Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-10-01 / 4. szám
8 MAGYAR CSALAD Mert az éjszaka a való világ, a nappal csak a nap hazugsága a fekete dolgokon. A nappal csak vad hallucinációja az embereknek, kik részegek a nap borától. Ez a vörösképű csaposlegény csak tölti, tölti italát a dolgoknak,s életre részegíti őket. De ha az este jő és ő is hátra bukik, hűvös szárnyakkal itt terem a valóság. Megnyílnak a dolgok és mondják: — Én éjszaka vagyok.— Én halál vagyok,— mondja a világ. Kereszt hajolt a kereszthez, didergő ág ág felé nyúlt. Mert nem lehet egyedül lenni annak, aki él. Mert e roppant világ özönsokasága, minden fájdalom és akarat csak azért van, mert Isten fél egyedül lenni. Minden teremtése szorogó felkiáltás: — Egydül vagyok! Egydül vagyok! — És mégis, mégis mindig egyedül van.— Ki vár meleg tűzzel, jó szóval, vacsorával? — kérdezte Ferit az egyedülvalósága. És akkor egy nagy bátor gondolat tápászkodott fel Feriben. A világ már bezárta előtte kapuját, s itt hagyta ezen a hideg küszöbön. Az életnek már nincs jósága számára. El fog hát menni, megy, megy, amíg megtalálja a halált,s megkéri a nagy pihentetőt, vigye el őt édesanyja mellé. Jó meleg lett a Mák Feri szíve erre a gondolatra. Még egy imát mondott a lenn szétoszló öreg tetemnek Anyjától kapta ezt az imát, anyjának küldte vissza. Mint ahogy kedves galambot küldözgetnek egymásnak azok. akik nagyon szeretnek. Megindult Feri a Halál felé. &ZAMÓ fkntHC: (Folytatás) A motozást megismételtették bizonyos időközökben és minden esetben eredménnyel. Mikor a motozást végző katonák már azt hitték, hogy a szinte pőrére vetkőztetett fogolytól minden veszélytrejtő eszközt elszedtek, akkor bukkantak csak rá az igazán veszélyes miniatűr robbantó eszközökre, késekre és injekciós tűkre. A harcmodornak ez a távolkeleti formája megvadította a francia katonákat és dühüket, bosszúérzetüket nem tudták mérsékelni. A csapatok egyszerűen megtizedelték azokat a falvakat és településeket, melyekben a lakosság szépszerével nem engedett és a harcászathoz nem méltó módszerekkel próbálkozott ellentállni. Rudi alakulatából már tizenhét ember esett áldozatául a mérgezett fuvócsöveknek. A tizennyolcadik eset egy különös éjszakán történt, amikor az alakulat egy hegyszoroson volt átvonulóban. Egy kis patak csörgedezett az ösvény egyik oldalán, melynek vize olykor meg-megcsillant. A hold bujócskát játszott a gyorsan vonuló felhők-LAJOSSY SÁNDOR DAL AZ ÉLETRŐL. Lám, ilyen az élet! Sok hit kell hozzá és töretlen szívvel magyarnak maradnunk, ha jól és okosan, de élni akarunk! Az élet pedig oly gyorsan elröpül: a múlt álomnak tűnik csupán, s mi bolyongva megyünk egy mesefilm után... kel, s így alkalmakként valamit láthattak is a szótlanul vonuló légiósok. Rudi, bár kimerültén és korántsem teli gyomorral indult az éjszakai portyára, macskaéles szemekkel kutatta a sötétet. Óvatos mozdulatokkal hajtogatta félre útjából a lehajló cserjét és a legkisebb gyanús neszre megállt- Az egyik pillanatban úgy tűnt neki, hogy a patakban emberek vonulnak. Azonnal kiadta a parancsot; s emberei sietve húzódtak a bokrok közé, vagy elhasaltak a meredeken. Percekig várakoztak így és lesték a most már láthatóvá vált közeledőket. Ezek látszólag rendezetten vonultak és minden bizonnyal a zaj elkerülése végett választották a patak medrét gyalogújuknak. Rudi közvetlenül Timár Gabi oldalánál lapult, aki már kezében szorongatta kézigránátját. — Várj! — intette le Rudi — ezekből a Buddha-küldöttekböl magunkkal viszünk egy párat. A vonuló csoport már szinte kartávolságra érkezett, amikor váratlan sortűz dördült a dzsungel-csendbe. Rudi jól ismerte embereit és tudta, hogy parancs nélkül nem nyitnak tüzet. Mindannyian érezték, hogy parancsnokuk egy ritka rajtacsapásra készül. Ez a sortűz ugyancsak megzavarta Palló Rudit, de csak addig, míg el nem kezdődött a megadásra felszólító kínai ordítozás. Ekkor innen is, onnan is hadart francia szavak keveredtek a zene-bonába. Rudi továbbra is lefogta Timár Gabi kezét és katonái is pattanásig feszült idegekkel lesték az eseményeket. Ekkor valami egészen különös dolog történt, amit csak a két magyar idegenlégiós volt képes teljes egészében megérteni és horderejében felfogni, egyetlen más, idegen katona sem. A sötét háttérből a következő tisztán hallható érces ordítás jutott a fülükhöz: — Azt a bitang csutorás húzottszemű héthuszoneggyét a járdán anyjának! Ennek a megértéséhez egyiküknek sem volt szükségük tolmácsra. Ez a kacafántos, jobb társaságban ugyancsak alkalmazhatatlan mondat magyarul dörrent bele a sötét éjszakába! _______________(Folytatása következik)_______________ FENYVESSY JEROMOS: BECSTŐL A VASFÜGGÖNYIG Szóval: indulunk s arcunkkal meg lelkűnkkel versenyt kacag a nap, odafönn az égen. De miért is ne kacagna, amikor fénye és sugara élteti a földet s a földnek minden lakóját! Aztán meg amikor egyes egyedül s akadály nélkül vándorol a határtalan, égi mezőségeken, mert sehol semmi felhőfoszlány, csak végtelen kékség é$ kék végtelenség. ..
