Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-04-01 / 2. szám
2 MAGYAR CSALAO DÉLAMERIKAI EMIGRÁNS GONDOLATOK IRTA: THARNÓY ÉVA I Üzenet haza Otthoni rétek, ne hívjatok, fűszálak harmatkönnyet ne sírjatok,- én haza már nem megyek. Mint mezei virág cifra vázában, lassan elhervadok. Elfáradok, az égő trópusi nap erőmet veszi, szívemet a bánat elepeszti. Hajnali hűvösség, esti szellő, elepedek utánad. Alkonyi harangszó kicsi falu tornyán, levélsuttogás a nagy jegenyefán, sohse hallak már! Ez a bánat, fájdalom, sohse pihen meg, sohse fárad el, könnyeim forrása sohsem epad el. Bár reményem elhagy, nem hagy el a vágyam hazámba térni, megpihenni otthon a csendes magányban. Sose lesz nekem otthonom ez az otthon, csak betérő szállás. Pálmaligetek, ezerszínű papagályok, majmok rikácsoló hada, e föld minden szépsége hiába tárja kincseit,haza sír a szívem, magyar pusztaságon gémeskútról álmodik. Szimfóniák harmóniájának hegedűszava szóll, mint intő szózat, távoli szép világ emléke, megölt ország halvány szelleme. Haza vágyom, a fűzfa, a nádas, a gólyák; — minden szó úgy éget,- bár elfelejthetném, hogy magyar vagyok! Édes kin és borzalmas gyönyör. Gondolatok szárnyán százszor odajárok, mert a gondolat elé nem lehet vasfüggönyt húzni, olyan madár az, amelynek nem nyirbálja szárnyait sem erő, sem idő. S amint az évek száma nő, nem csitul a vágy. Pedig hiába.- sorsom az elkárhozott bolyongóé. Tiltott paradicsom felé kezem ha nyújtom, lelkem ha küldöm, visszhang felel csak. Áldott földjét lábam nem tapossa, az a nap arcom meg nem süti, kezemet a pázsit nem simogatja. Mindig oda vágyom, ezért nem nyugszom, kerget az élet, nyugtalan vágyam erre-arra. Valami belülről mindig tovább űz, mintha valahol másutt azt a régit meg tudnám találni. Azt a régit, kedveset, otthonit. Csendesedjél vágy, halj meg álom, törődj bele lélek; a szívnek ha meg is kell szakadni, oda többé nem jutok. Nyugodj meg, te mindig űző lidércfény, hadd felejtsem a múltat, a hazát. Forrjanak be a régi sebek, halványodjanak el az emlékek, hogy legyek békés, nyugodt polgára ennek az országnak. Felejts el lélek mindent, ami volt, feledd el hited, neved, hazád --------- ha tudod! Füry Lajos: BÚCSÚ ZELMÁTÓL (Regény) III. A NÁNÁSI FITYFIRITTY. . . Füle Sanyi minden nap két levelet írt Danka Rózának a nyíregyházi kaszárnyából-A sok levélírásnak aztán az lett a következménye, hogy egy napon a kantinban két hosszúlépés között Füle Sanyi a következőket újságolta: — Képzeld csak, most kaptam levelet Rózától. Itt vannak Izsiéknél látogatóban egy hétre. Szünetet kaptak az iskolában, aztán idejöttek a Farkasékhoz, Nánásra... Nem tudtam, hogy mit akar, hát csak úgy bíztatgattam: — No, ennél soha jobb alkalmad nem lesz. Most elmehetsz aztán és meglátogathatod, kaphatsz a hét végére eltávozást, legalább jól kimulatjátok magatokat... Sanyi hallgatott, nagyokat pislogott. Amúgy is csendes, kevés beszédű ceglédi gyerek volt, de láttam az arcán, hogy valami jár benne-Odaszólt Annuskának és rendelt még két hosszúlépést. — Ügy gondoltam, hogy elmennék, ha eljönnél te is. Mégis jobb az, ha ketten megyünk... Este már az állomáson vártuk, hogy a kis motorossal átjussuk Nyírségből a Hajdúságba. Csípős hideg volt, pedig már áthágtunk a márciusba, de a földeken még mindig ott dermedezett a hó. Csikorgóit a csizmánk, pengett a sarkantyúnk és megcsörrentek a hosszú huszárkardok, miközben végigmentünk a nánási Fő-utcán-Nagy, csukott kapus gazdaház volt a Farkaséké. Az udvarban a kutyák rohantak meg csaholva, aztán a nagy tornácos verandán levertük magunkról a havat és egyenesen a vendégszobába mentünk átöltözni. Nemsokára jöttek is értünk, hogy kész az ebéd. Az ebédhez aztán előkerültek a lányok is: Farkas Izsi és Ágnes, aztán Banai Sári. meg Böske, Danka Róza. Kovács Terus és Zsiga Kata- Ennyi szép magyar lányt ritkán láttam egy csomóban. Valamennyi a kisújszállási mezőgazdasági iskolába járt, most aztán együtt vakációztak. Legényekben sem volt éppen hiány. A helyieket a két Farkas fiú képviselte, Monori Ferkó is átjött a szomszédból, Kemács Pali pedig Banai Lacival Ceglédről kísérte el a lányokat. Mondanom sem kell, hogy ennyi fiatalság egy házban az ebédnél még csak képes volt türtőztetni magát; asztalbontás után azonban rögtön bevonultunk a nagy szobába, ahol akkorra már pattagott a kandalóban a fa és kezdett melegedni-A nagymama mindjárt ebéd után elment kicsit pihenni, Pista bácsinak a Hitelszövetkezetbe kellett mennie gyűlésre, Kati néni pedig személyesen látott a jószágok gondozásához, aprómarhák, kotlósok, hízók és kacsák etetéséhez, mert minden csak akkor volt rendjén, ha a gazdasszony „szeme rajta volt”. Az asztalon nagy tálakon ott állt a linzer, a habcsók, a kakaós sütemény, a kávé és üvegben ceglédi öregszöllebor. A táskagramafont elvitte Soltész »Ábrahám mechanikus, kerékpár-és varrógépjavító még előző este, azzal az Ígérettel, hogy ma délutánra kicseréli az elszakadt rúgót és visszahozza. Amíg a gramafonra vártunk, Banai Sári azt indítványozta, hogy játszunk társasjátékot. Nagy kört formálva telepedtünk végig a bőrkanapén, a karosszékeken és a fal melletti lócán. Egyik oldalon a lányok szorosan egymás mellett, nehogy egyetlen fiú is közéjük tudjon ülni, szembe velük pedig mi- A rádióban hiába próbálgattak bármiféle táncmuzsikát találni, mert csak operaáriákat énekeltek és előadások voltak. Mivel töltsük el hát az időt? A lányok összenevettek, aztán a legbátrabb, Banai Sári mondta ki: — Hát zálogosdit... — Visongó nevetés tört ki, de ellenvetés nélkül valamennyien belementünk abba, hogy amíg Soltész Ábrahám meghozza a gramafont, zálogosdit fogunk játszani. Odakint már kezdett elterebélyesedni a késő délutáni homály. Közfelkiáltással azonnal kineveztük Farkas Ágnest zálogtartónak és átadtunk neki egy nagy piaci szatyrot a zálogok tartására, bírónak pedig egyhangúlag Banai Sárit választottuk meg. A játék megkezdése előtt
