Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-04-01 / 2. szám
MAGYAR OSALAD 3 ííyen kikötések hangzottak el még: mindenki csak olyan zálogot adhat be, amit értékénél fogva — tekintet nélkül a bírói ítéletre — ki fog váltani- Senki ötnél több zálogot nem adhat be, mert attól tartottunk, hogy nem lesz majd idő a kiváltásra. Ezzel el is kezdődött a játék. Két lány kiment a másik szobába és hosszas sugodolódás után nagy komolyan, hogy az orrukról, vagy a szemükből ki ne találjuk a titkot, jöttek vissza: —... Amerikából jöttünk, mesterségünk címere: Ny... K... Kórusban kiáltottuk: — Mutatni...! A lányok elkezdtek sóhajtozni, aztán úgy tettek mint aki búsulva énekel, majd meg a lovagolást utánozták. Mutogattak kézzel-lábbal, de sehogysem tudtuk kitalálni a gondolatukat. — No, szabad a gazda? — kérdezték végül Még próbálkoztunk, találgattuk, de hiába. Végül ők mondták meg a megfejtést: „nyíregyházi kaszárnya” ... Nagy felsülés volt ez számunkra Füle Sanyival, de hiába, a lányok követelték a zálogot és behajtották rajtunk. Fogadkoztunk is magunkban, hogy majd visszaadjuk, ha ránk kerül a sor. Mikor aztán alaposan megduzzadt a zálogos szatyor és úgy vélte a zálogtartó, hogy van mát benne elég, megkezdődött a játék legérdekesebb része: a zálogok kiváltása. — Mit érdemel az, akinek a záloga a kezemben van? Banaí Sári arcán átvillant a mosoly. — Vegyen a szájába egy egész lekváros buktát... Óriási nevetés tört ki és szegény Monori Ferkó kénytelen volt betömni szájába a szemre kiválasztott legkisebb buktát, ami mégis két ököl nagyságú volt- Még a szeme is kimeredt szegénynek, de azért nagy diadalmasan csak megbirkózott a buktával és lelkes éljenzés közepette viszszakapta a cigarettatárcáját. A következőnek csillagot kellett vizsgálni odakint a verandán és ez , .véletlenül” F'üle Sanyira és Danka Rózára esett. A csillagvizsgálás azt jelentette, hogy odakint Sanyinak meg kellett kérdezni Rózától, hogy hány csillagot lát és amennyit a lány mondott, annyi csókot kellett adnia. Aztán, amikor visszajöttek, a bírónak is számot kellett adni, de mindenki tudta, hogy felét letagadták illendőségből. Kemács Palit elküldték újra Soltészhez, hogy sürgesse meg a gramafont és ezért kiadták egy zálogát. Farkas Janinak hangosan szerelmet kellett vallania minden lánynak-Sejtettem már akkor, hogy a lányok ravaszul összejátszanak, de akármennyire is figyeltem a szemüket, nem tudtam rajtacsípni őket, pedig biztos voltam abban, hogy akarja, akár nem, hát így történt most is. Egyszer csak így ítélkezik a bíró, Banai Böske, alig tudva visszatartani a kibuggyanó nevetését: — Ez a bűnös pedig égessen fityfirittyet a házi kistudtam rajtacsípni őket, pedig biztos voltam abban, akár huncutság van a dologban. Az ember mindig tanul valamit, akár akarja, akár nem, hát így történt most is. Mindenki hangosan nevetni kezdett, csak éppen én néni ertettem, hogy az mi, pedig nekem kellett volna a legjobban, mert az én zálogomat vette elő hirtelen a zálogtartó Farkas Ágnes. Anyyit láttam csak, hogy Izsi a haja tövéig elpirul, de a lányok csak nevettek, tapsoltak és én naív tudatlansággal, vártam, hogy mi is hát az a „fity- Siritty”. Eszik-e, vagy isszák? Mivel pesti voltam, hát meg Magyarázták. ...Régi szokás volt itt Hajdúságban, hogy amikor mécsest és gyertyákat még a háznál öntötték, akkor félbevá gott és kitisztított dióhéjakba néhány csepp faggyút csepegtettek és közepibe egy kis pamutszálat tettek. Amikor a faggyú megfagyott, a kis mécseseket félre rakták Ha aztán valakinek kamrába, oincébe kellett mennie gyorsam akkor csak egy ilyen féldiót csípett fel, mivel ez éppen :sak néhány percig égett, ameddig szükség volt rá a pincében. Ezt hívták fityfirittynek és ezt használták mc«t •el a játékban velem szemben ... Komiszkoda unszoltál j. lányok lzsn: — Eredj már Izsi, aztán válogasd ki a legnagyobb féldiót, talán akad olyan, amelyik tovább ég... Izsi piros volt, amikor kiment a konyhába, aztán nemsokára tenyerén hozta be a fityfirittyeket. Közben engem kitanítottak, hogy mit kell Izsivel a pincében csinálnunk. A lánynak egy kosarat adtak a kezébe, hogy azt szedje meg almával, nekem meg egy kancsót, hogy abban hozzak fel bort. A hordó is, meg az alma is a pince legmélyén volt. ezért mindegyikünk kapott egy-egy fityfirittyet és ezek világánál kellett lebotorkálnunk a nyolc kőlépcsőn sőt vissza is kellett érnünk mielőtt a láng kialszik. A veranda végéről nyílott a pincelejárat és visongva. düledezve a nevetéstől csapták ránk a pinceajtót kívülről. Amikor becsapódott a vastag tölgyfaajtó és a fityfiritty lángja ugrándozni kezdett, annyi fényt sem adott, hogy a saját kezemet, amiben tartottam, jól kivehettem volna Ekkor hirtelen ötletem támadt. „Megálljatok csak,- gondoltam,- azt hiszitek, hogy amiért pesti fiú vagyok, túljártok az eszemen!” — Ugye van villany ebben a pincében. Izsi? Kis hallgatás után megszólalt: — Van, ott van balra a kapcsoló ... Felcsavartam a villanyt és abban a pillanatban elfújtam mind a két fityfirittyet. Izsi értelmetlenül nézett ram. Én azonban gyorsan kikaptam kezéből a kosarat és hármasával ugrálva le a lépcsőkön, egy pillanat alatt telekapartam almával, közben pedig a megnyitott csapból csörgött a bor a korsóba. Aztán visszarohantam Izsihez, meggyujtottam a fityfirittyeket és elcsavartam a villanyt. Ekkorra mar Izsi is átlátott a tervemen— Hát azért ez nem egészen tiszta dolog volt ... Azt hiszed, nem tudom, hogy ti is összejátszottatok,. válaszoltam vissza egy kérdéssel és óvatosan tartva a fityfintytyet, átöleltem a derekát. Kintről megdöngették z. pinceajtót: —Aztán el ne tévedjetek, ha kiégett a fityfiritty! Tessék azonnal feljönni! ... Visszakiáltottam nekik. — Eg még mind a kettő...’. Kíváncsian leselkedtek be és csak akkor nyugodtak meg, amikor látták, hogy még világítanak a dióbelek mint két szentjánosbogárka. Mi pedig szorosan összesimulva álltunk a sötétben, s könnyű kábulatban kóstolgattuk a lopott pillanatok és az ifjúságunk nektárját. Aztán Kernács Pali meghozta a gramafont és táncolni kezdtünk Tánc közben Izsi csak ennyit mondott: — Nem hiába vagy pesti, meg is vagy kenve minden hájjal... Nem egészen értettem ezt a kifejezést, de sejtettem, hogy dicséret volt. Azóta sem jártam Hajdúnánáson és soha többet nem égettem fityfirittyet- . . (Folytatása következik)
