Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-04-01 / 2. szám
MAGYAR GSALAD 7 legalább pár órácskára „Ferien vom Ich”-et keresnek... A Belvedere szintén barokk palota — éspedig igen elegáns, vidám ábrázattal. Savoyai Jenő herceg építtette magának, L. von Hildebrandt tervei szerint. A palota előtt sütkérező „mitológiai asszonyfigurák” merev, álmadozó szemekkel bámulnak vissza a múltba,- habár ez a múlt valóban elmúlt már és nem is fog visszatérni soha többet. Hogy mi is nevezetes mindezeken kívül még Bécsben9 a Várszínház,-a kormány palotáiba technikai főiskola,-a Nemzeti Múzeum és a Práter! Igen, a Práter, a Duna és a Duna—csatornák között, ahol Bécs teljesen elfeledi nehézségeit, bajait, gondjait és hétköznapjának robotját abban a pillanatban, amint a „Riesenrad” forogni, a hullámvasút pedig szaladni kezd... Vagy amint a Kioszkban keringőt intonál valamelyik zenekar. Talán „An der schönen, blauen Donau”-t, — talán a „Donauwellen”-t... Új—Bécs nem annyira szép, mint az Ó—Bécs, de sokkal praktikusabb, sokkal életrevalóbb, mert nem a múltba, hanem a jövőbe néz. Legalább is ezt tapasztalom a város déli szélén, ahol a Per-Albin-Hansson telep lakóházai között csavargók. A Per-Albin-Hansson telep lakóházai minden esetben négy családot „rejtegetnek” falaik között. S. minden egyes család négy szoba, konyha, fürdőszoba padlás és egy gondozott kert fölött rendelkezik, havi nyolcvan schilling (15 DM) ellenében. A telep mintegy ezer családot képes felvenni! S milyen érdekes: ezer családra egy-egy iskolát és egy-egy vendéglőt számítottak a telep tervezői, mondván, hogy a családokban kevés a gyermek, tehát elégséges egy egyetlen iskola,-s hogy a többi vendéglő, vagyis legalább még három, a közeljövőben fog majd elkészülni. Az élet azonban megcáfolta őket! A Per-Albin-Hansson telep ezer családja elégségesnek találja az egyetlen vendéglőt, de kevesli az egyetlen iskolát! Igen, kevesli mert hat esztendővel a telep elkészülése után csaknem minden családban két fióka csipog a fészek alján ... Az egyetlen vendéglő azonban elégséges, mert a családok inkább otthonmaradnak, hogy élvezhessék a családi otthon melegét! A telep mozija szintén alig-alig látogatott! Érthető! A családi tűzhely melege kárpótol mindent! S hogy valóban kárpótol, mutatja az a tény is, hogy a szociálistának alig van dolguk a Per-Albin-Hasson telep lakói között! Amíg ezek az emberek valamelyik „bérkaszárnya” egyetlen szobácskájábán laktak, addig érdekelte őket „az osztályharc”,- de most, a négyszoba-konyhás-fürdőszobás lakásban „háziuraknak” érzik magukat, akiknek fontosabb a kicsi kert rendbentartása, mint az „osztálynélküli” munkás-paradicsom... MERŐ FERENC: MAGYARORSZÁGI SZENT ERZSÉBET II.András magyar király és Merániai Gertrűd leánya. 1207-ben született Pozsonyban. Gyermekkora—az akkori nehéz helyzet ellenére is — boldog, de igen rövid- Alig négy esztendős, amikor elhagyja a szülői ház melegét és a németországi Wartburg várába költözik, ahol Hermann őrgróf Lajos fiának lesz a jegyese. A wartburgi udvar levegője világias. Isten részére nincs sok adni valója .. A gyermek Erzsébet ezzel szemben igen vallásos. Nem tudatos ugyan még a vallásossága, mégis kedves az Isten előtt, mert gyermeki hittel kapaszkodik Beléje, a világ eresztékének tartóoszlopába. S jó, hogy beléje kapaszkodik, hiszen terve van vele az Istennek-1221-ben Erzsébet Lajos őrgróf felesége lesz. Házaséletük boldog és isten-szolgálat. Három gyermekkel ajándékozza meg férjét a magyar királyi vérből származó fejedelem-asszony, s családi fészkét a szeretet melegségével béleli ki, hogy benne minden családtag valóban odahaza érezhesse magát. De közben, Erzsébet asszony nem feledkezik meg a környező világról sem. Tudja, hogy sok beteg, koldusszegény és elesett ember lakik Wartburg környéken. Tudja, hogy sokan, nagyon sokan éheznek és szomjúhoznak az élet kenyere és vize után. Kitárja hát várkastélyának és szívének ajtaját és a kitárt ajtókon át két kézzel szórja szét mindazt, amit magáénak mondhat. A mezíteleneket felruházza, az éhezőknek kenyeret ad kezébe, a szomjazóknak vizet nyújt, a bélpoklosoknak megmossa sebeit, az élet keresztfái alatt összeroskadtaknak azt vési szívébe, hogy aki hűséges marad, az elnyeri az élet koronáját... Férje eleinte kedvét leli Erzsébet irgalmas szívének cselekedeteiben, de később — amikor fitestvére, Raspe Heinrich, áskálódni kezd és az őrgrófi vagyon eltékozlásával vádolja meg fiatal hitvesét, — ő is megtiltja a jótékonyságot. Tilalomfát állít eléje figyeli minden lépését... Erzsébet szereti férjét és tiszteli benne a család fejét. Mégsem tudja hirtelen, hogy engedelmeskedjen-e neki, vagy nem? Szívesen meghallgatná szavát, ha az élet nyomorultjainak sírása, jajgatása nem jutna el füleihez. Ha nem látná éhségtől elaszott csontkarjuk alamizsnáért kinyújtott tenyerét ... Ha a mezítelenek nem dideregnének a tél hidegében ... S ha a bélpoklosok sebei máról — holnapra meggyógyulnának... Nem férjének, hanem Istennek engedelmeskedik tehát és ahol tud, meg amit tud, tovább segíti Isten szegényeit-Egy zimankós, téli reggelen is tele rakja kötényét frissen sült kenyérről, s elindul szegényeihez. Az őrgrófi palota kapujában találkozik férjével. Erzsébet, mint tetten ért tolvaj áll Lajossal szemtől-szemben. Lajos sejti, hogy mi van Erzsébet kötényében, mégis megkérdi tőle: — Mi van a kötényedben, ^Erzsébet? Erzsébet összerezzen. Nem attól fél, hogy tetten érte őt férje, hanem attól, hogy szitok és harag lesz férje válasza. Ezért mondja hát: — Rózsák, Lajos ... Rózsák ... — Rózsák, tél közepén? És Lajos kibontja Erzsébet kötényét. S a kötényben valóban rózsák illatoznak. Az Isten — és az emberszeretet tüzétől vörösre festett rózsák! Lajos őrgróf 1226 nyarán hadba vonul. A keresztes lovagokkal indul el a Szentföld védelmére. Egy évvel később — 1227-ben már a hazafelé vezető úton, Ottrantóban megbetegszik és meghal. A halál híre nagy szomorósággal tölti el Erzsébet szívét. Wartburg várában pedig a rosszindulatú, szűkkeblű és jéghidegszívű Raspe Heinrich veszi kezébe az élet szekerének gyeplőit ... Erzsébet világa összeomlik. A szegények és éhezők csapatát az új őrgróf vasba öltözött katonái kergetik szét és tartják távol a vár kapujától. Sőt Raspe Heinrich
