Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1966-01-01 / 1. szám

MAGYAR CSALAD I Hámory Várnagy Dalma: SZENT (Adalbert) BÉLA PÜSPÖK Az Úr Jézus mondotta egyszer szent Pál apostolról: “Kiválasztott eszközöm ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok és királyok e­­lőtt, de megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. Az Úr Jézus szavai ráillenek szent Adalbert püspökre is. Egész orszá­gokat térített meg, királyokat és főurakat keresztelt, pogány népek között hirdette Jézus tanítását. De hivatása sok szenvedéssel és szám­talan megpróbáltatással volt össze­kötve. Előkelő, gazdag családból szár­mazott. Édesapja csehországi gróf volt, aki fiában nagyratörő tervei­nek megvalósítóját látta. Tőle várta családja továbbfolytatását, hírének, nevének, harci dicsőségének gya­rapítását. Az Úristen terve azonban más volt. Pár nappal a születése után súlyos lázba esett az újszü­lött kisgyermek. A kétségbeesett család már a halálát várta. A meg­rémült szülők, a Boldogságos Szűzhöz folyamodtak és fogadal­mat tettek: ha gyermekük életben marad, az Úristennek fogják szen­telni. A Szűzanya meghallgatta a kérést. Adalbert nemsokára teljesen felépült; szülei fogadalma szerint, most már az Úristené volt. Iskoláit Magdeburgban végezte, s ott ismerkedett meg korának sok előkelő származású férfiával, barát­ságot kötött Ottó herceggel, a ké­sőbbi II. Ottó császárral is. A vi­lági fény és pompa, az előkelő kör­nyezet nem vakította el. Lelkében egyre erősödött a vágy a papi élet­pálya után. Mikor tanulmányai el­végzése után visszatért szüleihez, nyíltan előadta a kívánságát. A szülők, fogadalmukhoz híven, tá­mogatták gyermekük kérését; el­küldték Prágába a tartomány püs­pökéhez, aki két évi előkészítés után pappá szentelte. Pappá szentelése után neve és a szegények iránti nagy szeretete ha­marosan közismertté vált a város­ban. Lelkesen ünnepelte a nép a fiatal püspököt, aki alázatosságá­ban mint az apostolok utóda, me­zítláb vonult végig Prága utcáin a püspöki templom felé. Később fel­osztotta püspöki jövedelmét: a templomok fenntartására, építésére, a papság ellátására és a szegények­nek. Saját magának csak egy negye­det tartott meg, de ez is és tekin­télyes családi vagyona is majdnem teljesen a szegények gondozására szolgált. A nagy lelkesedés azonban hama­rosan megfogyatkozott. Az új püs­pök ugyanis nemcsak jószívű, ön­zetlen ember volt, hanem szentéle­tű egyházkormányzó is , aki Isten parancsait mindenek előtt tisztelte. A nép között még sok emléke élt az egykori pogányságnak. A szent püspök kérlelhetetlen elszántsággal lépett fel a pogány szokások ellen. Nem törődött azzal, hogy a nép, mely nemrégen oly nagy lelkese­déssel fogadta, most ellene fordult. Mikor Adalbert a visszás helyze­tet látta, Rómába utazott, hogy a pápa tanácsát kikérje. Szeretett vol­na lemondani méltóságáról és visz­­szahúzódva a világi élettől, egy­szerű szerzetesként egy kolostorban szolgálni Istent. Le is tette a püs­pöki süveget, a pásztorbotot és be­vonult egy szerzetesházba, ahol a­­lázatosságban és imádságban akar­ta leélni életét. Míg egykori barát­ja, Ottó herceg, császárként vonult be fényes seregek élén Rómába, Adalbert a Szent Elek Kolostor csendes falai között egyszerű szer­zetesként söpört, mosogatott, sú­rolt, ápolta a betegeket. Az ő hó­dító útjai még csak ezután követ­keztek. Érseke ugyanis nem nyugodott bele távozásába. Kijárta a pápá­nál, hogy püspöki működését to­vább folytassa. A pápa parancsára el is indult korábbi székhelye, Prá­ga felé. Útja Magyarországon ve­zetett keresztül, ahol abban az idő­ben Géza fejedelem uralkodott. Gé­za örömmel fogadta a szentéletű püspököt, fejedelmi módon meg­vendégelte és meghívta országába. A pápa parancsa azonban Prágá­ba szólította Adalbertét, ahol újabb küzdelmek és sikertelenségek vár­tak rá. A pogány szokások nem­hogy csökkentek, de egyre jobban elharapództak. Az istentiszteletet nem látogatták, a vasárnapot nem tartották, az erőszakoskodások szá­ma egyre növekedett. Egy alka­lommal egy házasságtörő asszonyt akart megölni a nép. A szerencsét­len asszony a püspöki templomba menekült. De oda is utána mentek. Adalbert megpróbálta lecsillapítani a tömeget: Jézus is megbocsájtott a házasságtörő asszonynak, amikor bűnbánatot tartott. Így kell minden kereszténynek gondolkodnia. De hiába volt minden szava. A nép durván visszaszorította a püspököt, az asszonyt erőszakkal kihurcolta a templomból és Adalbert minden tiltakozása ellenére agyonverte. Ilyen körülmények között nem akart tovább Prágában maradni. Magyarországi átutazásának és a szíves fogadtatásnak emléke még élénken élt benne. Lóra ült és Géza fejedelem udvarába ment, ahol is­mét a legszeretetreméltóbb fogad­tatásban volt része. A fejedelem kérésére Magyarországon maradt. Ó keresztelte meg Gézát és fiát, Istvánt. Résztvett a pogány Ma­gyarország megtérítésében, nevelő­je lett Istvánnak. Nagyrészt az ő nevelői munkájának köszönhető, hogy a fogékony lelkű gyermek­ből később a magyarok szentéletű királya lett. Bár csak rövid ideig működött hazánk földjén, mégis méltán tiszteljük nemzetünk apos­tolai között. Rövid, de áldásos tevékenysége után Rómába ment, majd a pápa újabb parancsára ismét Prága felé vette útját. Azonban a csehek ek­kor egyáltalán nem akarták vissza­fogadni. Jövetelének hírére roko­nait kivégezék, családjának birtoka­it feldúlták és lefoglalták. A pápa ekkor feloldotta előző parancsa Si­lói és megengedte neki, hogy Len­gyelországba menjen és ott hirdesse az evangéliumot. Boleszló lengyel herceg támogatásával bejárta az or­szágot és a nép nagy részét meg­keresztelte. így lett Lengyelország apostola is. Lankadatlan buzgósága újabb működési területet keresett. Len­gyelország után öccsével együtt Po­roszországba ment, ahol a pogány­ság nem jó szemmel nézte a keresz­ténység terjedését. Adalbert mun­káját is minden lehető eszközzel akadályozták. Mikor ennek ellenére is szép sikereket ért el, erőszakkal akartak végezni vele. Egy alka­lommal imádsága közben támadt rá egy pogány és evezővel fejbe­vágta. A püspök félholtan terült el. De nem halt meg. Magához térve hálál adott, hogy szenvedhetett a hitért. Ezután azonban már mindenhol bántalmazással, üldözéssel fogad­ták. Mikor nyíltan halállal fenye­gették, ha továbbra is köztük ma­rad, távozásra szánta el magát. Út­közben egy pogány harcosokból álló tovascsapat elfogta és megkö­

Next

/
Thumbnails
Contents