Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-04-01 / 2. szám
MAGYAR C8ALAD 5 Béla Deák: KIKELET Tivornyázó tavasz csábít ki a rétre, ahol most a mámort szellő kergeti, ahol lázakat hint lábaim elébe a nap, mert iszákja azzal van teli. Lelkendező szilfa integet a dombról, mintha éppen engem várna odafent, valahol epedő madár-szerenád szól, dallamos álommal telik meg a csend. Begyes rezgőcsárdást lejt a dűlő szélén rejtelmes mpsolyú, kackiás virág, pacsulit, amivel illatát cserélném, nem árusítanak tükrös patikák. Kelekótya szellő szöszmötöl hajammal, kaján szarka csörög, s vígan billeget, lengő vadrózság karmolva marasztal, pacsirta dicséri a kéklő eget. Surbankó rekettyés karistolja csizmám, makacs ág birkózik a széllel vadul, bókoló nád mereng a kikelet titkán, alig pár lépésre ugrik fel a nyúl. Nagykabátos lapu lebzsel ott a fűben, fattyú-gyomnépséggel lopja a napot, ellenére ront egy hörcsög felhevülten, nem látja az ölyvet, hogy az lecsapott. Szenvelgő nőszirmok céda szagát érzem, rám bámul a finnyás sárgaliliom, hangyaboly nyüzsgését kint az erdőszélen nézem, míg az erdő árnyékába von. Nyughatatlan, nomád szelek kapnak szárnyra, tilinkóját fújja halkan egy madár, megcsókol a nap, de sok-sok gyöngy az ára, boldogságot igér forró láza már. Flórián Tibor: CSAK A KÉPZELET A végtelen éjben bolyongunk mi árvák, elűzött a ház, hol születtünk, lépteink mögött a hű kaput bezárták, gond virraszt feketén felettünk. Még élünk, de szívünk már halott, mint kitépett virágok lassan hervadunk. Száll a szél, de nem hoz illatot, hullunk a mélybe és velünk hull századunk. Rég letűnt emlék a győzelem, s a dicső ősz elvesztette minden lombját, csak a képzelet játszik velem, s híred, Hazám, újra dobverők dobolják! Nádasy T. Jenő: A BENINI CSAPDA (Regény.) I. fejezet. A sápadt hold bizonytalan sugarakat dobott a nyugtalanul hánykolódó brigg fedélzetére, ahol a késői óra ellenére is szokatlan élénkség mutatkozott. Az egész legénység talpon volt, a homályban is jól ki lehetett venn; a súlyos terhekkel birkózó csoportok elmosódott sziluettjét- A hatalmas hullámok menydörgésszerű robajjal zuhantak a hajó oldalának, mely recsegve-ropogva tiltakozott a hirtelen támadások ellen. Az árbócdaruk csigái állandóan nyikorogtak, mély dobbanások és csörrenések hatoltak fel az emeletes raktárak mélyéből, amint a feltornyozott ládákat és bálákat elszabadították a gerendázattól. A parancsnoki híd korlátjánál két vízhatlan gummiköppenyes árnyék hajolt össze. Egyszerre egy erős fényű kézi reflektor karvastgságú sugárnyalábja vágott bele az ezüstös homályba, majd hirtelen kialudt, ötször ismétlődött még ez a jelzés, aztán végleg kihúnyt. A hajó, ormótlan orrával a tajtékzó hullámokat túrva, teljes sötétségbe burkoltan folytatta titokzatos útját-Ohlsen, a svéd bootsman, rekedten szitkozódott. Gummi csuklyáját mélyen a szemébe húzva, pattanásig feszült izmokkal vonszolta magát a hajó orra felé. Az időnként előre vágódó fénysugarak csak megzavarták, elvakitották, alig tudott eligazodni a kifeszített biztonsági kötélzet útvesztőjében. Piílanatonkint elborította a sós zuhatag, mely visszahúzódtában állandóan lesodrással fenyegette. Bőrig ázva, verejtékező homlokkal küzködött az orkánnal és a szökőárral, de egyszerre megtorpant és elhallgatott. A kormányfél felől, nem is egy mérföld távolságra, hívó fényjelek villantak feléjük mintegy válaszul az előbbi jelzésekre. Felszabadult kiáltás hagyta d a torkát, majd mégegyszer a távoli sugár felé pillantva megfordult és a parancsnoki híd felé indult. Trillázó füttyszó szántott végig a fedélzeten. A matrózok abbahagyták a munkát és az árbocok alá gyülekeztek. Újabb két sípjelre macska ügyességgel kúsztak fel az oldalsó kötéllétrákon, s csakhamar ágyúszó-szerű csattanások jelezték, hogy megkezdték a vitorlák bevonását. A hajó futása lelassult, most már csak a kormány tartotta a nehézkesen tántorgó hajótestet a hullámzás ellen. A kompasz kékfényü műszerlámpájának gyér világosságában egy elvadult vonású, szakálas arc merült fel- Stoking kapitány grogtól rekedt hangja durván vágott bele az idegölő várakozás fojtott izgalmába. — Ügy látszik, hogy Búd mégis betartotta a szavát. Már attól tartottam, hogy holnap is itt kell rostokolnunk a partőrség torkában. Minden óvintézkedés ellenére sem szeretem az ilyen ügyeket. Aztán -az ördögbe is- ki hallotta már, hogy nyílt vizen, sőt viharos vizen kelljen átadni az árut. Az első tiszt, Mason, csak érthetetlen dünnyögéssel válaszolt- Életében talán először valami baljós előérzet kínozta, melyről nem tudott számot adni magának. Idegesen rágta a pipáját, majd dühösen rántott egyet a vállán és hatalmas rúgással kilökve az ajtót kilépett a hídra. A matrózok épen befejzték a manővert. Ismét a raktárlejárókhoz gyűltek, hogy folytassák a rakomány kiemelését. Ekkor ért fel Ohísen a hídra-
