Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-10-01 / 4. szám
10 MAGYAR CSALAD TATÁSOS REGÉNYEK * TÁRCÁK * NOVELLÁK * FOLYTATÁSOS REGÉNYEK * TÁRCÁK * NŐVE! Hám orv Vámagy Dalma GYANTÁCSKA Sűrű fenyőerdő közepén élt egyszer egy kicsiny fenyőfa. Senki sem ültette, csak úgy magától termett egy termetes fenyőmama tövében, ki amint felfedezte, nyomban oltalmába fogadta, nevet adott neki: Gyantácskának keresztelte. Gyantácska, a sok-sok mes mesterségesen telepített fenyő között lassan nőtt, így volt ideje, hogy megfigyelje környezetét. Megértette nemcsak a növények és az állatok beszédét, hanem az emberekét is, akik bár ritkán fordultak meg ezen a környéken, amikor idejöttek sok, érdekes dologról beszélgettek egymással. Azt is tőlük tudta meg az okos Gyantácska, hogy miért kínálják fenyőtárasai oly készségesen karcsú testüket az élesfogú fűrész, meg a csillogó balta életet fosztó fémé felé. Gyantácska karácsonyfa szeretett volna lenni, mint azok a fenyők, melyek havas, téli napokon a csillogó decemberi hóra hulltak körülötte, s csengős lovaktól vontatott szánon, ismeretlen helyre utaztak-Advent első hetében Gyantácska körül már alig maradt a régi fenyő ismerősökből, jókora tisztás keletkezett körülötte a karácsonyfává kitüntetett fenyőfák helyén. Szent Miklós, — azaz: Mikulás bácsi —, midőn már elvégezte december hatodiki teendőit, maga is segítségére sietett az angyalkáknak a kis Jézus születésének emlékére állítandó fenyőfák kiválogatásában, előkészítésében. így ismerkedett meg Gyantácskával is. Ahogy a fenyőerdőben ide-oda sétálgatott Mikulás bácsi, feltűnt a kicsiny, egyedül álldogáló Gyantácska. Felé indult, hogy jelt véssen törzsére, hogy a favágók könnyebben rátaláljanak, de meggondolta magát. —* Szép, szép! Kecses fácska! De vétek lenne ilyen fiatalon leteriteni.— gondolta,s tovább ment. Ettől a naptól kezdve Gyantácska még szomorúbb lett. Beteg lett a nagy csalódásba. Gyökerei körül mind hidegebb, hidegebb lett a talaj. A téli idő beállta előtt egy arasznyi erdei manócska: Lenszakáll, szállást készített magának Gyantácska gyökerei alatt. Jóízűen elnyúlva aludta téli álmát egészen addig, míg Gyantácska beteg nem lett. Amikor Gyantácska hideglelősen borzongani kezdett, s gyökerei körűi mind hidegebbre vált a talaj, Lenszakáll, felébredt. Tudta, hogy az otthona fölött pompázó kecses Gyantácska egészsége körül valami rendkívüli történt. Lenszakái a jószívű manócskákhoz tartozott, így kötelességének tartotta, hogy Gyantácska segítségére siessen. Kibújt téli szállásából,s Gyantácska faggatásába kezdett, aki nem is titkolózott, őszintén elmondott mindent Lenszakállnak. Lenszakáll, azt sem mondta: Isten hozzád Gyantácska! — Visszabújt gyökértanyájába, nyakába kanyarította élelmiszerestarisznyáját,s köszönés nélkül eliramodott a hófelhők lebegésének irányába. Egy megértő varjú segítségével feljutott a legalacsonyabban szálló felhőre és hét nap, hét éjjel vitette magát a kecses felhőfiu hátán, míg végre a fénytől káprázó Mennyország kapujához ért. — Mit keresel te idefenn? — érdeklődött jóságos hangon Szent Péter, aki már napok óta figyelte Lenszakáll utazását a felhő hátán. Kedves jó Szent Péter! Az Űrjézussal szeretnék beszélni sürgősen! —, mondta bátran a manócska. — Hm! Hm Soha rosszabbkor nem érkezhettél volna Jól tudhatod, hogy ilyenkor, az Ürjézus születésnapja előtt, nagyon elfoglalt, hogyan is kívánhatod a személyes meghallgatásodat? Mondd el mit óhajtsz.s megkísérelem Vele közölni, — ajánlotta Szent Péter jóságosán Lenszakállnak.