Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-04-01 / 2. szám
6 MAGYAR CSALAD Hornik György: ÉDESANYÁM . . . ó volt a Nap, amely éltetett, Imádkozva óvott, szeretett. Körültem szépet,- jót hintett szét; Elmondva sok színes, édes mesét. A lépteim angyalként óvta; Alkonyok bíborát szívemre szórta. Halkan dúdolgatott dalt, szent imát Rám szórva hajnalok szín-fátyolát. Tudtam: virágai nékem nyíltak, Mert színnel, illattal folyton hívtak S amikor lehajoltam hozzájuk Szívemet csókolta kicsiny szájuk. Nékem gyűjtötte a holnap gyöngyeit. Mert Ö volt az égi jó, Ő volt a hit. S ha égboltomon villámlott, dörgött, Értem Istenhez csak Ő könyörgött. Arany fonálból, mit égből kapott, Számomra szőtte: jelent, holnapot. Nem győz dicsérni a szívem és szám; Édes jó Anyám ... édes jó Anyám... —• Látta Mr. Mason a jelzéseket a kormányfélről? — Igen. Mi baja velük? — mordult rá kelletlenül az első tiszt. — Csak azért szóltam, — mentegetőzött Ohlsen — mert úgy gondolom, hogy nemsokára megkezdődik az átrakodás. Megcsáklyáznak, vagy készítessem el a repülőhidakat? — Még magam sem tudom- De minden esetre tartsa készenlétben az embereket és szedesse le a ponyvákat a bárkákról. Könnyen meglehet, hogy nem fog minden a legsimábban menni, A parancsokat különben a kapitánytól fogják megkapni. Ezzel, mintha nem is látta volna a csónakmester kérdő tekintetét, megfordult és visszament a kormányos fülkébe. Ohlsen megrántotta a vállát, majd két ugrással a fedélzeten termett. Dörgő hangja .túlrikoltotta a vihar zúgását is: — Ohé, Jack, Sam, ide hozzám! Dübörgő lábak robaja közeledett, majd kivált a sötétségből a két matróz öles alkaja— A nehéz ládák már fent vannak? — Yes, Mr. Ohlsen, csak a lőszereket és a bálákat kell még felhuzatni és akkor készen vagyunk! — kiáltotta vissza Jack a vihar harsogásában. — Azokkal még várjatok addig, amíg a kapitány külön nem parancsolja! Ismét szólásra nyitotta a száját, de most éles, fehéren izzó fénysugár csapott végig a fedélzeten, mint valami égő korbács. Nem messzire a hajó orra előtt apró gőzös hánykolódott a hullámokon. Keményéből vastag, fekete füstoszlopot szaggatott ki a szél és kurta előárbócán vészjóslóan szikrázott a reflektor, mint egy haragvó cyklopsszem. Megjelenése olyan hirtelen és váratlan volt, hogy a brigg fedélzetén mindenki megdermedt- A következő pillanatban már Stoking kapitány hangja süvített végig a hajón: — Alton két emberrel az ágyúhoz! Félfordulat balra! Mindenki fedezékbe! Evans, oszd szét a karabélyokat! Még jóformán el sem hangzottak a parancsok, már is mindenki elfoglalta a helyét. A veszély ösztönös tudata, mely állandóan az idegeikben rezgeti, visszaadta cselekvőkészségüket. Legtöbben a mellvédek mögé buktak le, mások a kikötőbakok és a vastag kötélcsomók árnyékában húzódtak meg. A félszemű Alton idegesen remegő kézzel rángatta le a kis gyorstüzelő ágyú vízhatlan vászanburkát, balján egy matróz már tolta is be a gránátot a csőbe. A másik hajón jól látták az izgatott készülődést ... A vihar ordításán át is kivehető volt a tűzmester hangja, amint parancsot adott a tüzelésre. Élesen csattanó dörej hallatszott, kis piros lángnyelv vágódott ki a naszád orrán, majd magasra szökkent a tajték a brigg előtt(Folytatása következik.) Fenyvessy Jeromos: BECSTŐL A VOLT VASFÜGGÖNYIG Délután három órakor érkeztem Bécsbe. A német Lufthansa egyik gyorsszárnyú madarán. Ég és föld között lebegve, a koranyári azúr végtelen ölén ... Bécs, mint ezideig még mindig, vasámapdélutáni hangulatban fogadott. Hatalmas, híres és szépséges Dómjának keresztje valahogyan most is különös fénnyel ragyogott. Meg Ígéretesen, mintha azt szerette volna a fülembe súgni, hogy ,,ég és föld elmúlnak,- de Krisztus igéi soha!” Az oroszok is csak tíz esztendeig uralkodtak Bécs fölött. Viharként érkeztek,-s mikor kitombolták magukat, megint tovább álltak, mert letelt az idejük. Bécs külünben is sok-sok népséget és nemzetséget látott már a falai között. Romaiakat és gotokat,- húnnokat és magyarokat,- franciákat és törököket, cseheket és morvákat... De egyetlen nép sem telepedett meg a falak között! Jöttek és mentek valamennyien. Pedig győztesként érkeztek mindnyájan. És Bécs mégis túlélte a hódítókat, mert Krisztus Evangéliumán kívül,- amit a Szent István— dóm fénylő keresztje hirdeti: — Minden elmúlik egyszer a földön! ... Dicsőség, fény és pompa,- de keserves kínszenvedés és pokoli gyötrelem is !!! A város arca „jánusarc”,- éspedig olyan értelemben, hogy Bécs tulajdonképpen két városból áll: ó—Bécsből és Üj—Bécsből. Hogy Ö—Bécs szebb, mint az új, az kétségen felül áll, hiszen Ó—Bécs templomai, polgárépületei, palotái és közházai valóban remekei az építőművészetnek. így pl.: az 1137-ben megkezdett és 1258-1450 között újjáépített román—gót Stephansdóm, Bécs legjellegzetesebb temploma,- a városházává kapucinusok temploma az osztrák császárok kriptájával,- a korai gót stílben épült minoriták és ágostonrendi szerzetesek temploma,- a barokk Károly— templom,-a Schottenstift,-az állami Operaház,- valamint Schönbrunn és Belvedere... Schönbrunn Bécs déli részén fekszik,-s valaha császári nyaraló volt. Eredetileg barokk palotának, készült, de később Pacassi „megreformálta” és erősen leegyszerűsítette. Környéke valóságos oázis! Virágágyakkal és suttogó fákkal. Nem csoda hát, hogy Bécs lakói előszeretettel keresik fel, hiszen a szűk, zajos városból menekülnek és
