza menni, haza! Nem voltunk elég jók fennkölt, véres áldozatnak az oltáron, dicsőséges meghátrátlan szenvedés nekünk nem jutott. Itt élünk, hálátlanul, megfutottan, látszólag nyugodtan és boldogan. Boldogan, nyugodtan? Igen, de a nyugalom e végvára pillanat alatt összeomlik, összehullik, semmivé lesz. Népi kell hozzá más, csak egy otthoni szó, egy utcanév, egy virág neve és újra égünk vágyunk tüzében, elfojtott parázs hevében, belül, titokban. Senki sem tudja mi van nyugodt álarcunk mögött. Isten az égben, miért tetted ezt velünk? Miért, hogy a pokol minden ördögének kellett reánk szakadnia, édenkertünket földig rombolnia? Ma itt járunk a földgolyó másik oldalán. Itt a nap fényesen ragyog, ott a sötét éjszaka. Véreink sikolya idáig hallik. Hol a segítség? Az élet tovább halad közönyösen. Naprendszerek nem rendűinek meg; mit számít az a mindenségben, hogy egy kicsi nemzettel kevesebb lesz? Mert kevesebb lesz. Bennünk még ég a szent láng, de gyermekeink, unokáink lassan nyelvünk is elfelejtik. Az otthonmaradtak mind megfertőzöttek lesznek. Nevünk csak emlék lesz, nyelvünk feledett. .Mivel érdemeltük ezt meg? Tudom, hibánk sok volt: testvérviszály, gyűlölködés, irigység. Sorsunk kemény keze most már nem int, tanít, — de sújt, itéltete végrehajt. Maroknyi volt a magyar mindig, most alig néhány szál marad. Vájjon a végzet és pusztulás útján haladunk-e még, vagy a megmaradt pár összefog-e hőseink holteste felett? Vájjon megismerjük-e még, későn, a testvéri szeretetet? Megszólal-e a vér szava egyszer, hogy összetartsa a széthulló kévét? KUTHY ISTVÁN: (Ausztrália) Forró északi szél. Fúj az északi szél perzselő levegőt hozva — Alice Springs száraz szívén át, déliebb tájékunkra. Hova meneküljünk Észak fújásától? Hátunk mögött a tenger déli-sarka világol . . . Sehová. — Nincs út már távolabb menni, állni kell lehelletét, és tüzét megvetni! Fúj az északi szél, perzselő levegőt hozva — Észak zajló mezőiről fehér sziget sorsunkra. Hozzájárultál-e már a Nyírő József Irodalmi Alaphoz? Kiss Fné, Forgon Margit: ÚJESZTENDŐ Vajúdik az Idő, mint egy szülő Anya. Ösméhében fogan a népek, nemzetek és egyének sorsa. Hogy mit rejt a méhe, s mit hoz a világra, egy újévként? Az egész föld reménykedve vagy rettegve várja. Úgy hívjuk, hogy: Jövő, mielőtt születne. Jelen lesz a neve rövid életébe; mielőtt Múlt lenne. Áldja meg az Isten az Időnek méhét, hogy az Újesztendőt, mint kedves gyermekét, Áldásnak nevezzék. Lajossy Sándor: AZ ÜRES SÍR Lihegve ért a sírhoz Péter, s elhagyta testvérét, Andrást: hogyne, mikor elsőnek akarta látni az üres sírt, — a beteljesült Csodát! Aztán mélyen lehajolt, hogy aljára nézzen az üregnek, ahol angyalt látott. Együtt álltak mindnyájan akkor már, hogy szólt az angyal: “Az Úr feltámadott!” Nem volt boldogabb anya Máriánál az örömhír után, aki nagy gyászában éppen csak élt, mert belebetegedett, hogy csalódott volna az Isten Fiában? Aztán ... hogy a jóságos angyal azt is elmondta, hol találkozhatnak az Úrral, Ki elől megyen: Az Úrhoz siettek, hogy vele lakozzanak örökre most már völgyben és hegyen...
