Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1966-04-01 / 2. szám

6 MAGYAR CSALAD Hornik György: ÉDESANYÁM . . . ó volt a Nap, amely éltetett, Imádkozva óvott, szeretett. Körültem szépet,- jót hintett szét; Elmondva sok színes, édes mesét. A lépteim angyalként óvta; Alkonyok bíborát szívemre szórta. Halkan dúdolgatott dalt, szent imát Rám szórva hajnalok szín-fátyolát. Tudtam: virágai nékem nyíltak, Mert színnel, illattal folyton hívtak S amikor lehajoltam hozzájuk Szívemet csókolta kicsiny szájuk. Nékem gyűjtötte a holnap gyöngyeit. Mert Ö volt az égi jó, Ő volt a hit. S ha égboltomon villámlott, dörgött, Értem Istenhez csak Ő könyörgött. Arany fonálból, mit égből kapott, Számomra szőtte: jelent, holnapot. Nem győz dicsérni a szívem és szám; Édes jó Anyám ... édes jó Anyám... —• Látta Mr. Mason a jelzéseket a kormányfélről? — Igen. Mi baja velük? — mordult rá kelletlenül az első tiszt. — Csak azért szóltam, — mentegetőzött Ohlsen — mert úgy gondolom, hogy nemsokára megkezdődik az át­rakodás. Megcsáklyáznak, vagy készítessem el a repü­­lőhidakat? — Még magam sem tudom- De minden esetre tartsa készenlétben az embereket és szedesse le a ponyvákat a bárkákról. Könnyen meglehet, hogy nem fog minden a legsimábban menni, A parancsokat különben a kapi­tánytól fogják megkapni. Ezzel, mintha nem is látta volna a csónakmester kérdő tekintetét, megfordult és visszament a kormányos fülkébe. Ohlsen megrántotta a vállát, majd két ugrással a fedélze­ten termett. Dörgő hangja .túlrikoltotta a vihar zúgását is: — Ohé, Jack, Sam, ide hozzám! Dübörgő lábak robaja közeledett, majd kivált a sötét­ségből a két matróz öles alkaja­— A nehéz ládák már fent vannak? — Yes, Mr. Ohlsen, csak a lőszereket és a bálákat kell még felhuzatni és akkor készen vagyunk! — kiáltotta vissza Jack a vihar harsogásában. — Azokkal még várjatok addig, amíg a kapitány külön nem parancsolja! Ismét szólásra nyitotta a száját, de most éles, fehéren izzó fénysugár csapott végig a fedélzeten, mint valami égő korbács. Nem messzire a hajó orra előtt apró gőzös hánykolódott a hullámokon. Keményéből vastag, fekete füstoszlopot szaggatott ki a szél és kurta előárbócán vész­jóslóan szikrázott a reflektor, mint egy haragvó cyklops­­szem. Megjelenése olyan hirtelen és váratlan volt, hogy a brigg fedélzetén mindenki megdermedt- A következő pillanatban már Stoking kapitány hangja süvített végig a hajón: — Alton két emberrel az ágyúhoz! Félfordulat balra! Mindenki fedezékbe! Evans, oszd szét a karabélyokat! Még jóformán el sem hangzottak a parancsok, már is mindenki elfoglalta a helyét. A veszély ösztönös tudata, mely állandóan az idegeikben rezgeti, visszaadta cselek­vőkészségüket. Legtöbben a mellvédek mögé buktak le, mások a kikötőbakok és a vastag kötélcsomók árnyéká­ban húzódtak meg. A félszemű Alton idegesen remegő kézzel rángatta le a kis gyorstüzelő ágyú vízhatlan vászan­­burkát, balján egy matróz már tolta is be a gránátot a csőbe. A másik hajón jól látták az izgatott készülődést ... A vihar ordításán át is kivehető volt a tűzmester hangja, amint parancsot adott a tüzelésre. Élesen csattanó dörej hallatszott, kis piros lángnyelv vágódott ki a naszád orrán, majd magasra szökkent a tajték a brigg előtt­(Folytatása következik.) Fenyvessy Jeromos: BECSTŐL A VOLT VASFÜGGÖNYIG Délután három órakor érkeztem Bécsbe. A német Luft­hansa egyik gyorsszárnyú madarán. Ég és föld között le­begve, a koranyári azúr végtelen ölén ... Bécs, mint ezideig még mindig, vasámapdélutáni han­gulatban fogadott. Hatalmas, híres és szépséges Dómjá­nak keresztje valahogyan most is különös fénnyel ra­gyogott. Meg Ígéretesen, mintha azt szerette volna a fü­lembe súgni, hogy ,,ég és föld elmúlnak,- de Krisztus igéi soha!” Az oroszok is csak tíz esztendeig uralkodtak Bécs fö­lött. Viharként érkeztek,-s mikor kitombolták magukat, megint tovább álltak, mert letelt az idejük. Bécs külünben is sok-sok népséget és nemzetséget látott már a falai között. Romaiakat és gotokat,- húnnokat és magyarokat,- franciákat és törököket, cseheket és morvá­kat... De egyetlen nép sem telepedett meg a falak között! Jöttek és mentek valamennyien. Pedig győztesként ér­keztek mindnyájan. És Bécs mégis túlélte a hódítókat, mert Krisztus Evangéliumán kívül,- amit a Szent István— dóm fénylő keresztje hirdeti: — Minden elmúlik egyszer a földön! ... Dicsőség, fény és pompa,- de keserves kínszenvedés és pokoli gyötrelem is !!! A város arca „jánusarc”,- éspedig olyan értelemben, hogy Bécs tulajdonképpen két városból áll: ó—Bécsből és Üj—Bécsből. Hogy Ö—Bécs szebb, mint az új, az kétségen felül áll, hiszen Ó—Bécs templomai, polgárépületei, palotái és köz­házai valóban remekei az építőművészetnek. így pl.: az 1137-ben megkezdett és 1258-1450 között újjáépített román—gót Stephansdóm, Bécs legjellegzetesebb temp­loma,- a városházává kapucinusok temploma az osztrák császárok kriptájával,- a korai gót stílben épült minoriták és ágostonrendi szerzetesek temploma,- a barokk Károly— templom,-a Schottenstift,-az állami Operaház,- valamint Schönbrunn és Belvedere... Schönbrunn Bécs déli részén fekszik,-s valaha császári nyaraló volt. Eredetileg barokk palotának, készült, de később Pacassi „megreformálta” és erősen leegyszerűsí­tette. Környéke valóságos oázis! Virágágyakkal és suttogó fákkal. Nem csoda hát, hogy Bécs lakói előszeretettel keresik fel, hiszen a szűk, zajos városból menekülnek és

Next

/
Thumbnails
Contents