Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-01-01 / 1. szám
MAGYAR CSALAO 3 AZ 1966-OS ESZTENDŐ ELÉ MAGYAR CSALÁD felelős szerkesztő-kiadója (Harsona Kiadó), belső munkatársaival együtt (Nádasy T. Jenő törd. szerkesztő és Szabó Ferenc főmunkatárs, lektor) örömmel hozzuk tudomására kedves Olvasóinknak és Munkatársainknak, hogy lapunk a VII. évf. 1. (27) számától kezdve politikai melléklettel bővül. A mellékletet (“Október 23”, Tengerentúli kiadás), Nádasy T. Jenő, a közismert újságíró és író, az MCS-ben nemrég meginteviewolt “Őrtálló” álh'tja össze, tudományos rovatát pedig Langmár János építész nyújtja az érdekeiteknek. Híranyagunk is bővül és állandó illusztrációk tarkítják lapunkat Dániel Studio, v. Saáry Gyula és Hajas István festőművészek közreműködésével. MINDEZ K. OLVASÓINK SZOLGÁLATÁBAN TÖRTÉNIK ÉS TERMÉSZETESEN NAGYBAN EMELNI FOGJA LAPUNK ÉRTÉKÉT IS. Mint eddig, ezúttal sem emeljük lapunk és egyéb kiadványaink árát, hanem bizalommal fordulunk minden k. Olvasónkhoz és Munkatársunkhoz, kérve további szíves támogatásukat, előfizetők és jóbarátok bevonását a terjesztés érdekében. Ugyanis sajtószolgálatunkat ez évben is önfentartással szeretnők biztosítani. Évi előfizetés 10 angol shilling, vagy annak megfelelően Európában 6 DM., Amerikában és Kanadában 1.5, dollár és Ausztráliában 1 AU. Pound. A felülfizetéseket támogatásként fogadjuk el, melynek ellenértékeként bővült lapszolgálatunkat és kiadványainkat küldjük cserébe. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk Kedves Mindnyájuknak Istentől áldott, nagyon boldog újesztendőt! Lajossy Sándor sk. az MCS kiadója. Nádasy T. Jenő sk. Szabó Ferenc sk. Belső — mukatársak. Ez évben is meleg szeretettel köszönöm meg a karácsonyi jókiván Ságokat és e Magyar Család iránt megnyilvánult őszinte ragaszkodást. Magam és munkatársaim nevében eredményekben gazdag újesztendőt kivánok! Lajossy Sándor. Béla Deák WASS ALBERT ZÁSZLÓBONTÁSA A tudománynak sikerült megtalálnia a tudásnak az egykori boszorkánymesterek és mágusok által használt kulcsát. Azt, ami ármányos rondorlatokkal működésbe lépteti a természetnek általában nem erkölcsi pozitivitású erőit. Olyan rejtett, sokszor csak nehezen kihámozható erőket, amelyek az ember engedelmes rabszolgáivá tehetők. A természet nem egykönnyen adta meg magát az ember hatalmaskodási vágyának. Hajlandónak mutatkozott ugyan boszorkányos titkainak feltárására, de sok és nagy áldozatot követelt az embertől cserébe. Először megfosztotta őt a kulturális értékektől. Fokozatosan elrejtette a szépséget. Aztán üres méretekké tette az “igazságot”. Végül a jóságot is elnyelte. Az értékek eltűnésével minden összezsugorodott és elhalványult, ami azelőtt minőség volt. Azért, hogy helyet adjon a csalárd módon egyedül “hiteles”-nek elfogadott mennyiségeknek. Ezután újabb áldozatként már az ember boldogságát követelte. Azelőtt a szerény megelégedettség volt a boldogság kulcsa, ma már a soha ki nem elégíthető igényesség. Céllá váltak az eszközök és árucikké az az áldás, ami azelőtt az önfeláldozón hullatott vért, verejtéket és könnyet illette meg. De a természet még ezzel sem elégedett meg. Megsokasította ugyan a technika vívmányait, de mintha azt mondta volna: “Ha mennyiség kell minőség helyett, hát légy magad is puszta mennyiséggé!” — és másfél évszázad alatt az emberiség létszáma ijesztő mértékben megsokszorozódott. Az kétségtelen, hogy a régi mágusok és boszorkánymesterek általában műveletlen barbárok voltak. De mi más a modern tudós? A- hogyan Ortega Y Gasset találóan jellemzi: “szakosított barbár”. O- lyan, akinek a konflisló szemellenzőjeként hat a saját szakmája. Ezenkívül annyira nem lát, hogy még a saját egyéniségét sem képes felfedezni. Ebből a kultúrális vakságból modern betegség lett. A minden biológiai és tiziológiai tünettől mentes modern neurózis, amit a természet az embertől végső és legnagyobb áldozatként követelt felfedett boszorkány-titkai fejében. A modern ember a normális nemzeti-és vallási öntudata helyett az ateista nemzetköziség értéktelen, mechanikus eszméletének silány állapotában van. A tudálékos mesterkéltség kulcsát: a matematikát a tudás hamis kulcsává erőltette. Az “empirizmussal” közönséges kézi záloggá hamisította az egykor természetes erkölcsi személy klaszszikus erkölcsi hitelét és Ítéletét. Megtömte az eget üres számadatokkal, ami által annak minőségi tartalma maradéktalanul kiürült. A természet kétségtelenül kezesbáránnyá változott, de milyen áron? Végső követelménye az ember lelke volt. Meg is ölte azt. Korunk világkáosza a kollektív halottlelkűség szomorú korszaka. Nincs többé kultúrális érzékenység, mert üres jelszavak beoltották a tömegeket a barbár önzés halálos szérumával. Annak folytán minden egyes ember érzéketlenné vált. Nincs látó már, csupán vaksi néző. Mert az eszmélet csak nézni engedi az embert, a látáshoz pedig öntudat is kellene. Fehérholló ritkaságú az olyan ember, aki anyanyelvének természetes szókincsét még eredeti értéktartalmával használja. A számok nemcsak az eget ürítették ki, hanem az élő anyanyelvek természetes szókincsének értéktartalmát is. Az immár kizárólag üres jelszavakból álló „modern” sajtó megtette a magáét. Kultúrális kapcaronggyá züllesztette az összes anyay elveket. A népszerű “békeharcosok” undort keltő hangzavarbában valóságos gyógyító balzsamként hat egy olyan könyv, mint Wass Albert “Funtinelli boszorkányba. Az ember megnyugszik tőle és visszanyeri állhatatos reményét abban az isteni gondviselében, amit egy minden józan gátat felborító nemzetközi propaganda el szeretett volna törölni a Föld színéről. Szerencsének van, hogy a történelem “modern” kenyere immár a tulkeltség állapotába került és minden irányban átlépte a dagasztótál peremét. Szerencsének van, hogy a kamasz bűvészinas immár