-—Szent Atyám Péter! Én Gyantácskának, egy fenyőcskének a tövében élek. Amikor a karácsonyfákat összeválogatták, ő senkinek sem kellett, mert még oly kicsiny és gyenge, hogy ágai még egy pillangó súlya alatt is meghajlanának, így nem találtatott alkalmasnak. Belebetegedett a vágyba, hogy ő is karácsonyfa lehessen. Ha nem teljesedhet kívánsága, belepusztul! Arra gondoltam, ha már nem lehetett a jó gyermekek örömének részese, legyen az az erdők lakóié, a vadaké. így velünk maradhatna míg nagyobbra nő,s alkalmas lesz az igazi kar/csonyfa hivatásának betöltésére. Lenszakáll, összekulcsolta apró kezét, s így könyörgött Szent Péterhez. — Gyere utánam! — szólt Szent Péter Lenszakállnak. — Elviszlek a mennyei játékgyárba, hogy lásd hány angyalkának kell foglalatoskodni azért, hogy minden jó gyermek kívánságát a lehetőségekhez képest teljesítse. A mennyei postahivatalba pillanatonkint érkezik megszámlálhatatlan mennyiségű levélke, más és más kívánsággal, hogyan lehet akkor olyan lehetetlen ötleted, hogy az erdei állatoknak is karácsonyfát állítsunk? Mielőtt Lenszakáll valamit válaszolhatott volna, láthatatlan helyről ezüst csengőcskére emlékeztető hangocska szólalt meg, a kis Jézuska hangja: — Remek gondolta! Nemes cselekedet tőled kedves Lenszakáll, hogy így akarod megmenteni Gyantácska életét. Kívánságod teljesítve van! Hozd ide Szent Péter a leggyorsabb felhőt, hogy Lenszakáll mielőbb megvihesse a jó hírt Gyantácskának! Lanszakáll estére mäTUjra gyökértanyáján aludt, de olyan jóízűen, mint még sohasem, mennyei ígérettel melengette a beteg Gyantácska félig kihűlt testét. Gyorsabban múltak a napok, mint bármikor. Közeledett a karácsony. Gyantácska egészsége szemlátomást javult. Lenszakáll, miután a nagy út fáradalmait kipihente, még a leheletével is melengette Gyantácska gyökereit, hogy a nagy-nagy szomorúságtól támadt gyengeségből mielőtt erőre kapjon. A szent nap hajnalán friss hótakaró terült a tájra. Két angyal érkezett rénszarvasoktól vont hatalmas szánkóval, mely alaposan megrakva púposodott a csodálkozó Gyantácska előtt. Hatalmas zsákokból: földimogyorófűzérek, piros, meg sárgahéjú kövér almák, napraforgómagból préselt karikák, keskenyre metélt szalonna, faggyúkprong, illatos széna bálák, szeletelt kukoricaszár, mézédes kukorica^ ki tudná mind azt a sok jó falatot felsorolni mi minden került ki belőlük. Lenszakáll, téliszállásának bejáratából figyeltet a nagy sürégest-forgást Gyantácska körűi, meg a tisztás felett, hol minden talpalatnyi hely megtelt a sok-sok ajándékkal. Amikor már minden helyet kapott, az egyik angyalka oda intette Esthajnalcsillagot,s addig irányította; jobbra-balra, amíg az pontosan Gyantácska koronája fölé nem kérült. Csodálatos fénysugarakkal bontottan pompázott a boldogságtól könnyező kicsiny fenyőfa: Gyantácska.
